Megfőztem a BMW-t

Naiv voltam. Amikor megvettem a BMW-t, persze alaposan átnéztük, mérlegeltünk, hogy mire lehet számítani. Az tisztán látszott, hogy a karosszéria törődést igényel, és az is biztos volt, hogy a fék és a futómű is megsínylette a hatévnyi állást. Mindenképpen biztató jelként értékeltem, hogy a motor rövid küszködés után beindult, és viszonylag egyenletesen járt. Voltak azonban olyan hibái is az autónak, amelyeket ott és akkor nem vettünk, talán nem is vehettünk észre.

Aztán szépen lassan összeálltak a dolgok. Mivel gyorsan kellett műszakiztatni, így a futómű és a fékrendszer felújítása nem tűrt halasztást, miután pedig a gyertyákat és a gyújtáskábeleket is újra cseréltük, a motor járása is viszonylag kulturált lett. A friss vizsgás autót aztán megint szétborítottuk, jöhetett a fényezés, és a BMW belsejét is újraépítettük. Tudtam, hogy nem tökéletes minden, hiszen mintha fogyna kicsit az olaj, ennek ellenére használatba vettem a Kiscápát.

Ősszel még úgy éreztem, én vagyok az élet császára. Boldogan feszítettem életem első olyan autójában, amely számomra túlmutat az A-ból B-be jutás zálogán. Ez végre érzelmeket is kelt bennem, az pedig, hogy tulajdonképpen édesapámmal és nagybátyámmal hárman a bontótól mentettük meg, hihetetlen büszkeséggel töltött el, szinte letörölhetetlen vigyorral tettem meg minden egyes métert. Aztán ez a vigyor az arcomra fagyott.

Éppen egy Ózd-Putnok távot tettem meg, aztán elkanyarodtam Királd felé. A település környéke egyébként kiváló szakasza volt egykor a Miskolc Ralinak is, de én nem csapatni mentem. Egyszerűen csak kicsit kikapcsolni. Ez viszont nem sikerült maradéktalanul, ugyanis amikor gyanútlanul a műszeregységre pillantottam, a hőfokmérőm már a piros mezőt nyaldosta. Bár a fűtést gyorsan rányitottam, ez már nemigen segített. Mintha új pápát választott volna a konklávé, úgy szállt fel a fehér gőz a motortérből. Mivel már jócskán rámesteledett, nem maradt más választásom, minthogy részletekben hazaguruljak.

Ezután sokáig csak fél szemmel néztem a BMW-re, majd meghoztam a döntést: le kell kapni a hengerfejet. Ez nemcsak a vízforralás miatt tűnt logikus döntésnek, egyúttal már a szelepszárszimeringeket is ki akartam cserélni. Magát a hengerfej-felújítást szakműhelyre bíztam, ahol kiderült az is, hogy a szimeringeknek már csak egy-egy elszenesedett galacsin állított emléket. A szépen felújított hengerfej birtokában nagy reményekkel raktuk össze az autót. Most aztán igazán jó lesz, gondoltuk, amikor beszereltük a vattaúj termosztátot is. Hát, nem lett.

Ez nyilván nem derült ki rögtön, hiszen nagyjából a tél végén járhattunk. Derűsebb napokon kihoztam az autót, száz kilométereket autóztam vele a Bükkben, és jónak tűnt. Aztán ahogy kezdett melegedni az idő, úgy kúszott felfelé a hőfok is. Előkaptam a Kiscápa gyári könyvét, amely azt írja: a kék és piros mező között a terhelés és a külső hőmérséklet függvényében ingadozhat a mutató. Ez kicsit megnyugtatott, de amikor a tavaszi napsugarak már kicsit jobban felmelegítették a levegőt, ismét elkezdte a pirosat ízlelgetni. Fűtés gyorsan rányit, nincs gond, még hazaérek. Ekkor dobtam be a feneketlen szerkesztőségi levelezőlistára a bajomat: melegszik az E21. A segítség azonnal érkezett is.

Pista:
Cimbinek akkor csinált ilyet, amikor maradt levegő egy kurfliban az egyik vízcsőben.

Csik:
Nekem sok autóm csinált ilyet, több oka is lehet:

- lehet a termosztát, lusta, nem nyit egészen, vedd ki, fazék víz, tedd be, mire forrni kezd, ki kell nyitnia
- lehet a hűtő, amibe ha egyszer is tettek tömítő adalékot, azt esetleg nem tudod már kimosni
- lehet a rossz légtelenítés, sok autóval előfordul, hogy ezt nehéz. Nyitott fűtéscsappal, kocsi orrával felfelé, csöveket nyomkodva légteleníts
- lehet a vízpumpa, ami esetleg kicsit kopott már
- lehet a motorblokk belsejében összegyűlt rozsda- és egyéb trutyi, azt nehéz kiszedni ám.

Sipos úr:
Légtelenítési probléma valóban lehet egy ok. Kérdés, hogy hogy kell az adott E21-nél, van-e légtelenítőcsavarja, stb. Ezt szerintem Bandi majd mondja. Amire érdemes nagyon figyelni (de ebben az esetben szerintem nem lehet a probléma okozója, mert nem különösebben nagy sem a meleg, sem a terhelés), hogy a hűtőt ne csak belülről, de kívülről, a lamellák közére koncentrálva is takarítsad ki.

Ha van lézeres hőmérő, nézzed meg a csövek, a hűtő különböző pontjainak, a hengerfejnek a hőmérsékletét, sőt, érdemes ránézni a vízhőfok jeladójánál is, csak hogy biztosra menjél, mert lehet jeladó vagy műszer hiba is - a Transitnál előforduló hibajelenség, hogy egy filléres elektronikai alkatrész miatt felugrik a hőmérő mutatója a picsába, pedig a hőmérséklet miatt semmi oka nem lenne rá.

Bandi:
M10-nél nem tudok levegősödési problémáról, másfelé kell keresni. A termosztát lenne nálam is az első, ha viszont tényleg forró az alsó cső is, és van benne elég víz, akkor a hűtő szar. Biztos, hogy 318i-hez való? Nekem volt egyszer hasonló jelenségem a 02-ben, aztán kiderült, hogy a 1502 hűtője volt benne, ami egy sor vastag, míg az összes többi kettő. Szerintem csekkold. Továbbá: rajta van az a nyamvadt ventilátor? Fix vagy viszkós? A viszkó is szeret megkotlani.

Bandi másodszor:
Kívülről ez nem gáz, belülről lenne érdekes a hűtő. Vízkőlerakódást háztartási vízkőoldóval szoktam úgy-ahogy kipucolni. És még valami: a hűtőfolyadék-cserénél a blokkból is leeresztettétek a trutyit? A leömlő alatt, jobb hátul van a leeresztő csavar, általában kitekered, és nem történik semmi, amíg ki nem piszkálod csavarhúzóval az összetömörödött rozsdaszutykot, ami eltömíti. Ettől ugyan nem szokott melegedni, de jobb lesz a keringés.

Bandi harmadszor:
Mindenképpen a termosztát a leggyanúsabb. Ha bizonytalan vagy, és megvan a régi, heréld ki, tedd be úgy. Ha akkor is melegszik, ránézésre elfogadható hűtővel, akkor más lesz a baj.

Kezdődhetett tehát a nyomozás. Elkezdtük a termosztáttal, amely egyrészt - a vízpumpához hasonlóan - új volt, másrészt pedig kiszerelve, fazékban melegítve is nyitott. Ez tehát kizárható. Mossuk át a hűtőt! Ecetes oldattal kezdtük, többször átöblítve, jött is szépen a rozsdás lé. De még mindig nem jó. Bandi tanácsára a blokk leeresztő csavarját is kitekertük. Semmi. Csavarhúzót fel, ömlik, nagyon király. Ezt még vagy háromszor megismételtük. Közben az ecet helyett próbálkoztunk trisós és háztartási vízkőoldós megoldással is – ezekkel jó vigyázni, nem minden hűtőre szabad ráengedni a vegyszereket, és nem is szabad sokáig benne tárolni. Nekem ráadásul a problémámat sem oldotta meg.

Szintén Bandi adta a tippet, hogy vigyem el szakemberhez a hűtőt. A közelben találtam is egy valóban nagyon profi, ráadásul végtelenül jóindulatú szakit, aki ott, előttem leforrasztotta a hűtőm tetejét, majd szépen meg is mutatta, mely járatokban nem tudott forogni a víz, hol is van eltömődve. Még aznap délután csörgött a telefon, kész a hűtő. Ő is tanácsolta, hogy először a sima vízhez tegyek egy liternyi vízkőoldót, csak utána fagyállózzam fel a rendszert, addig meg kiderül, minden oké-e. Elsőre az volt. Nem melegedett túl, pedig kint már nyár eleji idő volt, harminc fokot közelítő hőmérséklettel. Másnapra viszont tócsa volt a kocsi alatt. Valószínűleg lyukas volt már korábban is a hűtő, beleborítottak valami jó kis tömítőt, aztán most a nagy pucolásnál ezt is sikerült kiirtani. Mindezzel együtt, akinek hűtőgondjai vannak, annak mostantól én is javasolni fogom a szétforrasztásos technikát, valóban csodákra képes.

Itt jött el az a pont, amikor eldöntöttem, új hűtő kell, ez bármikor, bárhol kilyukadhat már. Ráadásul mivel a próbálgatás közben egy vízcső is kidurrant, azokat is cserélem. Ez mondjuk megint nem volt egyszerű menet. Magát a hűtőt egyáltalán nem kapni már Magyarországon, csövekből pedig ugyan rendeltem, de végül flexibilis borzalmakat küldtek a rendes, előre hajlított alkatrészek helyett. Mozgósítottam a kapcsolatokat, de itthon nem találtunk sehogy sem normális cuccot, az egyik webáruházból pedig rendelés után jeleztek vissza, hogy sajnos az egyik kosárba tett cuccomat sem tudják már biztosítani.

Van azonban egy német áruház – nem a reklám helye, de tényleg van szinte minden náluk a régi BMW-khez, ezért linkelem -, ahol összeszedtem a csöveket meg a hűtőt is. Először persze az előre utalás miatt be voltam szarva, az átlagosnál is bizalmatlanabb vagyok az ilyesmiben. Végül azonban roppant kellemes csalódásként ért, hogy egyrészt mindenből azt és annyit küldtek, amennyit kértem. Ráadásul minden egyes tételen volt egy kis címke, hogy azt elküldés előtt ellenőrizték, nem hibás – plusz egy monogram. Jó, az árát is megkérték, az igaz. A csomagba pedig csempésztek egy alkatrész-katalógust, szerelési leírásokkal, lefűzve egy mappába.

Itt már tényleg nem bírtam magammal, talán soha olyan izgatott nem voltam, mint amikor összeraktuk a Kiscápát. Vagyis hazudok, dehogynem: a próbautakon. Nyilván bekészítettem a csomagtartóba a tartalék hűtőfolyadékot meg a desztvizet, de erre végre már nem volt szükség. A meleg is jókor jött, kábé egy hét volt eddig idén, amikor igazi kánikula volt, de akkor legalább nyílt alkalmam tesztelni. A hőfokmérő mutatója beállt középre, ennél csak komolyabb terhelésnél, szerpentinen nagy hőségben kúszik feljebb, de akkor is csupán a következő osztás előtti félútig.

Most végre eljött az a pont, amikor úgy érzem, a BMW valóban használható. A Múzeumok Éjszakájára – bár előzetesen bejelentkeztem Csiknál – végül munka miatt nem jutottam el, de most már bátran indulok hosszabb útra is. Néhány hét múlva megint vizsgázik is az autó, addig még a szelephézagot kell utánállítani, meg a gyújtást biztos ami biztos alapon véglegesre belőni.