Az utolsó igazi BMW-k

Megy le a nap, egyre szebbek a fények, talán a tömeg is kisebb, ráadásul ilyenkor mutatnak igazán az autók. Ez a Concours legjobb része: reggel hétkor láttam az autókat kirajzani a garázsból, most pedig, a sokadik körben van idő kicsit mélázni, befogadni a formát, meg úgy általában kiszúrni az érdekes részleteket. Itt van például a Hoffmann&Novague R200-as. Ez egy tiszteletadás a Skoda 130 RS-nek, és hátulról, valamint profilból nagyon rendben van, de elölről nekem nem áll össze. Igazából kiadja a régit, de nagyon szájbarágósan, egészen kicsi kéne, hogy ne csak emlékeztessen a 130 RS-re, de szép is legyen. 

Ugyancsak ilyen részlet a Fiat 124 Abarth, illetve az autó, ami annak látszik. Csikósnak kezdtem lelkesedni, hiszen alapvetően imádom a pici, könnyű, nyitott autókat, majd nyugalomra intett: Anti, az csak egy replika. Merev tengely van alatta! És tényleg, a hátsó sárvédő légbeömlője is kamu, de mindegy, iszonyatosan elvinném egy hétvégére. 

Pár méterrel arrébb áll a fekete dög, az Opel Rekord. Egészen különleges kisugárzása van, ha három-négy napig nem törölnék le róla a port, bármelyik Mad Max filmben elmenni díszletnek, borzasztó gonoszul néz ki. A motortér tovább fokozza a hatást, a kétliteres blokkon fejemnyi iker-Weberek ülnek, 8000 fölé forog és valamivel több mint 230 lóerős. Kevés? Mindössze 950 kilónyi autó jár hozzá. Beltér nincs, csak korhű kagylók és bukócső, félelmetesen kívánatos az egész, főleg a hátsó kerék előtt világba üvöltő kipufogó. Az építő, Kovács Gábor Niki Lauda Fekete özvegy becenevű versenyautóját építette meg. Vagyis a világ legjobb beceneve is jár hozzá.

Természetesen BMW-t volt a legnehezebb fotózni, főleg ezeket a nyolcvanas évekbeli darabokat, annyian állták körbe őket. Láttam már 6-os kupét, de így, hogy körbesétálhattam, és kicsit elmerenghettem fölötte jöttem rá, hogy miért is lett még életében ikon: mert nincs benne semmi különös, csak tökéletesek az arányai. Az enyhén előredőlő vesék, a pont megfelelő hosszúságú géptető, a vele arányos kabin, a tetővonal, a hokiütő, minden pont jó, és a középre húzott kipufogó a cherry on top. Ez ráadásul egy M635 CSi, vagyis a 286 lóerős, 6,5 másodpercet gyorsuló torpedó. Nézem, és elképzelhetetlennek tartom, hogy ne ez legyen a világ legfinomabb GT-je. 

És ha már bajorok, még egy dolog előtt törték össze a márványt a kontrollt vesztve zuhanó állak, ez pedig az E30 M3 Cecotto Edition. Johnny Cecetto (ejtsd: Csekottó) motor- és túraautó-versenyző volt, ezt az 505 darabos sorozatot az ő sikereinek elismeréseként építették, a Balaton-parton éppen a 29. darab áll. Impozáns látvány a 2,3 literes, 215 lóerős motor, főleg, hogy egy tonnánál alig nehezebb autót mozgat. Ez a széria a módosított légterelőkben, a kerekekben és a könnyített hátsó üvegben tér el a mezei M3-asoktól. Lefotózni ezt sem volt könnyű, de az E30-akhoz képest átalakított csomagtartó fedél, az izmosan dudorodó sárvédők mind azt üzenik, hogy hogy ez egy komoly játékszer.

Reggel 7 óta kicsit túlcsordultam, szóval most el is indulok haza, de sok dolog kimaradt a posztokból, csak amolyan szedett-vedett válogatás készült. Ha tehetik, nézzenek ki holnap, bőven maradt látnivaló, arról nem beszélve, hogy a dolog közösségi része is működik: az autók mellett ácsorgó érdeklődők előbb-utóbb megtalálják a közös hangot, hiszen a rajongás tárgya sokszor ugyanaz. Mellesleg a legtöbb tulaj is az autója mellett áll, ők pedig komoly sztorikkal dobják fel a látványt.