Képregényt csinálni nem olyan egyszerű ám, mint ahogy azt elsőre gondolná az ember! Én például éveken át álmodoztam egy posztapokaliptikus Magyarországon játszódó történetről, és jópár családi hétvégét beáldoztam azért, hogy a szegecselt bőrcuccos, Trabanttal furikázó szereplők pont olyan vicces filmes idézeteket nyögjenek be, mint amilyeneket mindig is olvasni akartam, csak sosem csinált ilyet senki. Az írás persze a képregénygyártás legkönnyebb munkafázis, sokkal nehezebb dolga volt a rajzolónak, Budai Dénesnek. Ő csak júliusban tudta meg egy meeting után, hogy a 2010 óta dédelgetett gyermekünk, a Cafe Postnuclear lesz a 15 éves Totalcar jubileumi kiadványa, és augusztus 15-re kell leadnia a nyomdakész pdf-et. Ekkor járt nagyjából a 39. oldal színezésénél, úgy, hogy az utolsó oldalak páncélozott ZISZ-e még épp hogy csak vázlatrajzként létezett, így kénytelen volt még nagyobb sebességre kapcsolni. Mindezt úgy, hogy a képregényoldalakat tisztes polgári foglalkozás, feleség és gyerek mellett, éjszakánként gyártotta!
Naná, hogy nem tudtuk tartani az augusztus 15-i leadási határidőt. Bár a beköszöntő szöveg melletti Totalcar-csoportkép ötlete mát ekkor felmerült, a csúszás miatt felsőbb utasításra a rajzolónak semmi mást nem volt szabad csinálnia az utolsó oldalak megrajzolásán, a még hiányzók kiszínezésén és a borítóterven kívül.
Nekem pedig még össze kellett rakni a kötetvégi kislexikont, amit addig folyton csak tologattam az Index-cikkek írása és a hétvégi hírügyeletek miatt. A retrólexikont végül így is csak a régóta esedékes balatoni nyaralásunk alatt tudtam megírni augusztus végén - stílusosan az aligai pártüdülő egyik szocializmusból ittmaradt villájának teraszán. Miközben a barátnőm teljes joggal mérgelődött, amiért szabotáltam a strandolást és a tóparti kirándulást, én Zách Danit nyaggattam mailekkel, hogy írjon már valami frappánsat a Pannónia MC69-ről meg a Jawa DT500-ról, mert én csak a Simsont ismerem fel a saját képregényemből.
Utólag visszanézve a lexikon összehozása volt a legegyszerűbb munkafolyamat, a rémálom része a melónak, na meg a napi két szívinfarktus csak ezután jött! Az utolsó néhány képregényoldal szeptember elejére készült el, Winkler és Vályi Pista az utolsó utáni pillanatban kerültek be festett arcú rockerként a bunyójelenetbe, az Index-himnuszos metálharcos fizimiskájukkal. Ekkortájt minden nap találtunk egy-egy újabb helyesírási hibát a szövegbuborékokban, és annyi „utolsó utáni végleges majdnem FINAL” nevű pdf-verzió készült a módosításokról, hogy félő volt, elfogy a tárhely a belsős FTP szerverünkön. Borítókép és olvasóvonzó fülszöveg természetesen még sehol.
Jött viszont szeptember közepén egy olyan üzenet a nyomdából, amit nemhogy a mellénk delegált szerkesztő nem tudott dekódolni, de a hazai képregénybizniszben évek óta jelen lévő beírónk is csak a kopasz fejét vakargatta: „Hiba a ctp-n: A 7. oldalon és az 50-66-ig magas az összkitöltés, néhol eléri a 400%-ot!”. Túlhajszolt rajzolónk némi anyázás után végigtelefonálta a képregényes ismerőseit, hogy ez a rejtjelezés mit jelent, majd képkockánként kezdett el pepecselni a színekkel, hogy a következő verziónál már ne sírjon a nyomda. És akkor hirtelen a nyakába szakadt a TC-csoportkép megrajzolása is.
A csoportképhez egy 2014-es karácsonyi fotót kaptunk a Totalcartól, annyi instrukcióval, hogy mindenki nézzen ki úgy, mintha statiszta lenne a Mad Maxben, Bende Tibi feje pedig legyen lecserélve Csikóséra, aki igazoltan hiányzott a fotózáskor. Mint utóbb kiderült, a Totalcar-alapító Karotta sem volt ott a gyártelepen, és még fel is írtam magamnak, hogy erre rá kellene kérdezni, de annyit idegeskedtünk a „400%-os összkitöltés” és az egyhónapnyi csúszás miatt, hogy ez sajnos végül a véghajrában elsikkadt. Szeptember 18-án nyomdába kellett küldeni a cuccot, hogy a CP megjelenhessen az október 17-i Parkoló Parádéra.
A megjelenés utáni eufória lecsengése után a csoportképről lemaradó Karotta ügyét többen is szóvá tették. Sajnos a sűrű bocsánatkéréseken, a szoros határidők és a képregénykiadói rutintalanságunkon kívül nemigen lehetett erre mit mondani, tényleg kapitális bénázás kifelejteni a 15 éves Totalcar kiadványából azt az embert, aki 15 éve a Totalcar egyik fő arca. Fájdalomdíjként végül azt sütöttük ki, hogy valami matricás buheramegoldással mégiscsak beleapplikáljuk valahogyan Bazsó Gábort és szeretett Datsunját a Café Postnuclearba. Végül menő karácsonyi ajándékként csináltunk egy olyan egyedi, dedikált példányt, amiben Karotta mint valami VICO-film vagány pisztolyhőse, Mad Max-cuccokban feszít a rácsokkal és tüskékkel pimpelt, posztapokaliptikus Hangyász mellett! A történtek után azt hiszem, az a minimum, hogy a Mad Max Datsunt a készülő 2. kötetbe is beletesszük vendégszereplőként – de persze már nem a matricás módszerrel!
Aki esetleg lemaradt volna a Cafe Postnuclearról, a hétvégi AMTS-en még vehet belőle! 19-én és 20-án, szombaton és vasárnap az alkotók is kint lesznek és dedikálnak a Hungexpón!
