Egy ideje már elhatároztuk a párommal, hogy veszünk egy MX-5-öt, és most álltak úgy a csillagok, hogy eljött az idő. A Használtautó az utóbbi időben többet volt nyitva, mint a Google, de alkalmanként a Mobile.de-re is felnéztem, hátha kincset találok. A cél egy NB volt, lehetőleg ráncfelvarrott, de az állapot számított igazán, még a motorméret sem volt feltétel. Sokak szerint az 1,8-as, 140 lóerős az igazi bugi, de próbáltam 1,6-ost, és hát a 115 lóerejével sem szomorkodtam.
Hogy miért az MX-5? Annak, aki nem próbálta, elég nehéz elmagyarázni, hiszen számok és adatok szintjén nincs benne semmi különös. Szívómotor, kézi váltó, a menetdinamikáját pedig még egy IV-es Golf TDI-ből is lenézően körbe lehet röhögni, de egy hasonló árú, nagyobb motoros E36-os BMW tényleg űrhajó hozzá képest. A Mazda trükkje az, hogy nem megy gyorsan, de elhiteti az emberrel, hogy mégis: egyrészt ugye nyitott, így bever a szél és élénkebbek a hangok, másrészt könnyű, ami miatt elképesztően gyorsan reagál a kormányzásra, fékezésre meg a gyorsításra. Vagyis a lényeg, hogy kevés van köztünk, és a természet között, emiatt már 80-100-as tempónál annyira intenzív ingerek érnek, amihez egy bármilyen mai sportkocsiban 200 felett kéne menni. És a legfontosabb: az MX-5 eredendően roadsternek készült, vagyis nem egy létező autó tetejét vágták le, emiatt elképesztően jó, és nem csak szerintem.
Mire teljessé érett az elhatározás, eljutottam a pillanatnyi józanság stádiumába, vagyis, hogy tényleg elég-e két ülés. Többnyire két ember fog utazni vele, ám csak vannak az embernek rokonai meg barátai, velük mi lesz? Elkezdtem más szóba jöhető autókat nézegetni, amiket jó vezetni, pár hónapja például jó sokáig szemeztem a Lexus IS 200-assal. Emlékszem rá egy Playstation-játékból, és ígéretesnek tűnt: két liter, 150 ló, hat henger, és egy elképesztően jó hatsebességes manuális váltó jár hozzá. Felmerült még az E36 kupé is, ami szerintem a legszebb modern BMW, egy kétliteres sorhattal már boldog lettem volna, és akárcsak a Lexusba, abba is be lehet ültetni négy embert. Vívódásaimnak aztán Assur vetett véget egy ebéd alatt a következő mondattal: Nem vagy abban a helyzetben, hogy ezt a kompromisszumot meg kelljen hoznod.
Ezek után ismét visszakanyarodtam az MX-5-höz, és azzal is tisztában voltam, hogy a keretből egy mechanikailag stabil, de itt-ott rozsdásodó autó fogja kifutni, amit majd aztán lehet helyreállítani az igények szerint. Az MX-5-ös fórumra is felregisztráltam, túrtam is becsülettel, itt is megerősítették, amit mindenki emlegetett, vagyis hogy az NB rohad. Nagyon. Megnéztem öt autót, voltak jobbak, voltak rosszabbak, de egyáltalán nem volt lelkesítő a helyzet, csendesebb helyeken hallani lehetett, ahogy a mohó vasoxid eszegeti az autókat. Aztán egyik nap átsétáltam az ürömi pizzériába ebédért, amikor aztán belebotlottam ebbe:
Nem is versenypályás bódé fogott meg, hanem az, hogy az egyik ködlámpa hiányzott, egy vastag cső futott fel benne, ugyanis ott vett levegőt a kompresszoros motor. Onnan tudtam a kompresszorról, hogy fél perc múlva megjelent a hátam mögött a tulaj, Péter, akit az MX-5 fórumon Gyéé-ként ismernek. Mint kiderült, a hetedik Mazda roadsterét gyűri, ez egy jobbkormányos gép, amit Angliából vett, így jól meg is beszéltük az MX-5 vásárlás nehézségeit, majd elköszöntünk.
Miután elvitték a Golfot, fel is hívtam egy MX-5 tulajt, hogy milyen az autója. Kicsit gyanúsan olcsón hirdette, de azt mondta küszöbök már javítva voltak – igaz nem szépen – és a hossznyúlványok rozsdamentesek. El akartam menni megnézni, de ugye nincs autóm, a Mazda Dunakeszin, én meg Ürömön voltam. Mivel elhanyagolható a távolság, abban egyeztünk meg, hogy a tulajdonosa elhozza, és ha tárgytalan a dolog, akkor állom az üzemanyagot.
Abban a percben, amikor letettem a telefont, eszembe jutott, hogy kivel találkoztam ebédidőben, és hogy hátha ráér autót nézni. Gyéé pedig ráért, így negyed órával később feszülten toporogtam a kapuban, hogy mikor ér már oda az autó. Ahogy befordult a sarkon, ledöbbentem, nem számítottam rá, hogy ennyire fekete lesz, de komolyan, még a felnik is feketére voltak fújva. Biztató volt, hogy a fényszóró burák nem mattultak be – NB betegség – és az 1,6-os motor is egészségesen járt, bár utóbbit mindegyik megnézett autó tudta. A hátsó sárvédőíveken tényleg volt egy-egy apró pörsenés, és a csomagtartó is csipállott a rendszámvilágítás foncsorai között, ellenben a beltér tényleg hibátlan volt.
Éppen szabad volt a szomszédom garázsa, ahol van akna, így felé is álltunk a kocsival. Ekkor érkezett Gyéé és bemásztunk alá, a küszöbökön tényleg nem volt nyoma rozsdának, viszont az egyik hossznyúlvány alján egy tízforintosnyi barna folt volt, a közepe pedig pergett is egy kicsit. Ez a legkisebb rohadás, amit az eddig megnézett autókon láttam ezeken az elemeken, így nem is érdekelne, de Gyéé szerint mivel itt egy zártszelvényről van szó, a külső rohadás azt jelenti, hogy belül rosszabb lehet a helyzet.
Soha nagyobb dilemmát nem kívánok senkinek, mint mikor ott álltunk, de bő órányi hömmügés, latolgatás és próbaút után, de végül rábólintottunk. A fő indok az volt, hogy ezért az autóért kétszázezerrel kevesebbet kérnek, mint azokért, amiken kétszer ennyi rozsda van, ráadásul ezt alulról is láttam. Szobor sosem lesz belőle, a cél egy műszakilag kifogástalan, napi használatra alkalmas autó, hiszen vezetni amúgy is hihetetlen élmény, most még úgy érzem, nem kell a tuning. Bár a bringa-építések is mindig így kezdődnek. Ha kicsit csipás a sárvédőív, nem fogok belehalni, de például a hossznyúlványt mindenképp megcsináltatom.
Egyelőre nehéz neki felhőtlenül örülni, hiszen folyamatosan attól rettegek, hogy mikor lesz valami olyan baja, ami anyagi romlásba dönt. Minden apró zörej vagy csörgés mögé gyorsan pergő bankókat vizionálok, pedig sokkal valószínűbb, hogy csak simán nem ismerem. Viszont vezetni tényleg olyan, mint emlékeztem, élénk, közvetlenül reagál, és nem megy különösebben jól, de a színház, hogy repesztünk, megvan. A kanyarokban, amik a Golfban fel sem tűntek, most vigyorgok, mint egy hülye, és közben nem nagyon megy 80 fölé a tű. És ennyiért ezt más autó nem hiszem, hogy tudja.
