A tökéletlenség néha szó szerint menő

A Totalcar tizenhatodik Parkoló Parádéjára érkezve egy ködös telefonbeszélgetés járt a fejemben, mely szerint nekem majd az épített autókról kéne írnom valamit. Oké, dehát mit is takar ez a fogalom? Nézzek be minden Subaru motorházteteje alá, hogy melyik rejti a legnagyobb turbót? Zaklassam a porig ültetett BMW-k tulajdonosait az üvegszál flexibilitását firtató kérdésekkel? Esetleg a kabriósított kispolszki torziós merevsége lehet érdekes a hazai 126P közösség számára? A kínálatot elemezve azért viszonylag hamar leesett, hogy kár lenne a képet egy kulcslyukon át szemlélnem. Hiszen azok, akik szombat este kigurultak a Hungexpóhoz, jelentős részben eleve épített autóval járnak a szónak abban az értelmében, hogy járgányaik egy métert sem mozdulnának már, ha nem lennének folyamatosan szétszedve és újra összerakva, mindig kicsit csiszolva, és valamiért nagyon szeretve.

Az Instagramon a megfelelő hashtageket követve nem volt nagy meglepetés, hogy az álomautók megörökítése mellett senkinek sem jutott kapacitása egy olyan ritka csodát digitalizálni, mint egy kissé szakadt piros Innocenti Mini. Azért említem, mert tulajdonosa ugyanennyi pénzből járhatna akár egy régi Corsával, vagy éppen egy enni nem kérő Swifttel is. Azokhoz van alkatrész, több bennük a hely, és elvileg még megbízhatóbbak is, mint a britek, az olaszok és a japánok diszkont szerelemgyereke. Ha viszont így tenne, szürkébb lenne a világ egy C-s rendszámú piros kisautóval, amit a Bertone rajzolt, és bizarr módon a Daihatsu háromhengerese hajt. A gyerekek egy ilyen furcsaságról már nem tudják kapásból, hogy micsoda, de szívesen megtanulják.

Ha a Parkoló Parádé tanított valamit, az az, hogy többször nekem sem szabad másfél éves parkolópályára állítanom a saját ritka olasz vackom, akár kell bele az Abarth motor, akár nem. Az öreg autók egy év alatt hármat vénülnek a napon és az esőben, és igazából már egy hét állás is elég lehet, hogy hisztizni kezdjenek. Másfél év alatt ráadásul pont eggyel több nyarat tölt az ember autó nélkül, mint ildomos. Épp ezért használni, menni, lerobbanni, továbbmenni. Ezt kell magunknak mantrázni, akár piszkált modern, akár hárplis veterán az alany.

Épp ezért volt jó látni az alsó hangon is tökéletlen, cserébe elképesztően menő Volkswagen K70L-t a placcon. Alapból is érdekes jószág, hiszen valójában egy NSU, de erre a példányra hullott még egy réteg gondtalan pimpelés is. Biztos megérdemelne egy teljes restaurálást is, de amíg nem eszi szét a rozsda, és ilyen jól lehet vele villogni, ugyan mi értelme lenne bántani, esetleg évekre téglákra rakva? Sokkal jobb így, Parkoló Parádékra mindig készen. De folytathatom a sort a patkányosított cápa BMW-vel, vagy a bármilyen környezetben otthonosan mozgó Suzuki furgonnal is. A német klasszikust rendesen megcsinálni egy komplett vagyon, az apró fehér ázsiai furgon után pedig senki nem fordulna meg gyári formában. Igaz, hogy a karosszériaelemek szándékos oxidálása ellenkezik az elveimmel, de belefér a kihágás, ha ez kell ahhoz, hogy egy B-s rendszámú matuzsálem megragadja a fiatalabb generáció fantáziáját, és bevezesse őket a mechanikus szerkezetek gyönyöreibe.

Persze a legnagyobb középső ujj díja annak a hatalmas napfénytetővel feldobott, de látványosan rohadó állólámpás dízel Mercedesnek jár, aminek nincs ideje megújulni, mert dolgozik, napi használatban. Van alatta trükkös futómű, meg a kötelező BBS felnik, de a kalaptartó már epoxy lakkal van lekenve, amit hamarosan további faanyag követ a beltérben. A C oszlopon a rajztagozat büszkesége, alatta meg néhány segélykiáltás egy lakatosért. Reped a gitt, hólyagzik a festék, miközben egy kicsit még a gázolaj is csöpög. De amíg az ember ilyen bőrülésekben terpeszkedhet egy rendes hajóban a kék ég alatt, verje magát jelzáloghitelbe, aki hajlamos az őrületre.

Tíz méterrel az olajfoltok mögött persze megcsillant a nap az eddig leírtak tökéletes ellentétén is. Mivel Volkswagen Caddy-t a világnak ezen a felén jó ideje nem szokás már teherszállításra használni, az elvetemült volkswagenesek rég rájöttek, hogy lehet dubsteppé remixelni a korai Golfok klasszikus vonalait. Ennek a zöld Caddy-nek egy hármas Golfból jött a beltere és a motorja is, miközben a tolóablakos hátsó üvegtől a lökhárítókig minden amerikai piacos rajta, egy olyan egyedi orral megspékelve, amilyet még a híres tuner Zender sem mert így megcsinálni. Természetesen a kerékívek is ki vannak szélesítve, hogy beférjenek a légrugókhoz kötött öblös kerekek, a speciális festést pedig a műfüvesített plató teszi igazán feltűnővé. Meg talán a krómozott kályhacső.

Ebben a pickupban hat év kőkemény munka van, és tulajdonosa szerint nincs még kész. Nem sokkoló kijelentés, hisz az ilyen építések az új ötleteknek hála mindig nyitva maradnak. Szerintem azért így is járna egy serleg érte, de arra is rámutat, miért csak olyan vágjon bele (a fémbe), akiben van némi mazochizmus, A többiek meg inkább csak próbálják élvezni az autójukat. Nyár közepe van, szétkapni ráér a végén is. Addig meg úgyis az lesz a menő, ami megy.