Bocsi! Eladó a BMW?

Úgy tizennégy éves lehettem, amikor édesapám elmesélte, hogyan szedte rendbe első Zsiguliját. Komoly felújítás volt az, lecsupaszított bódéval, darabokra szedett motorral. Kerültek bele színezett üvegek, volt sportkormány, homokszínű fényezés. Én nagy örömmel hallgattam a sztorikat, és kezdett bennem ébredezni bennem a vágy, hogy ugyanezt egyszer én is szeretném átélni. A sors aztán úgy hozta, hogy életem első saját autója nem Lada lett. A sok bosszúságot okozó Fiat Unót néhány év után váltotta egy szürke kis Suzuki, amely azóta is hiba nélkül szolgál. Aztán tavaly jött az E21. 

Már maga a vásárlás sem volt egyszerű a végrehajtási eljárás miatt, ezt követően pedig a talpra állítás is tartogatott meglepetéseket és nehézségeket. Számomra ez az egész leginkább a tanulásról szólt. Általános iskolában még szerettem a fizikát, és gyerekként sokat forgolódtam nagyapám garázsában a kis Polski mellett, idővel azonban elég messze kerültem a műszaki pályától. Az érdeklődés azért mindig megmaradt, a szakértelem szó mellett azonban nem biztos, hogy én vagyok az illusztráció a lexikonban. 

Szerencsésnek tartottam magam, hogy ismerőstől, ráadásul az első és egyetlen magyarországi tulajdonostól vehettem meg a Kiscápát. Volt azonban egy időszak, amíg a fia használta az autót, ennek pedig voltak nyomai a kasznin, a futóművön - és mint később kiderült a motoron is. A lakatolásról korábban már írtam: igazán problémásak a küszöbökön kívül az ajtók sarkai voltak, de a hátfalon és a beázó csomagtérben is akadt munka bőven. A lemezmunka eltartott néhány hónapig, a legtöbb nap pedig az "ezt a kicsit még megcsinálom" kifejezéssel ért véget. 

Szinte ünnepnap volt, amikor végre eljött a fényező. Csöndben méregette az autót, körbejárta négyszer-ötször. Hümmögött, majd újabb köröket tett. Megemlítette, hogy ritka már jó állapotú E21-eseket találni, de ez szerinte is eléggé egyben van. Megegyeztünk az időpontban, amikorra már csak trélert kellett intéznem. Mikor máskor indulhattunk volna  a nagyjából húsz kilométerre lévő műhelybe, mint a legnagyobb szélben és szakadó esőben? Az autót a beázástól óvó ponyva egyre csak púposodott, de azért mégis rajtamaradt. 

Bár az autó összesen bő két hónapot töltött a fényezőnél, munka azért így is akadt. Az alkatrészek tisztítása, rendbe szedése aprólékos művelet. Különösen igaz volt ez a BBS-felnikre. A pici kis rések, lyukacsok tömkelege tele volt már kosszal, amely az elmúlt néhány évnyi tárolás során igazán ragaszkodóvá vált. Próbáltam én mindent: rongyot, centis csíkokra vágott mosogatószivacsot, fültisztító pálcikát. Végül azért egész szépen sikerült kipucolni, jöhetett a festés: középen arany, kívül ezüst - még ha egyelőre csak kísérleti jelleggel is. 

A lökhárító szintén nem volt könnyű menet. Az állás alatt a szennyeződések beleevődtek a krómba, ami meg is repedezett. Krómtisztítóval ezen már nem lehetett segíteni, így három út maradt: a csere, a festés vagy a krómozás. E21-es lökhárítókból persze nincs elárasztva a használt alkatrészek piaca, a festés pedig nem a legigényesebb megoldás. A környéken sikerült azonban találni egy krómozót, aki előbb képeken, majd élőben is megvizsgálta a lökösöket. Kialkudtunk egy egészen baráti árat, amiből aztán átvételkor még egy kicsit engedett - a végeredmény ugyanis bár szép lett, de azért nem makulátlan. 

A lökhárítók nagyjából akkor készültek el, amikor az autót visszakaptam a fényezőtől. Kezdődhetett az összeszerelés. Szépen fokozatosan visszakerültek az üvegek, és elkezdett összeállni a belső is. A szőnyeg megint csak menthetetlen volt, így lett helyette autószőnyeg méterben. Az első méréseket követően aztán megállapítottuk, hogy abból ezt lehetetlen megcsinálni: ott a kardánalagút, aztán az ülések rögzítési pontjai - ebből a merev izéből ezt nem fogjuk tudni megoldani. Bő két órával később viszont már ott simult az új szőnyeg az autóban: hőlégfúvóval a visszájáról melegítve rá lehetett venni, hogy idomuljon a szükséges formára. 

Az üléseket szintén le akartam cserélni, legalább elöl. A gyári Recarók ritkák és aranyárban mennek, így combtámaszos E30 vagy E36 üléseket is nézegettem, de keret egyelőre nem maradt rá. Így az eredeti ülésekben kellett egy-egy törött rugót cserélni, így most egész jók. Igaz, arra már Stump Bandi is felkészített, hogy hosszabb távra nem ezek az autóipar történetének legkényelmesebb darabjai, így továbbra is vadászom a megfelelő pótlást. 

Ami a kényelmi funkciókat illeti, a gyári extrákat nem vitték túlzásba a nyolcvanas évek elején. Persze ezeket nem is tartom nélkülözhetetlennek, de egy központizár-szettet azért beépítettünk. Ezzel legalább megelőzhetem azt is, hogy esténként a sötétben tapogatózva mellényúljak a zárnak, és megsértsem a fényezést. Hangtechnikával sem akartam túllőni a célon, de vezetés közben szeretek rádiót vagy zenét hallgatni. Ezért hosszasan keresgéltem egy olyan fejegységet, amely nem csilivili, nem lóg ki nagyon az egyszerű összképből. Végül a Blaupunkt kínálatában találtam ilyet, ehhez pedig két első hangszórót és két hátsó Videoton dobozt kapcsoltunk. Mondjuk a felragasztható antennám egy lyukas garast nem ér, az tény. 

Miután az autó összeállt, az ősz végére el is kezdhettem használni. Műszakilag már a lakatolás előtt rendbe raktuk: a nyergek és  főfékhenger kivételével teljesen új fékrendszer, a hátsó gátlókat leszámítva a futóműben is minden új. A kompresszió tökéletes, mi baj lehet? Nos, sikerült felforralni a vizet. Lett hát új termosztát, lekerült a hengerfej - új tömítés, új szelepszárszimmeringek a régészeti leletnek tűnő régiek helyett. 

Összerakás óta nagyjából egy-kétezer kilométert mehettem a BMW-vel. Imádom. Korábban még egyetlen autónál sem éreztem ennyire azt, hogy amikor beülök, megérkeztem. Nem kell keresgélni az üléspozíciót, minden ott van, ahol lennie kell. A 318i nem egy lóerőgyár, de az 1766 köbcentis négyhengeres jól viszi a nem túl nehéz kasznit. Bár az elmúlt két évben saját magam is megkérdőjeleztem, hogy jó döntés volt-e megvenni pont ezt az autót, de elég egy kilométert megtennem vele, biztos vagyok benne: ezt akartam. És még kész sincs teljesen. Mondjuk az első karc a friss fényezésen, na, az nagyon fájt: valaki a táskájával vagy nadrágjával akadhatott bele valahol. 

Néhány napja, egy napsütéses délelőttön aztán épp egy parkolóból indultam volna el, amikor megállt mellettem egy seatos srác, és integetett, hogy maradjak. Autójából kiszállva arra kért, meséljek a BMW-ről. Egy szűk negyedórát beszélgethettünk, elmondta, hogy másfél éve keres E21-est. Legalább olyat, ami jó kiindulási alap egy felújításhoz. Végül gratulált az autóhoz, és megkérdezte: nem eladó véletlenül? Csak mosolyogtam egyet: de hát még nincs is kész teljesen.