Erre az útra úgy küldtek el, mint három éve Dubajba: írjak a helyi autós dolgokról. Na most, ilyenkor az ember felcsapja az internetet, és kutat, tuningcégek, kereskedések, szervizek, bármi jöhet. Ha van egy két telefonszám, akkor próbálkozik, nyilván tízből nyolc nem veszi fel, de aztán valami mindig sikerül. Eltervez öt-hat dolgot, ebből jobb esetben kettő összejön, viszont még talál négy teljesen váratlan sztorit, ami valahogy kiadja az érdekes tartalmat. Ma viszont nem így volt.
Nem sikerült Ománban embert találnom, a műhelyek sem voltak túl bőbeszédűek, e-mailre egyáltalán nem, telefonra meg csak elvétve válaszoltak, akkor sem lelkesen. Most itt vagyok, és reggel reménytelen arccal álltam egy hatalmas maszkati kereszteződésben, hogy hova is kéne menni autós tartalomért. Jobb híján bementem egy Porsche szalonba, hátha tudnak valamit a helyi autós kultúráról. Omar, a menedzser nem sok jóval kecsegtetett, de ha már ott voltunk, mesélt kicsit a helyi viszonyokról. A Porsche (itt következetesen Pors-nak ejtik) harminc éve nyomul az ománi piacon, a legnépszerűbb modelljük jelenleg a Cayenne.
Nincs sok üzleti ellenfelük, egyedül a Range Rover Evoqe, amitől a helyieknek félnivalójuk van. Itt viszont mennek a színek, mert amíg otthon mindenki csak elcsodálkozik, hogy milyen remek színben lehet Porschét venni, majd hazavisz egy szürke kocsit, addig itt a kanárisárga vagy világoskék is menő. Mivel nem jutottam közelebb a megoldáshoz, elmentem a közeli kereszteződésbe tanácstalanul ácsorogni. Volt két mentett címem, egyiknél sem vették fel a telefont, de sok veszítenivaló nem volt. Az első egy olyan céghez vitt, ami terepjárókat készít fel sivatagi csapatásra, az meg helyi jellegzetesség, mi baj lehet?
Olcsó-taxival mentem, ez úgy működik, hogy az ember bemondja a címet, elmondja mennyit szán az útra, majd a taxis eldönti, hogy elviszi-e annyiért. A műhelyig 3 riált mondtam (egy riál cirka 700 forint), emberünk felalkudta négyre, majd megkérdezte, merre kell menni. Olyan hülyén néztem rá, mint trójaiak a falóra, majd elkértem a telefonját, beütöttem a címet, és a feladatot megosztva elnavigálhattam a helyszínre. Annyira a világ végére mentünk, hogy a hátsó kert a várost szegélyező 2000 méter magas hegyek lábával ért véget.
Terepjáró egy darab sem volt, ellenben letámasztottak a kerítésnek egy negyedik generációs Toyota Suprát, egy R33-as Nissan Skyline GTS-t, és egy Nissan 350Z driftautót. Az első kettő már megakasztja a levegőt, az, hogy így elhagyatva hevernek, minimum gyanús, hiszen ezek még itt is értéket képviselnek. Bementem a műhelybe, hátha ott tudnak valamit, de a néhány ebédelő pakisztáni vendégmunkással nem találtam közös nyelvet. Viszont volt bent egy Datsun 240Z is, amiben éppen egy RB25DET motor volt. Bizony, ez valószínűleg a ház előtt porladó Skyline-ból jöhetett. A vastag porrétegből ítélve nem ma nyúltak hozzá utoljára, úgy tűnik, valakinek itt is megvan a maga Hangyásza.
Nem messze egy gusztusos Supra fogta a port, szintén félúton az elkészülés felé. Ha tippelnem kéne, a mellette álló teljesen gyári 2JZ megy majd bele, ami viszont a pusztuló kocsiból jön. Minden a helyére kerül, de csak hogy mindenki képviseltesse magát, itt egy R32-es négyes Golf is. Szintén olyan, mint ami sosem fog elkészülni, viszont látszik, hogy automata váltós. Nem kell fintorogni, ez volt az első, nagy tömegben gyártott Volkswagen, amihez elérhető volt a DSG váltó, igaz, több mint egymillió forintos felárral, gondolhatják, milyen kevés készült belőle.
Akad itt még egy talán Chevy Suburban full size SUV, mellette egy Pontiac Firebird várja a szebb napokat. Érdekelt volna, hogy mi is történik a műhelyben, de a köztünk álló nyelvi szakadék miatt ez örök rejtély marad. Visszaültem a taxisofőröm mellé, aki annyira ismerte a várost, mint én, majd megkértem, hogy vigyen el az iparnegyedbe, ahol van egy egzotikus sportkocsikat építő műhely. Az ember arca felragyogott, biztosított, hogy tudja, hol van, majd elindult. Fél órával később pedig egy lakóparkba értünk be, a legkomolyabb műhely egy mosógépszerelő volt, de nem sikerülhet minden, így kifizettem a fuvart, majd elengedtem az öreg Camryt. Ekkor tűnt fel, hogy a háza mögötti cirka ötven méter magas homokdűne tetején billeg egy Land Cruiser, majd feltűnt két fiatal srác, pólóban, melegítőben, két nagyköbcentis, kétütemű quaddal. Leintettem őket, hogy mégis mi folyik itt, majd egyikük, Mohszen intett, hogy üljek fel mögé, megmutatja. Így jutottam el a Maszkat közepén összeverődött hepajra, ami a somogybabodi fesztiválra emlékeztetett némi Mad Max-es beütéssel, rengeteg burnusszal. De ez már egy másik sztori, amit majd inkább videón mutatok meg.
