Boldog a búcsú, ha nem a végső

Irvine, Kalifornia, 2012 áprilisa, reggel hat. A második DeTomaso Pantera rotyog el az orrom előtt, majd megjelenik mögötte egy 123-as Merci. Beáll egy 190 SL mellé. Rosszat sejtek. Az árkülönbségükből kijönne álmaim flottája, álmaim fényképezőgépével. Ha az autó státusszimbólum, akkor a nyugati demokráciák elkülönülő kasztjainak egy-egy címerállata lehetne. Legalábbis itthon annál többször kellett szembesülnöm vele, mintsem hogy ne lássak benne tendenciát. Félreértések elkerülése végett, ez nem panasz, és nem is arról szól, hogy nálunk minden rossz, bezzeg nyugaton. Értem, és megértem, miért alakult ez így.

És most boldog vagyok, mert ez megszűnni látszik, de legalábbis feltűntek az óázisok, az ökumenikus autószeretet zsinatai a megélhetési autózás darwini sávharcainak sivatagában. Az Irvine-i Cars & Coffee-n ácsorogva még álmodoztam erről, de mostanra valóság. Lett itthon is Autók és Kávé, egyre több a Cruise Night, ott a csodás Oldtimer Premier. A Rozsdakupacos és Turbo Metálos srácok is hirdetik az igét, és igen, büszke vagyok, büszkék vagyunk, hogy ennek az alulról szerveződő, az autószeretetet közös nyelvként beszélő mozgalomnak a részesei lehetünk.

A nagy perselybe a Totalcar Pályanap és a Faluvégi Farolás mellett a Parkoló Parádét dobtuk be, de az igazi adomány tőletek érkezett. Nemcsak az autók amiket hoztatok. Hanem ahogy hoztátok, ahogy mutattátok. Ahogy egymás kezét ráztátok meg, hogy igen, szép az autód, és jó, hogy van. Az elismerő csettintések, mercis és BMW-s, imprezás és lanceres, veterános és tuner cinkos összekacsintása: nem kéne, de örülök, hogy neked ilyen van. Erről szólt a Parkoló Parádé.

Most egy ideig nem lesz, hideg van, lassan tél is, de álmot azért nem alszunk. És ha még hiányozni is fog a Parkoló Parádé, akkor sem túl sokáig, mert tavasszal újra jövünk. Ha a csillagok is úgy állnak, akkor vidéki helyszíneken is. Régóta szeretnénk már, de valami mindig közbejött. Nem csüggedünk, nem adjuk fel, valahogy ott leszünk. Kelet és Nyugat, Észak és Dél, készüljetek!

Nektek pedig, törzsvendégek és egyszeri látogatók, köszönjük! Amikor először felvetődött a Parkoló Parádé ötlete, még aggódtunk. Igazából az idei utolsó, hatodik ilyen rendezvény előtt is aggódtunk még, de leginkább megszokásból. Nagyon szerettük volna, ha sikerül, ha jól sikerül. Ha nem csak egymás szerkesztőségi romjait kerülgetjük egy üres parkolóban, hanem azoknak az autóit csodálhatjuk, akik miatt igazán érdemes itt a gépházban dolgozni: az olvasókét. Hát  még egyszer köszönjük, jó kaland volt veletek Parkoló Parádézni idén, és ne csüggedjetek, ezzel még azért nincs vége teljesen a szezonnak!