Azt hiszem, olyan vagyok, mint egy gyerek: minél tovább mondják valamire, hogy nem szabad, annál kíváncsibb vagyok. Most például a wankel-motorra zizzentem rá. Az utolsó szériás (FD) Mazda RX-7-es úgy tizenkét éves korom óta izgat, de a stabil likviditási zavaraimnak hála marad a netes csöpögés. És a YouTube valamelyik nap ezzel kezdte a számomra ajánlott rovatot:
Megnéztem tizenötször, majd felitattam a vért a hallójárataimból, aztán rájöttem, hogy ismerem én ezt az autót, igaz csak bolygódugattyú-történeti írások lábjegyzetéből. Pedig két szempontból is különleges gépről van szó: ez az egyetlen wankel-motoros versenyautó, amely győzni tudott Le Mans-ban, ahogy mindmáig az egyetlen japán is, amelynek sikerült a bravúr. Persze ez sem úgy történt, hogy csak odamentek és nyertek, messze nem, de akkor nem is vált volna legendává, igaz?
Tegyük hozzá, megismételni sem lett volna lehetőségük, hiszen az 1992-es szezontól bevezetett fogyasztási korlátozásokat már nem bírta volna teljesíteni a motor. Naná, ez a technika utcai autókban is három másik helyett eszik, gondolhatják, mi üzemanyag esett bele, ha versenyzésre használták. 1990-ben álltak rajthoz C-csoportos 787-esek, és egyáltalán nem indult biztatóan a futam. A csapat két autója mindössze 150 kör után kiesett, és az egyetlen célba érő kocsinak is csak egy huszadik helyre futotta.
Ez a gép ötven körrel maradt le az akkori győztes Jaguar mögött, de a Mazda felszívta magát, folytatták a fejlesztést. Az R26B kódjelű négytárcsás, 2,6 literes blokk folyamatosan változó hosszúságú szívócsöveket, és rotoronként három gyertyát kapott, de az aerodinamikai elemeket is tovább finomították. Fékpadon több mint 900 lóerőt mértek, de a versenyre 700-ra fogták vissza a motorokat, és ne feledjük, ezt bármiféle lélegeztetés nélkül tudták, 9000-es fordulaton. Egy 830 kilós autóban.
Innen pedig már csak a mindent elsöprő totális diadal lenne hátra, de nem egy filmben vagyunk. Négy autó állt rajthoz, három a hagyományos kék-fehér Mazda-versenyszínekben, egy pedig a szponzor, Renown ruhamárka narancs-zöld fényezésével. Az 1991-es futam ismét nem kecsegtetett semmi jóval a japánoknak, az időmérőn a tizenkilencedik hely volt a legjobb eredményük, a verseny elején pedig reménytelennek tűnt megfogni a félelmetesen gyors Peugeot 905-ösöket. A korabeli Formula-1-es technikát használó autók még sötétedés előtt kiestek: egy a boxutcában gyulladt ki, egynek a váltója ment tönkre, a harmadiknak pedig a motorja adta meg magát.
Tévedés lenne azt gondolni, hogy innentől jutalomjáték volt a futam, hiszen a legesélyesebbnek tartott csapat kiesése után a Sauber Mercedes foglalta el az első három helyet. A C291 kódjelű gépek brutálisan gyorsak voltak, olyannyira, hogy abban az évben még a futam leggyorsabb köre is az ezüst versenyautókhoz fűződött. Az 55-ös rajtszámú Mazda stabilan tartotta a negyedik helyet, de az ötliteres, turbós Mercik egyre távolodtak, míg nem az első helyezett kiállni kényszerült. Egy korábbi balesetből származó törmelék miatt rekedt hosszú időre a boxban, de a második autó is kicsúszott, nem tudta folytatni a versenyt.
A 787B ekkor négy teljes körrel volt az első helyezett mögött, és finoman elkezdte lopni a távolságot, amíg már csak egy kör választotta el a két autót. A Mercedesnek lassítania kellett, mert a vízpumpája miatt folyamatosan melegedett a motor, végül kénytelen volt kiállni. Több mint harmincöt percet töltött a boxban, mire megoldották a problémát, de ennyi idő alatt semmivé foszlott az addigi dominancia.
A célvonalon Johnny Herbert hajtott keresztül elsőként az 55-ös kocsival, és a legkisebb japán gyártó megmutatta, hogy mire képes, ha igazán összeszorítja a fogát. Amikor Herbert kiszállt, összeesett, annyira kimerült és kiszáradt, bár ez ott és akkor valószínűleg őt izgatta a legkevésbé. Lehet filozofálni azon, hogy a Mazda csak azért nyert, mert a gyorsabb autók kiestek előle, ami igaz is, de egy dolgot ne felejtsünk el: a Le Mans-t nem a leggyorsabb nyeri. Ezen a versenyen az győz, aki huszonnégy órán át tud a leggyorsabb lenni, és 1991-ben ezek a wankel-motoros csodák voltak, minden vitán felül.
Akinek még hiányzik egy kis wankel-hang, az nézze meg az elődmodellt, ahogy fékpadon hajtják. Élőben félelmetes lehet, az biztos.
