A dolgok körbeérnek - a hazakerült Trabant szép története

Említettem már, hogy nyáron Németországba, Freitalba költöztünk. Van tennivaló bőven a költözéssel, berendezkedéssel kapcsolatban, így nem nagyon maradt időnk haverkodni.

Annak viszont igen megörültem, amikor a Voyager-cikk megjelenésének másnapján a Kaufland parkolójában rám (vagyis elsősorban persze a Voyagerre) kiabált Jakab, aki magyarként tizenéve a városban lakik. Amíg a család bement vásárolni, váltottunk is egy pár szót. Megemlítette, hogy egy jóbarátjának van egy szép sárga púpos Trabantja - mert hát errefelé van egy törvény, hogy minden tíz utcának közösen minimum egy Trabantot vagy Wartburgot kell üzemben tartania. Vagy legalábbis úgy néz ki a város, október végén is simán felbukkan egy Kübel vagy egy 311 kabrió.

Másnap küldött is egy képet az autóról, ami akkor készült, amikor Magyarországról elhozták.

Itt egy kicsit velszibárdoztam (szó bennszakad, szem fennakad, lehelet megszegik, stb...), mert az autó elég jellegzetes ahhoz, hogy az ember emlékezzen rá. 

Persze nem is csak a Rozsdakupac első számának címlapjáról, hanem jóval korábbról, a 2009-es KGST Partyról, ahol fotóztam is bőven, lásd például itt fentebb.

Ha jól emlékszem, egy hajszálnyival előtte lett kész az autó, és a találkozó egyik lelke, Pócsi Pisti büszkén és rohadt fáradtan mutatta meg az autót nem csak nekünk, de a találkozóra érkezőknek is.

Nagy sikerrel egyébként, az óriási szépautó-koncentráció ellenére is meglehetősen komoly figyelem-szeletet hasított magának a Trabant, olyan ízléssel és igényességgel készült. Meg hát új volt, annak minden csillogásával és illatával persze.

Franki a szomszéd utcából épp Pisti autóját vette meg pár éve, hogy hazaköltöztesse a szülőföldjére, a zwickaui Trabant-gyártól alig 120 km-re.

Aztán azóta én is itt lakom, és most meg szembe jött, vagyis hát szembeparkolt, amikor felmentünk megnézni Jakabékat. Itt lakik a város végében, egy garázsban (már nem Jakab, hanem az autó), ahonnan csak néha-néha hozza ki a gazdája egy kis örömautózásra.

Aznap mondjuk nem volt otthon, de hagyott kulcsot, hogy ki tudjam nyitni. Ez az autó nem öregszik - persze innen nincs is igazán hová -, úgy éreztem, hogy nem történt semmi az alatt a négy-öt év alatt, mióta utoljára láttam. 

Pedig dehogynem, csak hogy mást ne mondjak, azóta nincs KGST Party, nekem viszont van négy gyerekem, és Németországban élek. Trabantom persze most is van, még ha a Zombi pihenőre állítva várja is, hogy ő is kikerüljön.

Vicces nap volt.

Frankit egyébként meg akartam lepni egy Rozsdakupac Magazinnal, mégis ritka az, hogy az ember autója címlapon szerepel. A szerkesztőség partner is volt rögtön a dologban, de valahol elakadhatott, mert a postás még nem ért ide vele...