Találkoztam Istennel
A hétvégét Nürnbergben töltöttem, onnan indultunk túrázni a környező hegyekbe. Valahol Erlangen és Forcheim között járhattunk, amikor egy körforgalom után csak egy villanásnyira megláttam. Még a konkrét körvonala sem volt meg, csak annyi látszott, hogy fekete, régi, na meg hogy könnyűfém felnik vannak rajta. Nem vagyok öregautós, szerintem már csak generációs okokból sem tudok semmire őszintén felizgulni arra, ami 1989 előtt készült, de tudtam, hogy csak egyetlen ennyire régi autóra kerülhetett ilyen kerék: a Bugattira.
Éppen tankolt a tulaj, és a mellette lévő oszlop szabad volt, ezért elfoglaltam, és letámadtam emberünket. Utólag visszagondolva ritka nagy türhőség volt, de könyörgöm, egy 1931-es Type 51-be töltött éppen mindenféle adalékot. Mindössze negyven darabot gyártottak belőle, vagyis nagyjából több esélyem van ma este Palvin Barbival sörözni, mint hogy még egy ilyen autóba belefussak a kúton. Emberünk annyira tudott angolul, mint én németül, ezért a vele utazó, szemre 16 éves lánya igyekezett áthidalni a tátongó kommunikációs szakadékot. Ő meg a műszaki angollal állt hadilábon, de azt sikerült kihámozni, hogy sornyolc, kompresszor.
Ettore Bugatti nem volt mérnök, ellenben zsarnoki szigorral instruálta maga köré gyűjtött zseniket, és ez így elolvasva valószínűleg nem sokat mond, de ha az ember ott áll az autó mellett, akkor megérti: nem autókat gyártott, hanem lemezből, öntvényből és némi drótból épített álmokat.
Elismerem a Veyront, mert egy csoda: délelőtt még 400-as tempó felett pirítunk a nardói oválpályán, délután meg elmegyünk vele a boltba tejért, és ez a két funkció egymástól egy kattintásnyira érhető el, ugyanabban az autóban. Viszont tavaly volt alkalmam ácsorogni egy Meo Constantini kiadás mellett, amelyből csak három darab készült, és nem éreztem azt, amit itt. Egyszerűen hiányzik belőle az a nyersesség, ami a Type 51 mellett leforrázza az embert.
A tulaj berohant fizetni, én pedig próbáltam fényképezni, de még a teleobjektívet sem volt időm lecserélni, azért lettek olyanok a képek, amilyenek. A lánya szerint aznap még 105 kilométer várt rájuk, ezért felvették az átbeszélős Peltorokat, és apuka indított. Az a hang olyan tesztoszteronlökettel járt, hogy hirtelen fél centit nőtt a nézelődők arcszőrzete, és ahogy finoman kigyorsított a kereszteződésből, jött a kompresszor jellegzetes nyígása. Az öcsémnek több lélekjelenléte volt, mint nekem, ezért megvan videón a kivonulás. 2,3 liter,160 lóerő, nyolc henger, 1931-ből:
