Elkészült a Ponton. Pont

Nincs több dolgom vele, kész van a Ponton

2017.12.17. 06:55
95 hozzászólás

Májusban már majdnem elértem a Nirvánát. Eljutottunk Németországba, autópályán, hazafelé már tempósan jöttünk, s csak egyszer rohadtunk le. Meg tudtam mutatni a dajcsnak, aki mind hűzött meg házott, hogy de szép Ponton, nálunk nem csinálnak ilyet, tilos eladni, mondta mind, de én clinteastwoodi pengeszájjal, rekedt hangon odavetettem: eladom, vegyék meg, erre mondták, hogy nekik már van, csak a lakatosom címe kéne. Vékony volt a szita.

Gazdagabb lettem egy élménnyel azért, dagadt a keblem, mert kevesen mondhatják el magukról, hogy egy 55 éves Mercedesszel indultak neki egy európai túrának és haza is érnek onnan. De annyi „majdnem megérkeztem”-pillanat akadt már a Dezső és az énközöttem fennálló kapcsolatban, hogy sejtettem – a német túrával nincs lezárva a mi Canossánk. Soseleszvége – formálódott borúsabb pillanataimban, ajkaimon a szó. Engem ezzel temetnek el.

Pedig már-már minden, de tényleg minden új, ellenőrzött, átrágott, átbeszélt, beállított ezen az autón. Nincs még egy ilyen Ponton-kaszni az univerzumban. Nincs még egy Ponton a Földön, aminek ennyi új alkatrész lenne a futóművében. Vagy a fékrendszerében. Bár azt hittem, megúszom, végül mégis fel kellett újítanom a motort – ától cettig, új Mahle-dugók, új csapágyak, új szelepvezetők, új szelepek, új tömítések, minden. Kipufogórendszer, spricni, kardáncsapágy, hardyk, kormánylengés-csillapító, foncsorok, önindító, dinamó – minden új. Azaz – hát izé, pont a dinamó nem volt egészen az, mert Villany Csabi barátom ugyan felújította, de amikor visszaadta, kissé baljósan hozzátette - „minden új benne, de nem tetszik a tekercselése – szerintem az eredeti Bosch-dinamót nem ebben a rendszerben tekercselték, de ezt már egyszer felújították, nem találok szakit, aki ismerné azt a mintát, ezért félek, hogy ha beépíted, bizonyos fordulatokon nem hozza majd a névleges értékeket. De én nem tudtam oda pörgetni, majd ha bent lesz, mérjél rá.”

Csakhogy a „bizonyos fordulatok kipróbálása” lehetetlen feladat egy olyan autónál, amelyik önerőből még a garázsból se tud kiállni. Aztán amikor Dezső végre életképes lett, megint csak nem tudtam ellenőrizni minden fordulaton a dinamót, mert a motor még bejáratós volt, a mérés tehát elmaradt. Na vajon, mikor derül ki, hogy rossz a dinamó, mikor? Amikor végre bejáratottnak tekinthető a motor, és az ember kövér gázzal kilő a német benzinkúttól, mert már igyekezne haza, még ötszáz a kilométer, és kigyullad a piros lámpa a műszerfalon. Aha, tehát nincs töltés.

Akkor volt az, hogy másfél órát berheltünk a pálya pihenőjében, végül Háda Szabi 230-as állólámpásának a 100 Ah-s akkujával jöttem haza, helyzetjelzőn, éjszaka. Nem volt vidám ügy, lett egy újabb mosolyszünet autó és gazdája között.

Villany Csabi barátom szerencsére már készült rá, hogy visszatérek, csak röhögött rajtam - „na, mi van, végre kipróbáltad az autót és lerohadt a dinamó?” - kérdezte. De hiszen nem is a dinamó volt a hibás, hanem a feszszabályzó... Mindegy, ő azért kötötte az ebet a karóhoz, neki kellene egy jó dinamó is, feszszabályzó is, mert azok párban szerelhetők csak rendesen, máshogy nem tud garantálni semmit a javítással. Tehát előtúrtam azt a gyanús és pocsék kinézetű dinamót, amit még korábban ütöttem az eBay-on, amikor évekkel ezelőtt Csabinak nem tetszett a kocsi sajátja, kikaptam Dezsőből a feszültségszabályzót, és a két cuccot eljuttattam hozzá. Két hét múlva hívott – kész van, most tökéletes.

Egy erősebb akkutöltés után így került ki hozzá a műhelybe Dezső, kábé egy óra alatt bent volt a gyönyörűre felújított dinamó és a rendbe tett szabályzó, még egy órát tököltünk, mert helyben finomhangolta a feszültségszabályzót, majd jött a diagnózis. „Amikor ott kihúzattad a motort Németországban, a hibás tekercselés miatt nem a megfelelő gerjesztést kapta a dinamó a feszültségszabályzótól, keletkezett valamilyen feszültségcsúcs, ami aztán tönkretette mindkettőt. A szabályzónak semmi baja nem lett volna, ha a dinamó jó. De ezt persze nehéz lett volna kiszűrni profi mérőpad nélkül, olyat meg manapság nem tudok szerezni” - mondta.

Mindegy, ez alkalommal végre jó lett, a töltés alapjáraton biztosan lekapcsolt - a dinamót ugyanis le kell választani kis fordulaton, mert onnantól az akku akarja forgatni rajta keresztül a motort, ezért is gyullad ki a régi autókban a töltésjelző alapjáraton, és ez úgy van rendjén. Fordulaton is végig hozta a 14 volt körüli értékeket, stabilan. És ezzel a dinamóval végre Csabi is nyugodt, mert szerinte is jó rajta a tekercselés – hiszen az a gyári és hiába nézett ki csúnyán a szerkezet a felújítás előtt, odabent meglepően jó állapotban maradt meg.

Csakhogy Csabitól hazafelé autózva újabb hibára lettem figyelmes, azaz már korábban is hallottam párszor, de mindig elhallgatott, és úgy voltam vele, mint a megfázással – kerülget, kerülget, de talán mindjárt elmúlik. Hét év fél év szívás után az ember már valahogy nehezebben mozdul rá a mindenféle javításokra. De ott, a Soroksárin, Csabitól hazafele kiderült: bizony, a vízpumpa döglődik.

Eltelt egy idő, mire rá tudtam venni magam arra, hogy kiszedjem a motorból a szivattyút. Addigra már túl voltunk a tavaszi Parkoló Parádén is, az idei autóztatós Parádén, ahol előfordultak olyan esetek, hogy a Pontonba kétoldalról akart beülni két társaság, és ahogy a hátsó ülésen, középen találkozott jobbról-balról a két front, kisebb háború alakult ki köztük. Tudom, hogy érdekes lehet a vén svéd krumplit kipróbálni, meg hát, egy ilyen ingyenes rendezvényen több a látogató, mint amennyit az autók egész este el tudnak vinni, és ez már kezd komoly logisztikai problémákat okozni, de ettől azért még sajnos nálam is fogyott a cérna, elnézést utólag is.

Volt ott, ugye egy bő egyórás előadásom, ami előtt és után is autóztattam, ráadásul eléggé kínlódtam azzal, hogy a melegedő motornak a hőjét valahogy emberi szinten tartsam – ezt fűtéssel tudtam megtenni. Nem épp a legkellemesebb egy harminc fokba pusziló, előnyári estén, pláne nem folyamatosan bent ülve, s ebből az eleve nem túl vidám helyzetből az meg már végképp nem vidám, hogy az ornbaui úton kiderült: a hátsó ülés lapján is állandóan szétjön a kárpit, ha hirtelen huppannak rá, még ha csak ketten is, itt meg olykor egyszerre négyen játszottak szumót rajta, bár a szűk hely nem igazán kedvezett egy új jokozuna kifejlődésének.

Újra bocsánat, ha kicsit nyersebben kértem mindenkit, hogy annyian ne akarjanak beszállni, de én akkor tudtam, hogy igazából három ember is sok annak az ülésnek, csak azért már nem akartam szólni, az legyen az én gondom.

Szóval a PP következményeként úgy szétment a frissen kárpitozott ülés, hogy vissza kellett küldenem Csátaljára, de ha már így alakult, akkor a háttámlákat is elküldtem, amelyeken nem tetszett, ahogy a szövet ível a varrások mentén. Gariban elkészült minden, ahogy azt anno az átvételkor megbeszéltük, hogy bármilyen kifogás esetén lesz. Újratömték, megigazgatták. Sajnos ott a gond, hogy a ma kapható, megfelelő mintájú szövet csak tűzmentesített műszálasban létezik (legalább nem ízlik a molynak) és sokkal keményebb anyagú, mint az eredeti posztó volt, amit a dögök megrágtak. Ha pedig levarrod a kemény szövetet, belülről hurkásra tömöd és ívesen meghajtod, ráncot vet, ezt nem lehet elkerülni. Ahhoz képest, mennyire más az anyag, így második nekifutásra igen jó lett, a kocsi már abszolút vállalható, tényleg kákán keressük a csomót, ha belekötünk. És igazából még hálával is tartozom a PP lelkes népének, akik szétülték a hátsó ülést, mert ha ez nem történik meg, csak a gyűrődések miatt sose veszem rá magam, hogy visszaküldjem a belső teret Istvánnak, újratömni. Így most szép, ráadásul nem is esik szét hátul, mert masszívabb rávarrt szélső merevítést kapott az ülőlap, ami már nem csúszik ki a sínjéből, bármilyen ráülésre. Win-win.

Amíg a kárpit készült, annak a remegésnek is utánajártam, ami miatt kénytelen voltam kereket cserélni kifelé menet a Pontonon. Felbakoltam az autót, leszedtem az összes kerekét, felmarkoltam még az otthon levő összes 540 R13-as gumimat (volt még kettő Németországból, jó állapotban, egy a pótkerék, egy a sufniban, ezek ám diagonál méretű radiálok!), s mindent elvittem a gumishoz, hogy csináljon s szettből négy jó feltevős kereket és egy tűrhető pótot. Kiderült – a vibráció attól volt, hogy a szinte vadiúj jobb első gumi valamiért megoválosodott. Franc se érti, mert közelébe sem voltam soha a járdázásnak, de a Ponton így szerencsére jó lett, nem vibrál, azóta jó párszor leteszteltem. Kár, hogy a súlyokat máshová kellett tenni, mert így most a régiek helye látszik a jobb oldali felnik peremén, de ennyi kell, végre megvannak az első használati nyomok az autón.

A vízpumpát is kiszereltem, megnéztem, és mivel nemcsak a csapágy sípolása idegesített, hanem a melegedés is, amit részben a kopottas turbinának tudtam be, ezért a teljes csere mellett döntöttem. Megrendeltem eBay-ről a vadi újat, hát nem valami rövidebbet küldött a német? Pedig ott volt a leírásban: gibt für Ponton, szemre is olyan volt, csak hát az a 15 mm-es különbség a hosszban... Mehettem hát Fűrész Feri bácsihoz közdarabot készíttetni, mert az nem megy, hogy az ékszíj kétszeres S-t vessen forgás közben, hiszen úgy nem marad a helyén. Annyiból volt meg a művelet, mintha visszaküldtem volna Németországba a kapott szivattyút, de ezt legalább ezt odapróbáltam, és tudtam, hogy más tekintetben teljesen stimmel.

Ha már szétszedtem a vízkört, egy másik aggályomnak is a végére jártam: a hűtőt feltöltöttem ecettel, és egy héten át mindennap kétszer alaposan átlögyböltem, kiöntöttem, leszűrtem és a (mechanikailag) tiszta ecetet visszatöltöttem. Miután az új, már közdarabosított vízpumpával összeraktam a rendszert, és az autót kipróbáltam (még ülések nélkül) a garázsban, megéltem a csodát – már alapjáraton sem melegszik a rendszer, amit eddig öt-tíz perc járás után mindig csinált. Azt hiszem, egy újabb hibát megoldottam.

Közben megjött a belső garnitúra, István még készített nekem egy kis beszegett szőnyeget a két első ülés közé, mert az vagy sosem volt az autóban, vagy elveszett a felújítás közben, már nem emlékszem. Ezzel most tényleg komplett lett a belső, baromi szép. És nem véletlen az ülés és az ajtókárpit színeltérése: ez az üléshuzat az a szín, ami a kocsi eredeti üléseinek a támla-lap közötti részén látható volt, s a neten is tucatjával van gyönyörűre megcsinált, esetleg megmaradt szövetüléses Ponton ilyen színeltéréssel – úgy tűnik, hatvan éve nem tartották kötelezőnek, hogy a kettő passzoljon egymáshoz.

A nyár második felében jó párszor járkáltunk a Pontonnal mindenfelé, erőlködtem, hogy kijöjjön minden hiba, hogy tényleg minden hibát kigyomlálhassak. Apróságok derültek csak ki: a karburátorjavítás alkalmával Szakály Robi kicserélte a túl erős pillangószelep-visszahúzó rugót egy gyengébbre, nehogy elkopjon a pillangószelep-tengelynél a karburátorház öntvénye, de az zörgött, vagyis inkább zengett. Zavart a kormányholtjáték is, melynek mértéke a német autópályán, az elhúzott sávos részeken, kamionok mellett oldalanként 20-20 centi távtartással elhúzva meglehetősen izzasztónak tűnt. A duda is csak a kürtgyűrű kétkezes, teljes benyomásával volt hajlandó megszólalni, illetve a váltókar negyedikben továbbra is makacsul, hangosan zörgött. Eredetileg nyilván volt benne valami csillapítás, ami ötvenegy-néhány év alatt eltűnt.

Amikor utána akartam állítani a kormányműnek, rájöttem, hogy nem a szerkezet belsejében van a lógás, hanem maga a kormánymű lazult le a hossztartóról – valószínűleg az autópályán pokolian remegő kerék rázta le Ornbau felé. Meghúztam a három csavart, s annyira megtéptem őket, hogy el is törtem a végén a 14-es csillagvillást. Több is veszett Mohácsnál, de most megint biztosan kormányozható az öreg Ponton, jó hír, mert a kormánymű-felújítás nem olcsó dolog ezen az autón.

A zengő rugóra vízcsőből vágtam ráhúzható csillapítást, a süketséget kedvelő kürtöt pedig végtelenül egyszerű volt szóra bírni. Mint már sokszor leírtam, a Ponton műszakilag egy feleslegesen komplikált jármű, afféle egyetemi oktatóeszköz - például a kürtgyűrű kör-érintkezőjének a magassága is finoman beállítható a kormányoszlopon a kormányközép lyukain át. Egy percig tartott a finomhangolás, tökéletes lett, most bárhol hozzányúl a karikához az ember, megszólal.

Kicsit nyűgösebb volt a váltó zörgésmentesítése – ehhez le kellett húznom a kormányt a tengelyről, majd csillapítóanyaggal kibélelnem a tokot. De most az is elhallgatott, pontosabban, ha a színtiszta igazat akarom mondani, akkor egy igen szűk sebességtartományban, nagy erőltetésre még mindig előidézhető a zaj, ám a problémát 96 százalékban megoldottnak tekintem, ezzel már békében leszek.

Kis zsírzás a futóművön, egy porszívózás, egy Zugló-kör valamelyik napos decemberi délelőttön, majd fotózás – és ekkor mondtam azt e közel nyolcéves projektre, hogy a végére értem. Este csak ültem bambán, egy pohár vörösbor és némi mogyoró előtt, elmondtam a Katinak, és megmagyarázhatatlan ürességet éreztem. Hét év fél éve mindig ott volt egy kis villogó led az agyamban, hogy teendőm van az autóval, mindig le tudtam menni a garázsba, hogy valamit csináljak rajta, mindig fel kellett ütnöm az internetet valami újabb alkatrészért, most meg... Csak mosogatni tudom, esetleg vakszolni. Mintha szabadesésben lennék.

De az autó dudál, világít, indexel, fékez, kanyarodik, masszív, erős mint a dög, szépen fogyaszt, az ajtajai úgy csukódnak, ahogy szinte semmilyen más autóé nem, a mutatók szépen beállnak és semmi zavarót nem regisztrálnak, sőt, még a pár percenként önfelhúzó óra is működik. Talán egy szelepállítás elférne a motoron, de abban sem vagyok biztos, hogy nagyon piszkálni kellene, mert most nagyon egészségesen indul, harap, szép, finoman tartja az utazósebességet, épp csak van egy kis finom kötőtű-zaja, ami, mint tudjuk, öreg autónál mindig hosszabb élethez vezet, mint a síri csendben lihegő gép.

Elpakolás előtt még készítettem Dezsővel azt a képet, amit eddig mindig elfelejtettem: világító, csöcsös Marchal-ködlámpás, éjszakai fotót – sajnos csak telefonnal.

Ezzel a Ponton elbúcsúzik most a Totalcar közönségétől idénre, mert jön a rossz idő, s az alján már így is észrevettem néhány megszáradt esőcsepp-foltot, nem szándékom sós pöttyökkel szaporítani a látványt.

Jövőre pedig elkezdődik a nagy projekt – megpróbálom kivinni Németországba, még akár aukcióra is. Izgalom a köbön, s ha rágondolok is, már kalapálni kezd a szívem. Az autó isteni lett, rajta nem múlik már semmi.

---------------------------------------------------------------------------------

2017.06.11. Te a németnél ilyen roncsot nem látsz
2017.06.01. Dezső menni Németország
2017.04.09. Pár vég szövet csodát tett
2017.04.02. Csak azért se teszek bele villanymotort!
2016.04.19. Megették a nyüvek a Mercit
2016.04.10. Megy!
2016.02.07. Egy laza nap, és talán működik megint
2015.11.22. Nem megy be? Dehogyisnem!
2015.08.16. Sejtettem, hogy ez lesz a vége
2015.04.05. Ponton-sztori: az újabb szópóroller
2015.01.25. Hogy van a Ponton? Sehogy. Pedig küzdök
2013.12.01. Ponton a gyógyulás útján
2013.11.09. Dezső végre magyar lett
2013.10.20. Na, áttoltuk a vizsgán
2013.09.28. Dezső a bírák előtt
2013.07.31. El se hiszem, beindult a honosítás
2013.06.13. Totalcar Pályanap - Hazajött a Ponton!
2013.06.09. Centikre a befejezéstől
2013.03.03. Legközelebb talán már el is hozom
2012.12.23. Már csak papírmunka van vele?
2012.10.30. Te jó ég, a végén még elkészül!
2012.09.30. Alagút vége? Az a mozdony lámpája…
2012.07.22. Dezső keréken!
2012.06.10. Vakul, aki látja
2012.03.29. Breaking, a Ponton fényeződik!
2012.03.18. Ponton - lassan már aranyból
2011.11.26. Puchot mentettem, Bianchit kergettem (részben Dezsőről szól)
2011.09.25. Egyre lassabban, de biztosan előre
2011.07.17. Mi van a Mergákkal? (részben Dezsőről szól)
2011.05.01. Egy isteni sellő, avagy a tökéletes krumpli
2011.03.27. A beszakadt köröm öröme (részben Dezsőről szól)
2011.03.06. Utolsó simítások a testen
2011.01.15. A oszlopom már van
2010.12.19. Pokoli örömtűz az alagútban
2010.11.21. A kút neve Dezső
2010.10.03. Dezső a műtőasztalon
2010.08.21. Mozgásba lendül a Ponton ügye!
2010.04.15. Zaba a Ponton árnyékában
2010.04.01. Ponton Dezső először a klubban
2010:03.17. Ponton Dezső zuglói polgár lett
2010.03.12. Négy hülye és a guruló krumpli esete
2010.03.11. Dezső önerős lett!
2010.03.10. Megint röfög a Dezső. És hogy!
2010.03.10. Ennyivel volt csak hosszabb a lánc
2010.03.09. Megjött a diagnózis a motorról
2010.03.08. Végállomás, nem megy tovább

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.