Nedves búcsú a lányoktól, és egy köhögő Trabant

2017.10.10. 18:05
4 hozzászólás

Nemrég visszatért kedvenc Mohó Hiénánk, aki véres pofájában ezúttal Osram Night Breaker Laser Duoboxokat szorongatott. Éjszakai lerohadós sztorikat várt cserébe, a történeteket olvasva pedig a nagy vihogás közben kiejtette szájából az izzókat. Két győztest hirdetünk, következzenek a legjobbnak ítélt írások.

Íme, Burány András sztorija egy nehezen induló fesztiválozásról:

Volt nekem egy szép zöld Trabantom. 2015 júliusában a Bánkitó Fesztiválra készültem vele, és felmerült, mi lenne, ha a húgomat is én vinném el. Természetesen kaptam az alkalmon, hogy demonstráljam, milyen hasznos kis autóm van, így este 8 körül felvettem a Nyugatinál, és szépen eltrabantoztunk észak felé a naplementében.

Minden nagyon jól ment, egészen addig, amíg el nem értünk addig a pontig, ahol Vác után találkozik a régi 2-es út és az autópálya. Ahogy az utána következő nagyon hosszú emelkedőn mentünk felfelé, a Trabantból nemsokára elfogyott az erő, miközben a kipufogóból olyan fehér füstoszlop tört elő, amilyet pápaválasztáskor sem látni. Gondoltam, hogy biztos beköpte valamelyik gyertyát, mert akkoriban az volt a kedvenc hobbija. Egyesben, kb. 10-zel mehettünk tovább, és az emelkedő közepénél lévő megállóhelyen azonnal félre is álltam. Gyertyák ki, megpucol, vissza (elemlámpám nem volt, teljesen sötétben csináltam az egészet), indít – kevésbé füstölt, de sokkal erősebb nem lett.

Természetesen a húgom elkezdett pánikolni, így nem vakarhattam sokáig a fejemet, hanem továbbmentünk, olyan jó hússzal. Közben néha megelőzött egy-egy vérmes suzukis, én meg párszor félreálltam gyertyákat pucolni, hátha mégis segít – a füst elmúlt, de nem lett jobb. Viszont rájöttem, hogy ha a lejtők elején padlógázt adok, akkor lendületből fel tudunk menni az emelkedőkön, így ha nehezen is, de eljutottunk a fesztiválra. Az én szállásom az alsópetényi kempingben volt, így oda is elvergődtünk, kb. fél 11-re felállítottuk a sátramat, majd elindultunk vissza.

IMG 0589

Ekkor egy hirtelen jött ötlettől vezérelve áttettem a benzincsapot tartalék állásba. Egészségesen felpörgött a motor, megjött az erő, 80-100-at mentem a két település közti úton. Szóval a normál állás tömődött el részlegesen!

Másnap reggel a kempingben nekiálltam benzincsapot pucolni, így én lettem a helyi látványosság. A probléma megszűnt, a Trabi meglepetésemre jól vizsgázott fesztiválautóként, ezt az esetet pedig azóta is emlegetjük.

Itt pedig Lanter Tamás története a szakadó esőben rakoncátlankodó Fiat Pandáról csajokkal, rendőrökkel. Mi kell még?

Kilencvenkilenc nyarán egy nyári péntek este egyetemistaként gondoltam, meglátogatom jó anyámat, mivel azon a hétvégén nem kellett dolgoznom. Akkor még úgy gondoltam, (nagyrészt) 83-as kiadású Fiat Pandám ebben nemhogy akadály lesz, ellenben úgy hasítjuk majd az M7-est, mint forró kés a vajat. Esedékes is volt már hazalátogatnom, mivel egy-két hiba kijavítását az otthoni szerelőakna nagyban segítette volna, úgymint a leszakadni készülő, akkorra már elég erős hangú kipufogó, ami miatt a régi M7-esen csak a kevésbé rázó belső sávban volt érdemes haladnom, a kilyukadt hűtőről és a folyton beázó gyújtásrendszerről nem is beszélve. Mint utóbb kiderült, mind az útvonal, mind pedig az időpont megválasztása eléggé ránehezített az utazásomra.

Este volt már, mikor el tudtam indulni, remélve, hogy a Balatonra igyekvő budapesti tömeg már talán oda is ért céljához. Már az Október 23-a utcán is igen erős volt a forgalom, de a pályára érve biztos lehettem benne, hogy mindenki megcsúszott aznapi programját tekintve. Ráadásul olyan villámlások töltötték be az eget, hogy egy technopartin is elment volna fénynek, és természetesen egy kiadós jégeső is éppen rákezdett Törökbálint magasságában. Ekkor következett be az, amire egyáltalán nem számítottam (na jó talán egy kicsit mégis). Bődületes üvöltés töltötte be kicsi Pandám még kisebb utasterét, mire ebből és a lóerők egy részének elvesztéséből kikövetkeztettem, hogy leszakadt a kipufogó a toroknál.

Index jobbra, kiszlalomoztam a leállósávra, fék és vészvillogó egyszerre, még talán pár szó is elhagyhatta ajkaimat. Ezen pár szó után már csak egy „Mi a...” jöhetett ki, bár lehet ki se mondtam, csak gondoltam, mivel egy fényszórópár közelített kocsim fara felé a leállósávban elvárhatónál nagyobb sebességgel. Szerencsére a mögöttem jövőnek sikerült a vészfékezés, mint ahogyan az őt követőnek is. A kocsiból kiszállva megtudhattam, hogy egy fehérvári lány testvérpárt sikerült megállítanom, akik - miután az este folyamán immár harmadszorra elszakadt vontatókötelükből csomóztam nekik egy másfél-két métereset - nagyon kedvesen felajánlották, hogy elvontatnak harmadiknak Székesfehérvárig. Ezt a fajta hármast visszautasítottam, hivatkozva arra, hogy kocsim még járóképes, csak nagyon hangos. Könnyes (vagy csak vizes a szakadó esőtől?) szemmel elbúcsúztam tőlük, majd a leállósávon folytattam utamat, azaz folytattam volna, mivel fél kilométer után kicsi Pandám leállt. Történt ugyanis, hogy a leállósávban ekkorra 20 centiméter körüli vízszint alakult ki, a 30 körüli sebességre képes kocsimon meg egy tervezési hiba miatt (kondenzátor a jobboldali nyúlványon a kerék mellett) megszűnt a gyújtás.

Összeszedtem minden száraznak mondható rongyot és papírzsepit, megszüntettem a nedvesedést, és folytattam utamat. Kissé meggondolatlanul maradtam az M7-esen a leállósávban, reménykedve, hogy majdcsak eláll az eső, és nem kell minden fél kilométeren megállnom, de nem így lett. Volt olyan szakaszom, hogy betérve egy benzinkúthoz (hasztalan próbáltam szigetelőszalagot beszerezni a repedezett gumitömítést megerősítendő), szárazra töröltem a kondenzátort, de már a gyorsítósávon újra beáztam. Ekkor csaptak le rám Segítünk és Védünk urak, hogy ezt most így hogy?

Miután két percben elmeséltem történetemet és célomat, levettem őket két csomag tízes papírzsepire (persze a kúton elfelejtettem venni).

Utamat folytatván egy újabb törlésnél megállt mögöttem egy angyal, bár meglehetősen magas testzsírszázalékkal és elburjánzott szőrzettel, rögtön éreztem, hogy nem az égiek küldötte. Egy tízesért fel is kerülhettem volna a platóra, de miután nálam csak egy ötös volt, meg némi apró, így az üzlet nem köttetett meg, de ekkorra már úgysem voltam messze a fehérvári lehajtótól, így beszereztem még nála némi száraz papírtörlőt, és tőle is elbúcsúztam.

Szerencsémre szinte rögtön ezután elállt az eső (ezt meg is köszöntem az égieknek), így már csak egyszer, vagy talán kétszer kellett megállnom, és a maradék 40 km-t 30-cal, egy tankhadosztály hangjával vágtatva a vidéki éjszakában megtennem.

Másnap (vagy inkább aznap) délután lekerült a kipufogó, és kedves majdnem-szomszédom ügyes kezei által képződött rá egy új perem, lemezből kialakítva. A gumitömítést nem tudtam azonnal pótolni, így kapott egy kiadós adag folyékony gumit, és mivel tökéletesen tömített, később így is adtam el. A hűtőhöz ekkor már nem maradt erőm hozzányúlni, kapott tömítő folyadékot, ami vagy két hétig működött is, majd egy későbbi utamon fosta el magát.

A nyerteseknek gratulálunk, akinek pedig most nem jött össze, ne csüggedjen, inkább figyelje a Totalcart, hamarosan újabb koncokkal érkezik a Hiéna. Stay tuned!

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.