Van valakinek jó kutyahús receptje?

A szerkesztőségi kólaautomata előtt álltam, reszkető kézzel próbáltam bedobálni az aprókat a nyílásba, mikor Karotta megérezte, valami nem stimmel: Siposúr, mi van? Remegő hanggal mindössze azt tudtam mondani, hogy a Jancsi lerágta a Capri spojlerét. Erre csak annyit kérdezett, hogy és a Jancsi mikor volt utoljára sétálni? Majd egy laza mozdulattal, az érintős bankkártyájával fizetve meghívott egy kólára. Nem is tudtam, hogy ezekkel az új kártyákkal még a kóla is kevesebbe kerül...

Egyébként Jancsi, ahogy Mici is – akik egyébiránt mindketten kutyák – régen volt sétálni, de emiatt nincs lelkiismeret-furdalásom, a mozgásigényüket napi 24 órában élhetik ki a kertben. Vagy 150 négyszögöl áll rendelkezésükre egész nap, játszanak, kergetőznek, olyan tempóban rohannak fel-alá, hogy szabad szemmel alig követhetőek. Persze, értem én, hogy a séta jó nekik, meg valahol nekem is, de egyrészről nem mindig jön össze, másrészről ezért van ott nekik az egész kert, nem csak egy kennel, vagy egy kerítéssel leválasztott ficak, hogy mozoghassanak. És azért vannak ketten, hogy ne unatkozzanak, és bohóckodhassanak naphosszat. Amit meg is tesznek.

Kis kutyákként kerültek hozzánk, egyenesen az Illatos útról – csakis örökbefogadás jöhetett szóba, mikor a korábban szintén örökbefogadott generáció pótlására került sor. Egyszer olvastam valahol a kutyavásárlás kapcsán, hogy az ember nem vesz pénzért barátot. Nem ragaszkodtam fajtához, illetve dehogynem: keverékek legyenek, letojom a vérvonalat, szép, egészséges kutyákat akarok, de nem érdekel, hogy áll a füle, a farka, milyen az orrtükre.

Hát, ezeknek össze-vissza áll a füle-farka, uniformitásra nem lehet panasz, sőt, ahogy nőttek, az egyik nap össze, a másik nap vissza állt a fülük. És közben fogzottak. Ahogy elkezdtek kilazulni és potyogni a tejfogak, rágcsálókat meghazudtoló módon igyekeztek mindent foghegyre venni. Eleinte szerencsénk volt, ágakkal birkóztak, gyűjtöttük is a lehullott, lemetszett fadarabokat. A kert úgy nézett ki, mint egy fűrésztelep, forgács amerre nézel.

Aztán rájöttek, hogy a kerti bútorok is fából vannak. Majd ráéreztek a műanyagokba, gumiárukba kevert lágyító adalékok ízére. Innentől kezdve nem voltak biztonságban a flakonok, kannák, palackok és kupakok. Az egyik olajoskannát, amit a garázs mellett tartottam, amíg elviszem a veszélyes hulladékba, egyik nap a kert közepén találtam meg. Halálos sebet szerzett, testéből patakokban csorgott a fáradt olaj. Jancsika pedig büszkén feszített mellette, ezt is ő terítette le. Eddigre a listán szerepelt pár kismadár, egerek, sőt, egy naivan az udvaron átvándorolni szándékozó patkány is -terrier jellegű a szentem, néhány politikus mind a tíz ujját megnyalná, annyira határozott álláspontja van az illegális határátlépéssel kapcsolatban.

Sajnos az udvarban parkoló autókon is vannak műanyag és gumi alkatrészek. A letépett rendszámtáblatartón még röhögtem, a megrágott rendszám miatt sem hisztiztem. A tűzoltó Transit sárvédő gumiját sem sirattam nagyon, de annak már azért nem örültem. Aztán egyik nap megrágták a robogómra szerelt Tucano Urbano szél- és esővédő huzatot. Pár hétre rá láttam, ahogy a Kawasakin próbálják a lábtartót csócsálni. Gondosan felépített érvrendszerrel igyekeztem meggyőzni őket tettük helytelenségéről. Mészapicsábaonnanazonnalbazmegrohattdög! Úgy tűnt, értékelik a kifinomult stílust, egy darabig nyugi volt.

Aztán valamelyik megrágta a rendőr Kawa váltókar gumipedálját. Anyáztam, de a műhely foglalt volt, nem tudtam betolni. Pár nappal később valaki lerágta a fékpedál gumiját. A műhelyben még mindig nem volt hely. Másnapra hiányzott egy darab a műbőr nyeregből. Ideges voltam Jancsikára, igaz, biztos nem lehettem benne, hogy ő volt, de egyrészről elég ránézni, hogy az ember az összes háborús és emberiesség elleni bűnt a nyakába varrja, másrészről őt láttam korábban a pedálgumival játszani. De az az igazság, hogy én voltam a hülye, egymás után jöttek a figyelmeztetések, ha időben elrakom a motort, megúszhattam volna.

A kerti bútorokat persze folyamatosan csócsálták, ezen már meg sem lepődtem. De amikor észrevettem, hogy a Sigma fényszórómosója maradandó alakváltozást szenvedett, igencsak meglepődtem. Megint Jancsira gyanakodtam, ezért odavittem, és megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy ez butaság volt, és szeretném, ha nem csinálna ilyet. Konkrétan ezeket a szavakat használtam, szépen beszéltem vele, mutogattam a szomorú gumicsonkra, ismételgettem, hogy nem szabad, és igyekeztem minden agyhullámomat a kis torzonborz koponyája felé irányítani. Hátha sikerül a gondolat- és akaratátvitel. Nem ezeket a robotokat keresik. Haladjanak.

Pár napig úgy tűnt, a jedi-trükk működött. Ha lett volna a közelben egy mocsárba ragadt X-szárnyú, simán megpróbáltam volna erős koncentrálás segítségével kiemelni. Aztán reggel ez a látvány fogadott. Egy ideje minden gyanús, korábban a kertben nem látott tárgyat úgy veszek kézbe, hogy na, ez vajon mi volt. Érzem, hogy ismerős az anyag, de reménykedem benne, hogy csak valami csomagolásból visszamaradt szivacs. Aztán megláttam a Capri fenekét. Ez volt az a pillanat, amikor, ha tényleg működnének a jedi-praktikák, Jancsika a nyakához kapva elkezdett volna fuldokolni, majd a Csillagromboló padlójára zuhan.

Teljes a kudarc. Korábban próbáltam minden trükköt, amit az internet népe csak javasolni tudott a problémakörre. Jancsika a citromlével bekenegetett fa tárgyaknál csak a csípős piri-piri szószba mártott botot nyalogatta szívesebben és nagyobb átéléssel. Amikor a UPC-kábelt rágta meg, betekertem a vezetéket szigetelőszalaggal, és kereskedelmi forgalomban kapható kutya távol tartóval sprickoltam le. Két perc múlva hunyorogva, átszellemült fejjel nyalogatta. Tényleg a séta hiánya miatt kezd el rágcsálni? Nem hiszem, séták után is volt rágás.

Nem értem én ezt, és úgy tűnik, soha az életben nem lesz meg az egy és igazi megoldás. Ott, a kólaautomata mellett Karotta azt is megkérdezte, nézek-e elég Cezar Millan videót. Millan jópofa kutyatrénerkedéseket ad elő, de valahogy megmagyarázhatatlan furcsa érzésem van vele kapcsolatban, minden videója után maradt bennem valami bizonytalanság, túl sok a show. Sokkal szívesebben nézem a Karotta által csak pengearcú, sótlan tanárnőnek nevezett Victoria Stilwell videóit. Az egyik inkább dominálósra veszi a figurát, a másik ésszel átgondolósra. De akármelyik iskolát is követném, a bűn elkövetésekor nem vagyok ott, nem tudom tetten érni a Jancsit (vagy a Micit, csak azért, mert olyan ártatlan az arca, ő is ugyanúgy lehet az elkövető), nem tudom akkor és azért regulázni. Utólag meg hiába teremtem le, ha nem tudja, miért kapta a szidást.

Most akkor mit csináljak? Minden nap addig sétáljak velük, amíg össze nem esnek? És akkor velem mi lesz, mert amikor már ezek a csupa energia kiskamaszok elfáradnak, én a lábamon sem fogok tudni állni. Vagy mindenbe vezessek áramot, majd mártsak be maró savba, lúgba? Esetleg keressek valami fűszerkeveréket, amit kimondottan zsenge kutyahúshoz ajánlanak?