2015.07.09. 18:35
8 hozzászólás

Ahmed burnuszban térdel a Land Cruiser mellett, a szeleppel babrál. A levegő halk sziszegéssel távozik az úszóguminyi kerékből, hogy aztán az palacsintaként terüljön szét. Közben egyre erősebben fúj a szél, a finom, aranybarna homok konok állhatatossággal lep el mindent, nekünk is indulni kell lassan. A sivatagban 30 psi az ideális, ezzel már nem süllyedünk el, vagy legalábbis nem olyan könnyen - mondja sofőröm, aztán bevágja magát a kormány mögé, majd int nekem is, hogy szálljak be. Közben két H2-es Hummer megy el mellettünk a homokban, de a rendes safari driver csak legyint az ilyen dísztárgyakra. Jellegtelen hanggal felzúg a V6, aztán nekilódolunk egy jó tíz méter magas dűnének. Nincs olyan isten, hogy itt felmenjünk.

DSC 3176

 

Eszem ágában sem volt egy ilyen tucat-túrára befizetni, de a dolgok ritkán alakulnak úgy, ahogy az ember tervezi. Az eredeti terv az volt, hogy egy magyar társasággal megyek ki a dűnékre, és majd ott mutatják meg mi az a dune bashing. Ez valami olyasmit jelent, mint nálunk a csapatás, veretés, és népszerű, aki városban terepjáróval jár, az jellemzően a sivatagban is hajtja. A terv ott bukott el, hogy két héttel később érkeztem Dubajba, mint terveztem, így arról a túráról lemaradtam. Homokban autózni viszont muszáj, így jobb ötlet híján beneveztem egy szafarira. Ezek azok a tipikus turista-lehúzások, amelyek egy sosemvolt sivatagi arab-életérzést próbálnak visszaadni, elég cukrozott, és művi módon. Van itt minden, hastánc, tűz-show, jellegzetes kaják, és persze a sivatag. Utóbbi legalább valódi, és a jó másfél órás autózás alatt eljutottunk olyan helyekre a dűnék közt, ahol tényleg nem volt nyoma emberi tevékenységnek belátható távolságon belül. A varázsa legnagyobb részét ez adja.

DSC 3161

És a Land Cruiser minden várakozás ellenére felmegy, ráadásul terepjárós machinálás nélkül: se felező, se diffizár, Ahmed csak lehúzza az autómatát fix másodikba, és 3000-es fordulaton tartja a motort. A szobányi kaszniban öten tartjuk vissza a lélegzetünket, de sofőrünk rendíthetetlen magabiztosággal navigálja a batárt. Ez még csak gyors demo volt, jóval cifrább dolgok vártak ránk az elkövetkező másfél órában. Hihetetlen, hogy a Land Cruiser méretei és súlya ellenére mennyire könnyedén küzdi le a szinte folyékony homokot.

DSC 3177

A túrára a szállodában fizettem be, nagyjából tízezer forintnyi dirhamet hagytam a portán. Ekkor még nem sejtettem, hogy a kedves pakisztáni személyzet mondvacsinált okokkal még pár alkalommal meg fog fejni, mindenki bőszen mosolygott. Vendéglátóim biztosítottak, hogy három után egy kicsivel itt lesz az autó, így háromkor le is ültem az előtérben. Tippeljenek, mikor vettek fel. Igen, negyed ötkor, dehát a gazdagság ellenére Dubaj mégis csak egy arab ország. Amikor megláttam a külsőre gyári kocsit, nagyot csalódtam, drasztikusan emelt hasmagasságot, agresszív mintázatú gumikat vártam, erre egy olyan autó jött, amely bármelyik lehetett volna a városban futó sok ezer LC közül. Később aztán kiderült, hogy mi a trükk.  

DSC 3181

Konvojban haladunk, a sávokat elválasztó vonalnál már méteres homokkupacot hordott össze a szél. Sokan letérnek, kik jobbra, kik balra, de a távolban páran már a dűnéket rohamozzák.  Egy indiai házaspárral, és két feltűnően csendes, tehetős helyi családból származó lánnyal osztjuk meg a kocsit, és szűk órával az indulás után már elérjük az oázist.

DSC 3163

A tábor volt az utolsó állomás, mielőtt nekivágtunk volna a homoknak, felkészítésképpen aranyárban mért kókusztejet, és sült kukoricát is lehetett venni. Vegyes a társaság, sok országból, legalább száz ember nyomakodik a tákolt bódék előtt, vásárlók, nézelődők vegyesen. Az egyik sarokban ácsorgott egy elhanyagolt buggy, közelebbről megnézve látszott a turbó és az intercooler is, biztos szépen megy homokon. A további ötezer forint befizetésével élvezhető negyedórányi quadozástól megkíméltem, magam, így húsz perc ácsorgás után nekivágtunk.

DSC 3210

A cél ugyanaz, mégis minden sofőr látszólag tetszés szerinti irányba megy. Ahmed nem szívbajos, a 2,5 tonnás dobozt úgy dobálja a homokon, mintha csak egy Jimny-vel veretne a szőlőhegyen. A kedvence az, amikor nagy gázzal nekimegy oldalról egy homoktaréjnak, néhány méterre a tetejétől elfordul, visszavált, és végigcsússza keresztben. Snowboarddal már láttam ilyet, autóval egy leheletnyit abszurdabb. Ahhoz képest, hogy mennyire ütik-vágják a kocsikat, épp csak a vastagabb haspáncél, keményebb rugók és gátlók, valamint a bukócső a különbség a futószalaghoz képest. Csodák persze nincsenek, utunkat lehullott doblemezek, és kitört ködlámpák szegélyezik. Akármennyire is túlméretezett dolog az LC, három év után bizony győz a sivatag. A mi autónk például eléggé rázkódik alapjáraton, már a nagy lökettérfogatú V6-hoz képest, Ahmed szerint a motortartó bakoknak van végük.

DSC 3196

Sofőrünk finoman szólva sem bőbeszédű figura, ha nem lenne rajta a burnusz, simán elmenne a vicc-beli székely bácsinak. Annyi mindenesetre kiderül, hogy 36 éves, és ahogy a lakosság nyolcvan százaléka, ő is bevándorló. Pakisztánból származik, húsz éve él az Emirátusokban, amikor megérkezett, még csak a World Trade Center állt, aztán végignézte, ahogy semmiből lett világvárossá a sivatag. A safarizás csak másodállás, amolyan szerelem-munka, civilben autókereskedő. Elég nagy léptékben csinálja, tíz alkalmazottja, van, természetesen ők is pakisztániak, 3500 dirhamet – olyan 270 ezer forintot – fizet nekik úgy, hogy a koszt és kvártély biztosított.

DSC 3201

A nagy jaszkari közben Ahmed egyik haverja elakad, a legközelebbi autók azonnal odahajtanak, és a sofőrök elkezdenek ásni. Negyedórányi ásás, és megfeszített fejvakarás után előkerül a rántó kötél, de az LC csak nem akarja az igazságot. A diffizár kapcsolójára mutatok és kérdezek, hogy miért nem azzal próbálkoznak. Az ő kocsijukban nincs – jön a válasz, és ha valakinek, Ahmednek elhiszem. Neki ez munkahelyi ártalom, a Land Cruiser Pradóhoz – vagy ahogy ő mondja, Barradó – és a Nissan Patrolhoz – vagy ahogy ő mondja, Batrúl – fejből tudja a cikkszámokat három generációra visszamenőleg. Hat autót tart otthon, többek közt Toyota terepjárót is.

DSC 3190

Heti hat nap kora reggel a kikötőben kezd, ahová a használt kocsik érkeznek. Céljuk, hogy a gyári dokumentáció alapján hozzák rendbe az autókat, aztán tovább adják a szélrózsa minden irányába. Leginkább Afrikába viszik tovább a használt kocsikat, de Európa is népszerű felvevő piac. Annak ellenére, hogy Ahmednek stabil egzisztenciája van otthon, már két éve nem járt Pakisztánban, saját bevallása szerint nem hiányzik neki. Itt rend van, mind a négy gyereke nagyon jó iskolába jár, és az üzlet is pörög. Ő amúgy Sardzsában – az Emírségek harmadik legnagyobb városa - él, amely sokkal konzervatívabb, mint Dubaj.

DSC 3199

Idő közben kiszabadul a haver kocsija, és miután majdnem nyakon hányt az egyik lány, egy dűne tetején állunk meg pihenni. A sofőrök többsége burnuszban vezet, először azt hittem a hitelesség kedvéért, mint a balatoni matyó-árusok. Később persze farmerban is feltűnnek, így inkább arról lehet szó, hogy a népviselet kényelmes a sivatagban, elvégre az évszázadok alatt csak a jármű változott a hőség és a homok ugyanaz. Most, hogy végre nem hánykolódunk, el lehet merengeni a sivatagon. Hőség van, persze, de ez másfajta, mint a városban, nem a fülledt, hanem az a száraz fajta. Akármerre nézek, ugyanaz a sorminta ismétlődik, mégsem unalmas. Zord, kihalt, és gyilkos táj ez, a száraz, szinte forró szél nem sok jót ígér azoknak, akik víz és jármű nélkül rekednek kint. Széljárástól függően épülnek, vagy épp pusztulnak a dűnék, a szálló homokszemek selyem-szerű réteget húznak a lábunk alatt. Ahmed billent ki a révületből, indulunk a táborba.

DSC 3216

Ez egy fadeszkákkal körbekerített placc a homokban, nagyjából focipályányi területen, középen egy beton színpaddal. Itt aztán elszabadult a turista-pokol: bodegák, sorban állás, és tömegétkeztetés falatnyi hússal, igaz, finom körettel. Lenyomtak még egy autentikusnak szánt hastánc bemutatót, egy legkevésbé sem autentikus európai nővel, de legalább volt egy tényleg látványos tűz-show, és néptánc is. Magából a programból az autózás ért valamit, erről a körítésről szívesen lemondtam volna, és ahogy beszélgettem a többiekkel, ők is így voltak vele.

Valamikor tíz után érünk vissza a városba, meglepően lehűl az idő, alig mutat 34 fokot a hőmérő. A forgalom még mindig hatalmas, lassan haladunk, egy Mercedes megpróbál letolni. Kit érdekel, Land Cruiserem van - biccent lesajnálóan Ahmed, és hömpölyög tovább. Igaza is van, nincs miért sietni, és ha valamit, hát ezt irigylem tőle.

 

 

 

  

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.