Ha a Wernher von Braun nem az amerikaiak kezébe kerül a II. világháborút követően és a Blaupunkt ötletét bevezeti a Német Szövetségi Köztársaság, akkor a Burda-szabásminta napi használatban lenne ma is.
Furfangos Simon régi barátom. Együtt jártunk középiskolába, együtt roncsderbiztünk, együtt borítottuk ki szüleinket remek ötleteinkkel, azok kényszeres megvalósításával és rakétakísérleteinkkel. Ha találkozunk, mindig történik valami. Tudományos értekezéseink előrébb lökik a világot, a fel sem merült problémákra is találunk megoldást.
A Csótánnyal vonultunk le nemrég, családilag. Simon és a csapat hozta a formáját, volt mikroszkóp, flipper, gyerekeknek demonstráció, miért nem szabad égő olajat vízzel oltani. Aztán előkerült az Univerzum három példánya '75-ből. Tudományos, ismeretterjesztő magazin, negyedéves előfizetési díj: 15 Ft. Bezárkóztam a lakóautóm hátsó szobájába és elolvastam mindet.
Ezt nézzék, mit találtam a 81. oldalon!
„ALI és ARI biztonságosabbá teszik a közlekedést
Az egyre nagyobb autóforgalom, az összeütközések és a balesetek egyre gyarapodó száma újabb és újabb biztonsági intézkedések megtételére kényszeríti a hatóságokat. Ezt a műszaki fejlődés is segíti. A világ minden tájáról állandóan érkeznek hírek új technikai elgondolásokról, amelyekkel a közlekedési balesetek száma csökkenthető. Most az NSZK-ban kidolgozott két biztonsági rendszerről számolunk be.
Elektronikus irányító és tájékoztató rendszer
Ha az NSZK-beli Blaupunkt gépkocsi-irányító rendszere beválik, az autósok a jövőben mind a vidéki, mind a városi utakon térkép nélkül is jól eligazodhatnak. Mindössze négy billentyűt kell lenyomniuk indulás előtt megadva a berendezésnek úti cél kódját, ezt követően minden információt automatikusan megkapnak. A vezető képernyőről kap tájékoztatást a követendő útvonalról, a pillanatnyi közlekedési viszonyokról, a mindenkori érvényes sebesség-előírásokról, stb. (...)
A készülékek sorozatgyártása legközelebb 1978-ban indulhat meg. Hiszen megközelítőleg egymilliárd márkát kell befektetni a termelés előkészítésébe és az NSZK útjainak átalakításába.”
Nézzük, hogyan működött a rendszer. Az úttestbe épített (2x2,5 m-es) indukciós hurkok adták-vették az információt. Minden útkereszteződés előtt és után kellett telepíteni egy-egy hurkot. Valamennyi indukciós egység egy központi számítógéppel állt kapcsolatban. Az NSZK területét 16 körzetre osztották, a körzeteket további 31x31 km-es zónákra és így tovább. A mérnökök elegendő pontosságnak találták a 2,7 km élű négyzeteket, ami 7,3 négyzetkilométeres érkezési tanácstalanságot garantált a befektetni kívánt milliárdokért.
A kocsiban billentyűs adatfelvevő kapcsolódott a készülékhez, amely kommunikált a központi számítógéppel és kijelzőn mutatta a vezetési információkat. Az nem tiszta, és a cikk sem írja, hogy a célterületekhez tartozó kódokat honnan lehetett kiolvasni. Feltételezhetően egy könyv szolgált erre a célra, cím alapján böngészték ki a kódot.
A képen jól látható, hogy a 02-es BMW-re felszerelt indukciós jeladó és –vevő nemcsak csúf, hanem az első elnézett járdaszegély, bakhát, fekvőrendőr leveri a francba. A lengőkarok legalsó pontja a gömbfejeknél talán alkalmasabb lehetett volna a rögzítésre, de az induktív adatátvitel érzékeny a légrésre. A tekercset bizony le kell lógatni.
Félelmetes, hogy ezt teljesen komolyan gondolták. A rendszerleírás szerint 65 536 zónát határoztak meg az országban. Kereszteződések előtt-után hurok az aszfaltba, az út mellé kommunikációs központ, külön egységekből álló antenna, kommunikációs doboz, tasztatúra, kijelző és kommunikációs egység az autóba. Mindezt 1975-ben, Németország naposabb felén. A mai GPS-rendszert már 1973-ban megálmodták, 1964-ben már működő navigációs rendszere volt az USA-nak, igaz csak katonai célra, de az irány elég egyértelmű volt, egyedül a Blaupunkt mérnökgárdája nem tudott róla.
Az ARI rendszer, amit szintén a Blaupunkt fejlesztett ki, életképesebb ötletnek bizonyult. Az Autofahrer-Rundfunk-Informationssystem (az újság szerinti fordításban Automatikus Révkalauz) gombja ismerős lehet mindenkinek, aki középkorú vagy öreg szarokat gyűjtöget maga köré. A '70-es évek közepén, amikor bemutatták, még külön berendezésként volt kapható a vezérlőegység, ami a már meglévő autórádiót tette alkalmassá révkalauzkodásra. Az ARI lényege, hogy a közlekedési hírek előtt sugárzott vezérlőjelre reagál a rádió. Megállítja a zenét és/vagy a híreket sugárzó adóra kapcsol, majd az információk elhangzása után megy minden ugyanúgy tovább, mint előtte. Manapság már TA, TI néven fut a szolgáltatás, szinte minden rádió tudja kezelni. A jobb minőségű készülékek rendelkeznek egy kis hangrögzítő memóriával, az utolsó híradást bármikor vissza lehet hallgatni.
Napjainkban ez a funkció is háttérbe szorult, az online térképalkalmazások naprakészebbek és pontosabb szolgáltatást nyújtanak.
Szegény Blaupunkt zseniális, jó minőségű autórádiókat gyártott. Emlékeznek a mechanikus rádiócsatorna-memóriára? Nóvum volt a javából, nem kellett tekergetni a gombot, ha már elég volt Soltész Rezsőből, egy kattintásra volt a Ki nyer ma. A Blaupunktot az sem mentette meg, hogy 2011-től a teljes gyártást kihelyezte Kínába, 2016-ban likviditási gondjai miatt végleg lehúzta a rolót.
Üres tekintettel tartottam a kezemben a sárga lapokat. Elolvastam mindent az Apollo visszatérőegységének átalakítási lehetőségeiről arra az esetre, ha a három űrhajóson kívül további kettőt kéne visszahozni, egy esetleges baleset következtében. Aztán Thomas Alva Edison élettörténete ejtett újra ámulatba, lapozás után meg tessék, még egy autós sztori:
„Szemétszállítás kötélpályán
Amikor a svájci Wallisban elhatározták, hogy kombinált személy- és teherszállító kötélvasutat építenek a Bettmeralpra, akkor úgy döntöttek, hogy a hegyről a völgybe való szemétszállítást is a kötélpályán végzik. A körülményes és költséges átrakodások elkerülése végett a szemétgyűjtő autót a kötélvasúti kabinra függesztve szállítják.”
Bátor ötlet, de megvalósították. 9,5 tonnás súlya a szemeteskocsit nem a játék kategóriába sorolja, majdnem 2,5 kilométert kell átlebegnie úgy, hogy közben 1100 méteres szintkülönbséget küzd le.
Az újság az írja, hogy emelőkkel segítik a speciális felépítményű Unimogot a kabin aljára, ahová drótkötelek segítségével rögzítik. Szélsőséges időjárási körülmények között mit csinálnak a szeméttel a hegyen élők? Honnan tudják, hogy milyen nehéz a megtömött kukásautó? Nyilván kiszámolták a mérnökök és bíznak a svájci drótkötélben, de ez mutatvány elég meredek megoldásnak tűnik. Nem jár arrafelé valaki, aki megnézné, hogy még mindig Unimog kullancs van-e a lanovkán?
(Úgy tűnik, igen - a szerk.)
Kitörő lelkesedéssel meséltem Furfangos Simonnak az Univerzum magazinnal megélt elképesztő kalandokról, mire ő a tőle megszokott blazírtsággal jelezte, hogy a padláson van még néhány folyóméter ebből a cuccból. Hideg téli estékre tökéletes olvasmány, hiszen a múlt ismerete megbocsátóbbá teszi az embert.
