Senna ma is élhetne, ha ez összejön
A Honda és a McLaren kellemetlen mellékzöngéktől sem mentes válása kapcsán jutott eszembe ez az 1993-as sztori, amely hasonló események következménye volt, és ha közvetve is, de Ayrton Senna halálához vezetett. Hiszik vagy sem, elkészült a Lamborghini motoros McLaren, és Senna úgy gondolta, nyerő kombináció lehet.
A történet az 1988 után évekig az egész mezőnyt csuklóból alázó McLaren-Honda páros széthullásával kezdődött. A Honda, azok után, hogy a Wiliams-Renault meggyőző fölénnyel elvitte az 1992-es világbajnoki címet Senna és a McLaren elől, bejelentette, hogy elhagyja a Formula-1-et. A McLaren pedig kénytelen volt a következő szezonra Ford Cosworth V8-asokat beépíteni a félelmetes hangú japán V12-es helyére.
A Cosworth megbízható motor volt, de a McLaren nem is a legújabb változatot kapta meg – az a gyári Ford támogatású Benetton kiváltsága volt – hanem a húsz lóerővel gyengébb, azaz nagyjából 690 lóerős, eladásra szánt kivitelt. A Renault V10-ese ekkoriban olyan 770 lóerős volt, a Ferrari V12-ese pedig 750. Senna zsenialitását és a McLaren MP4/8-as kiváló konstrukcióját dicséri, hogy ezzel a hátránnyal is öt futamot nyert a csapat, de egyértelmű volt, hogy a következő szezonra komolyabb motor kell. És adódott is egy lehetőség.
A Lamborghini V12-ese már 1989 óta részt vett a Formula 1-ben, bár kevés sikerrel. Elsősorban a Larousse csapat használta a motorjukat, de 1990-ben a Lotus, 1991-ben a Modena és a Ligier, 1992-ben pedig a Minardi is ilyen motorral versenyzett. A fejlesztéshez a pénzt a Lamborghini akkori tulajdonosa, a Chrysler adta, a tervezési munkát pedig a Ferrari egykori legendás mérnöke, Mauro Forghieri vezette. A motor mégsem volt elég erős vagy könnyű, de igazán megbízható sem.
1993-ra a Chrysler vezetősége megelégelte, hogy sikertelen versenygépeken koptassa a nevét. Emellett ismét Európa meghódítására készültek, a Neon és a Stratus típusokkal, ígyjól jött volna néhány futamgyőzelem a Formula-1-ben. Ezért úgy döntöttek, hogy finanszírozzák egy új, a korábbiaknál ütőképesebb motor kifejlesztését, és keresnek egy megfelelő csapatot, amely eséllyel indul akár a bajnoki címért is. A McLaren-Honda válás épp kapóra jött, és a kapcsolat is megvolt, hisz a Lamborghini számára a TAG, a McLaren régi partnere szállította a motorelektronikát. Így már a szezon elején megkezdődtek a tárgyalások, és nyár végére elkészült a hibrid, a McLaren MP4/8B Lamborghini.
Most, hogy a Chrysler is komolyan vette az ügyet, Forghieri megmutathatta, mit tud: megtervezte az addigi legkisebb 3,5 literes V12-est, amely könnyebb és erősebb lett az előzőnél – ezt építették a Cosworth V8-as helyére az MP4/8-asba. Nem ment könnyen a dolog, a Lamborghini motor hosszabb volt, nehezebb és nagyobb hűtési igényű, mint a Ford. Át kellett hozzá alakítani a váltót és az autó elektromos rendszerét is. De kezdetben nem csak ez volt a baj.
A hófehér autó Silverstone-ban zajló első tesztjeit Mika Hakkinenre bízták, aki később azt mondta, a Lamborghini nagyon izgalmas motor volt. „Fantasztikus volt, csak úgy dőlt az erő. Szinte szárnyaltunk, aztán a Hangár egyenesben felrobbant a motor. Ahogy mondom, tényleg hatalmasat robbant. Valószínűleg az volt életem legdurvább motordefektje. Szelepek, dugattyúk, blokkdarabok szálltak a sisakom mellett. Később kiderült, akkora volt a robbanás, hogy lyukat ütött a padlólemezbe. Ez volt F1-es karrierem egyik legkülönlegesebb pillanata. Sosem felejtem el, és az a motorhang...”
Három hónapot vett igénybe, hogy tisztességesen összehozzák az autót az új motorral, de szeptemberre összeállt a csomag. Senna tanácsára Forghieriék áthangolták a V12-est: a csúcsteljesítmény rovására erősebb lett a motor közepes fordulatszámon, de így is megmaradt vagy 750 lóerő. A tesztek eredménye meggyőző volt: 1,4 másodperccel gyorsabb köridő Silverstone-ban, mint amit a Ford motoros géppel addig elértek. Senna lelkes volt, azt nyilatkozta, hogy akár már Japánban, az utolsó előtti futamon, október végén bevethetnék az új autót.
Úgy nézett ki, a tárgyalások is jól haladnak: a szeptemberi Frankfurti Autószalonon Ron Dennis, a McLaren főnöke, Daniel Andreutto, a Lamborghini F1-es részlegének vezetője, és Bob Lutz, a Chrysler akkori elnöke tartott is egy megbeszélést. Szerződést ugyan nem írtak alá, de a megállapodás megszületett. Úgy tűnt, a McLaren-Lamborghini 1994 nagy ígérete lehet.
Dennis viszont 1993-ban nem vetette be a 4/8B-t, sőt, nemsokára bejelentette, hogy motorszállítói szerződést kötött a következő évre... a Peugeot-val. A francia gyártó a korabeli pletykák szerint rengeteg pénzt vitt a McLarenhez, és komoly, hosszú távú fejlesztési programot ígért, bár V10-es motorjuk messze nem volt olyan ígéretes, mint a Lamborghini V12-ese.
Sennát viszont ezzel végleg elvesztette a csapat: a brazil szinte azonnal elfogadta a Williams ajánlatát a következő évre, és most már azt is tudjuk, ezzel meg is pecsételte saját sorsát. Az ok egyszerű: a brazil bajnok tisztában volt vele, hogy a Peugeot semmiképp nem lesz képes az első évben olyan motort szállítani, amely a Renault évek óta tökéletesített V10-esével felveheti a versenyt. Ez senkinek nem sikerült volna, a hátrány ledolgozásához már akkor is két-három év kellett. Senna pedig nyerni akart, és ehhez az F1-ben nem elég a tehetség, lóerők is kellenek, méghozzá a lehető legtöbb.
A Chryslernél érthető módon csalódottak voltak, be is szántották az egész programot. A pénzcsapot azonnal elzárták, a Lamborghini nem szállított több motort a Formula 1-be, és 1994-ben tovább is adták egy indonéz befektetőcsoportnak az olasz sportkocsigyártót.
Most már azt is tudjuk, hogy Dennis sem döntött igazán jól: egyetlen évadot élt a Peugeot-szerződés, mivel az 1994-ben csak a 4. helyre futotta összesítésben, futamgyőzelemről pedig nem is álmodhatott a csapat. A következő évnek már a Mercedes V10-esével vágtak neki, és mire ez a páros ismét a csúcsra ért az évtized második felére – a sors különös fintoraként – a Chrysler a Mercedes tulajdona lett.
Az egyetlen MP4/8B prototípus ma is létezik, jelenleg épp a Lamborghini múzeumában látható.
