Itt volt a póver!

Kicsit cikinek tűnhet már leírni évről-évre, de hazudni még cikibb, szóval idén ismét túltettünk magunkon és túltettek magukon azok is, akiknek nem volt hosszú az út a csodálatos Vadása-tó mellé és eljöttek a tizenharmadik Belsőség-találkozóra. Ami az a rendezvény, ahol összejövünk, beszélünk, megismerjük egymást és bulizunk egy hatalmasat. Ahol nincsenek ellenségek csak barátok, és ahol két perc a beilleszkedés, nem több. Idén irgalmatlanul sokan gondolták úgy, hogy itt a helyük.

Nem akarok nagyképűnek tűnni, de szerintem egyikük sem bánta meg. Ha másért nem, hát már csak azért sem, mert idén tényleg kiszolgáltunk mindenkit.

Már pénteken lényegében teleszaladt a remek kis kemping (hatalmas köszönet a pozitív hozzáállásért, a rendért és a korrektségért) bár javarészt a régi arcok jöttek, hiszen tudták, hogy a nulladik nap a megalakulás és az újjászületés ideje. Azt senki nem sejtette, hogy micsoda buli kerekedik belőle, de amikor kiderült, hogy a tóparti stégen este fellép a Galaxy Tánczenekar, akkor egyként indultunk el, mert mindenki érezte, hogy ez itt a partitájm. Vidéki tinglitanglira készültünk, de hamar kiderült, hogy ahol szaxofon is akad a színpadon, ott jó zene is lesz és a mulatósnak gondolt fos helyett tök menő bulizenét kaptunk.

És nem csak mi, hanem Marika néni is, aki 70. születésnapját ünnepelte, az ő tiszteletére jött el a zenekar, csak éppen kaptak a nyakukba háromszor annyi embert, amennyire számítottak és amikor mindenki imádattal ölelte magához a kedves történelemtanárnőt, na akkor sejtették, hogy hatalmas buli lesz a vége. Vegyült a rokonság és a találkozó résztvevői, pluszban Pere Laci kedvese is születésnapos volt, így a rövid koncert vége az lett, hogy éjfélkor hatvan ember gyűrűjében ugrált Marika néni is a színpadon és énekelt hangosan.

Semmi para, senki nem volt bunkó és mindent átjárt a csodálatos helyszín békessége, baráti hangulata és a kedves néni mosolya. Eszméletlen móka volt és ha már elkezdtük, akkor folytattuk a kempingben, a hold már eltűnt a fák mögött, mire a funky elcsendesedett és a Pajkos Polipok szalonzenekar is felhagyott a (mellesleg minőségi) zenével a faház teraszán. A fiúk nem vették félvállról sem a felkészülést (dobszerkó, gitárok, erősítők) sem a hidratálást (jellemzően vörösbor), le a kalappal a májuk előtt.

Na bumm, hát igen, szétcsaptuk magunkat pénteken, de tudják, nem az ordenáré, földön fetrengő, ide-oda dőlő módon, hanem csak lazára, kulturáltan, zenére, ahogy kell. Azt gondolom hozzá sem kell tennem, hogy a folyamatos nevetéstől hamarosan mindenki hasfala bedurrant és csak összegörnyedve tudott nevetni a hétvége további részében.

A reggel sem volt kevésbé laza, hiszen az aki reggel legény, az este nem volt ott-jegyében mindenki egyformán nézett ki, de a Kopasz által menedzselt és a lányok által (külön köszönet Trixinek, aki már évek óta a világ legjobb kuktája címet birtokolja nálunk) megtámogatott 300 tojásos rántotta nevéhez hűen helyrerántotta mindenki gyomrát, a többire meg ott az Algoflex. Vagy egy fröccs.

Szakmai órák következtek, először Kopasszal kettesben kaptuk magunkat azon, hogy hirtelen 30-40 embernek beszélünk mindenről, amiről hallani szeretnének, összefűzve a csapatást a neppersztorikkal és a nepperűzéssel. Bele is feledkeztünk annyira, hogy hirtelen erősen ebédidő lett, de ami a legdurvább, hogy rá kellett jönnünk: itt mindenki jó fej. Ezekkel az emberekkel szórakoztuk végig az éjszakát, mi értük vagyunk és ők értünk jöttek, ezáltal egy olyan összhang lett köztünk, ami szerintem példa nélküli ebben a személytelen, internetes világban- és újságírásban. 

Jöttek motoron, autóval, messziről és nagyon messziről, külföldről, más kontinensről és mindenki hozott valamit, de legfőképpen lazaságot. És ezzel szombat délutánra egy olyan tömeggé duzzadt a népesség, hogy bárhová néztük, mindenütt mi voltunk. Itt már ment a zene, amott épp a Rulettkerék-Audi körül buzult egy csoport, míg hátul élénken motoroztak vagy Papp Tibi fotós tanfolyamán kattintgattak bőszen. És a végén mindenki összeverődött, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk. Ebben a közösségben van erő.

Nem lehet ezt elmondani, olyan, mint egy jót autózni: egy érzés. Aki ott volt, tudja, aki nem...nos, nagyon-nagyon bánhatja, hiszen nem csak mikrosztorik tucatjairól maradt le, hanem olyan közös élményekről, melyek összekötnek majd minket sok-sok év múlva is. Mert a barátok félszavakból értik egymást. Alapjáratba'.