Emlékszem az első Parkoló Parádémra: éppen félkész állapotban volt az autóm, de úgy döntöttem mégis kimegyek és megnézem, hogy miről is szól ez. Még nagyon szellős volt a parkoló, relatíve kevesen voltak, de már akkor berántott a hangulat.
A filozófia mit sem változott, a volumen annál inkább. Az idén harmadik, összesen pedig tizenhetedik alkalommal megrendezett esemény tényleg kezd hasonlítani a hatalmas külföldi autós dzsemborikra. Szerencsére nem csak a mennyiség, hanem a minőség is.
Már az elején elhatároztam: most lesz a napja, hogy tényleg körbeérek, tényleg végignézek mindent. A feladat nehéz, mert a látnivaló sok, az idő pedig kevés. Súlyosbító tényező, hogy a látnivalók mellé akadt hallgatni való is: szokás szerint volt Totalcar Mesterkurzus, ahol ezúttal Göbölyös Zsolt tartott előadást a motortuningról - ennek felvételét egyébként nemsokára kilőjük a netre.
Ha valaki emlékszik még, hogy milyen beszabadulni egy nagy játékboltba tízévesen, az pontosan tudja, hogy miről beszélek. Annak ellenére, hogy én a mai napig abban a bizonyos játékboltban érzem magam egy ilyen helyen, azért akadnak részeredményeim.
A fenti parkolóban kapásból egy ismerősbe botlottam, aki büszkén mutatta a 106-osára szerelt új felniket, amik ugyan lemezfelninek néznek ki, mégis magnéziumból vannak, így összesen 17 kilóval rövidítik meg az autó önsúlyát, ami így már csak 820 kiló. A súlyminimalizási előadást egy kettes Golf haláltusája szakította félbe, amit valamiért körülbelül tíz percig nyelezett a gazdája egyhelyben. Nem láttam a végeredményt, de el tudom képzelni.
Ha már a Golfoknál tartunk: minden generációból találtam olyat, aminek a motorháztetejére folyattam a nyálam, annyira csodásan nézett ki. Golf-felnik tekintetében még mindig a BBS RS/RM vonal az aduász, de üdítő volt látni olyan kevésbé elterjedt darabokat is, mint a Ronal Turbo vagy a háromrészessé alakított Porsche Teledial.
Aztán hirtelen megláttam egy brutálisan alacsony, piros valamit. Hohó! Erről már hallottam: Ferrari 348, airride-dal. A látvány különösen letaglózó, mivel a 348-as eleve nem egy magas darab, így nagyjából olyan alacsony, mint egy pedálos Moszkvics. Tény, hogy látott már szebb napokat is és vannak véleményes részletei, de én megítelek neki egy fuck yeah plecsnit.
Sose gondoltam volna, hogy ilyesmit valaha leírok, de az egész találkozó legkirályabb gépe egy Peugeot volt. Régóta nagy kedvencem az 505-ös, manapság nem is túl gyakori, hát még az átalakított. Ehhez a darabhoz könnyfakasztóan jó stílusérzékkel nyúlt a gazdája. Szolid koptató, RS Watanabe stílusú felnik, kis szárny, óriási ültetés és sárvédőre rakott tükrök. Eszményi, úgy ahogy van.
A németautós túlsúly ellenére azért volt pár különleges japán darab is. Közülük nyilván a Skyline-ok, Evók és Suprák a legfeltűnőbbek –mindből akadt, nem is egy-, de méltatlan lenne nem megsüvegelni a 90-es évek egyik legjobb elsőkerekes autóját, az Integrát. Belőle csak egyet láttam, cserébe az hibátlan és gyári állapotúnak tűnt, annak ellenére, hogy ezeket szerették borogatni.
Regélhetnék akármeddig a csodás veteránokról, a cuki régi Minikről vagy a gyönyörű olaszokról, de hely hiányában inkább azt tanácsolom, hogy a következő Parkoló Parádéra mindenki látogasson ki október 15-én. Nem elírás, ez egy vasárnap, mert a szombatot elfoglalta egy másik rendezvény a Hungexpón, de kit zavar ez? Elértük a tizennyolcat.
