Milyen BMW-t adnak 800, és milyet 4000 euróért?
BMW E39 530i
Robi akkor írt nekem először, amikor tavaly, München mellett lecsaptunk a Rulettkerék későbbi főszereplőjére, egy 1996-os Audi A6 Avantra. Ő szintén a legendás Bad Aibling mellett lakik, ráadásul sok éve vásárol kint autókat, jellemzően magyar megrendelőknek. Napjai a német hirdetési oldalak böngészésével, telefonálással és sok-sok utazással telnek, vagyis elég közelről ismeri a piacot. Ezúttal egy gondosan kiválasztott E39-es BMW 530i példáján mutatja meg, hogyan zajlik az autóvásárlás a kolbászkerítés hazájában.
Az 5-ös BMW E39-es sorozatának legöregebb példányai több mint húszévesek, így ma ez a típus az egyik kedvenc a magyar álmodozók körében. A szedánokat 2003-ig, a Touringot 2004-ig lehetett rendelni, majd jött a sokkal modernebb, sokkal bonyolultabb, ezért manapság sokkal rizikósabb E60, vagyis a Bangle-ötös.
Magyarországon rengeteg rajongója van az E39-nek, köztük én is, ezért amikor egy éve megkaptam a megbízást Istvántól, hogy keressek neki Németországban egy ideális hétvégi autónak valót, örömmel vágtam bele. A keresést rögtön az automata váltós 525i és 530i, vagyis a nagyobb hathengeres változatokra szűkítettük, miközben a karosszériaváltozat és a szín másodlagos volt, de csak olyan autó jöhetett szóba, amelynek ellenőrizhető a múltja és minden karbantartást időben megkapott, illetve nem tekerték vissza.
Kis kitérő arról, hogy miért szeretem az E39-et
A modellbe tizenhét éve szerettem bele. Akkori főnököm egy ezüst 1996-os, manuális váltós, bőrös 528i-vel rótta Magyarország útjait, évente 100 000 kilométert tett bele. Égészen négyéves koráig használta az autót, így a végén 400 000 kilométer volt már benne. Ekkorra már átesett egy motorfelújításon a jelentős olajfogyasztás miatt, és mivel egyszer megpördült a hóval borított M3-as autópályán, alapos karosszériafelújítás után került az új gazdájához, 4 millió forintért, ha jól emlékszem.
Amikor először mehettem vele egyedül, Pista a tulaj segített beállítani az elektromos üléseket, és csak annyit kérdezett amikor elengedett a 196 LE-s sorhatossal, hogy ugye bízhatok benned? Természetesen igennel válaszoltam, és finoman kigurultam. Összesen alig 40 kilométert tettem meg a BMW-vel, de eleinte csak ismerkedtem, mivel akkoriban egy 1,4-es, háromajtós Daewoo Lanosom volt, és a két autó minden dimenziójában nagyon távol esett egymástól. Szerelembe estem már az első métereken. A városban nem csapattam, hanem lassan gurultam, élveztem, húztam az időt. A hazafelé út adta meg a meghatározó élményt, és akkor eldöntöttem, hogy egyszer lesz ilyen autóm: egy több kilométeres egyenes szakaszon utolértem 5-6 autót. Kilencvennel mehettem éppen, és gondoltam, két autót átugrok a távoli jobbos kanyarig. Reflexből visszatettem negyedikbe, ahogy a Lanosnál megszoktam, majd gázt adtam. Valósággal repülni kezdtem, a sorhatos tette a dolgát, szépen duruzsolt, váltottam még talán egyet, így pillanatok alatt megvolt a teljes autósor, viszont a visszasorolásnál kétszáz felett állt a sebességmérő mutatója. Mosolyogtam végig, szerintem aznap, akkor léptem át ezt a mágikus határt először életemben, ráadásul valóban véletlenül. Azután még egy hosszabb, kétszáz kilométeres úton vezethettem úgy, hogy Pista fáradt volt, és aludt mellettem.
2014 nyarán, részben kényszerből aztán vettem egy saját 5-öst (ha már SOS autóra volt szükségem) itt, a bajoroknál, igaz nem 528i, hanem egy 1998-as 520i, százötven lóerős motorral. Ekkor gyűjtöttem 6 hónap, illetve 10 000 km alatt tapasztalatot a modellel kapcsolatban. Ezt a BMW-t 170 000 kilométerrel vettem, mindössze 1100 euróért, ami nagyon jó ár volt akkor érte, nem volt tökéletes, de a saját BMW köré szőtt álmot kipipáltam. Később egy fiatal német kollégám elkönyörögte 1800 euróért. A többit már nem írom le, mert nem vidám az 520i történetének vége.
Több felesleges utam volt, mire megtaláltuk a nagy őt. A Touringok, amiket megnéztem, mind javíthatatlanul rozsdásodtak a csomagtérajtónál. Volt, aminek a küszöbjei rohadtak, egy másiknak az első sárvédőit ette meg a rozsda. A kombit, látva a felhozatalt kizártuk, mert meguntam, hogy telefonon hiába kérdeztem az eladókat, akik ráadásul németek voltak, előre egyik sem mondta el, hogy pontosan mit ért normális állapot alatt.
Néhány lelakott, 2000-2500 euró körül hirdetett példány után Nürnberg mellett találtam egy arab kereskedőnél a megfelelő E39-est, az áhított 30-as benzinmotorral, 3600 euróért. Igaz, ez az eladó is elfelejtette megemlíteni a telefonban a tanksapkánál lévő látványos rozsdát, de az összes korábbi próbálkozás után végre tényleg olyan BMW-vel várt minket, amely közelítette István elvárásait.
Rá kellett jönnünk, hogy ennél olcsóbban csak komoly problémahalmazt tudnánk venni, a javítások pedig bőven elvinnék az árkülönbözetet. Esett az eső, amikor megnéztük az autót, de néhány horpadás így is látszott, amelyekről a hirdetésben szintén nem szerepeltek fotók. Az ajtókereteknél már megjelent a rozsda, de belül újszerű állapotú volt BMW, kopásnyomot szinte nem is találtunk sehol. Két idősebb gazdája volt korábban, a legtöbb szervizbejegyzés valódi márkaszervizektől származott, az utolsót a kereskedő csináltatta, ez gyakorlatilag egy olajcseréből állt, így készíthetett egy hirdetési fotót erről is.
Egymillióért kint sincs hibátlan 5-ös ebből a szériából. A műszerfali kijelző tipikus pixelhibája a legtöbb hasonló korú, egyéb márkájú típusnál is előfordul, de olcsón javítható, és a neten is írnak róla. A próbaúton minden fontosat rendben találtunk. A motor, a váltó és a futómű tökéletesnek tűnt.
Ráadásul közben hívta más is a kereskedőt. Végül 3900-ért mi hoztuk el az autót, és kaptunk hozzá egy új télikerék-garnitúrát is. Az alaposan kiválasztott 530i-t piros szélű kiviteli rendszámmal vezettem haza, így 900 kilométert tettem meg vele, mielőtt átadtam. Nagy élmény volt, nem szívesen adtam ki a kulcsot a kezemből. Nem száguldoztam, így 11 liter lett az átlagfogyasztás, ami nem tűnik soknak.
Mivel Istvánnal kapcsolatban maradtunk, másfél év távlatából elég pontos képem van arról, hogy mennyibe kerül egy hétvégi autóként tartott E39, ha a tulajdonos nem akarja hagyni elenyészni. István nagyon keveset megy vele, és az autó valóban kiváló állapotban volt, így a futóműre egy forintot sem kellett költenie. Nézzük, mire költött mégis:
| BMW E39 költségek | |
| Regisztrációs adó, forgalmi engedély, törzskönyv, kötelező biztosítás | 360000 Ft |
| Váltó- és differenciálműolaj, illetve szimeringcsere | 110000 Ft |
| Fényre sötétedő belső tükör | 30000 Ft |
| Alvázvédelem | 40000 Ft |
| Fényezésjavítás | 120000 Ft |
| Lakatolás | 60000 Ft |
| Két külső tükörház-borítás (mert nem fordult be) | 30000 Ft |
| Két hátsó Dunlop SP Sport Maxx 255/40 ZR17 98Y XL abroncs | 90000 Ft |
| DISA-szelep | 50000 Ft |
| Kijelző pixelhiba javítása | 27000 Ft |
| Összesen | 917000 Ft |
Tervben van egy légtömegmérő-csere. Az eredetinek elvileg nincs baja, de nem VDO vagy BOSCH, és István szerelője szerint jobb lenne a gyári. Ez közel 50 ezer forintba kerül. Gyújtótrafó, ha szükséges, darabonként 15-18 ezer forintba kerül, és hat kell belőle.
Nálunk, a München-közeli kisvárosban sok E39-et látni napi használatban. Szerintem nagy részük benzines 520 vagy 523. Az idősebb korosztály kedveli ezeket az autókat, sokuk még aktív korában vásárolta, és nem akar megválni tőle. Egy ilyen autót három éve figyelek, hetven év körüli úr jár vele bevásárolgatni, garázsban tartja, rendszeresen törölgeti is, így az autó egy makulátlan ezüst szedán, tizenötös, ballonos gumikkal, gyári alufelnin. A dízelek viszont szinte eltűntek, mert szinte egyik sem éri el az Euro 4 környezetvédelmi normát, így magas az adójuk, és bizonyos városi övezetekből kitiltották őket, ráadásul ha itt elromlik egy korai common rail dízel, a javítás simán kerülhet annyiba, mint amennyit az autó ér.
Persze olyan esetről is tudok, hogy valaki 1999-ben megvette a kézi váltós 528i Touringot, és 2016-ig csak a családon belül adták-vették, amíg megérte életben tartani. A rozsda már folyt azon is, rengeteg hibája volt, így 800 euróért külföldre adták el, mert a motorja még 300 ezer kilométeresen is jó volt. Ezeket az autókat kevés pénzből kipofozzák a kelet-európai nepperek, és aki nem ért hozzá, azt hiszi majd, hogy hatalmas vételt csinált, amikor Magyarországon kifizeti érte az eredeti ár háromszorosát.
Aki Istvánhoz hasonlóan E39-es 5-ös BMW szeretne, készüljön fel arra, hogy szinte folyamatosan lesz valami, amivel foglalkoznia kell, ha azt akarja, hogy minden "tökéletes” legyen. Az enyém éppen az eladás előtt állt össze. Vannak tipikus hibái, amelyek a netes fórumokon jól kikutathatók. Az üléskárpit bírja a legjobban, a plüsszerű szövet kivétel nélkül a vezetőülésnél szakad ki, a bőr, ha nem ápolták, igénytelenül néz ki, majd ki is szakad.
A futómű igényes konstrukció, de a magyar utakon közel sem olyan tartós, mint Németországban. Amikor az olcsó 520i-met elvittem futóműállításra, a szerelő cinikusan megkérdezte, hogy voltam-e mostanában szerelőnél, mert ezekből a BMW-kből még nem látott olyat, aminek nem lóg az eleje. Márpedig az én autómé nem lógott, ketten is megnézték, be lehetett állítani rendesen.
A klasszikus kopó alkatrészek nem drágák, mivel nagyon sokat gyártottak ebből a modellből, vagyis nem a fékre fogjátok költeni a fizetéseteket, hanem más, apróbb dolgokra, kis részletekben. Az ötös szép a nagy felnivel, de tipikus kép Magyarországon a friss import 17-18-as kerekű kopott vagy öreg gumis példány, mert sokan csak akkor szembesülnek az abroncsárakkal, amikor először kell körbegumizni az autót – és nem akkor, amikor eldöntik, hogy nagy kerékkel az igazi. Könnyen lehet, hogy az autó vételárával megegyezik egy garnitúra nyári gumi, ráadásul, mivel az autó hátul hajt, erősen ajánlott egy szett téli is.
Érdemes böngészni az alkatrészáruházak árait, és a megfelelő fórumokat, majd eldönteni, hogy egy E39-es fenntartását tudjuk-e vállalni. Megvenni most már valóban nem nehéz egy ilyen autót, a szakszerű javítás és karbantartás viszont drága. A cikkben szereplő képek alapján látszik, hogy a ma tizenéves 530i még 180-200 ezer kilométer után is alig mutat használati nyomokat, legalábbis belül, vagyis kiváló alap az óratekerőknek, itt, Németországban is.
Megnéztem, mi a kínálat 2017. október 12-én, a mobile.de-n. Ez a legalja, 520i kombi 250 euróért, és itt egy szépnek tűnő szedán 530i négyezerért. Ha sikerül kifogni egy tényleg megkímélt példányt, a vezetési élmény, és az elégedett mosoly garantált, ráadásul ezek az autók nem szenvednek a későbbi turbós, láncszaggató, kokszosodó konstrukciók hibáitól, így viszonylag kiszámítható, hogy mennyit kérnek az élményért cserébe.
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.
