Göbi hívott reggel. Azt mondta, nem téli gázolaj van a tankban. A nyári gázolaj hideg időben hajlamos a paraffinkiválásra. Szerinte baj lesz, mert -7 fok van, és a bogár akkumulátorával amúgy se tudjuk beindítani. Most erre mit mondjak? Sosem voltam prémiumüzemanyag-fetisiszta. Erős hittel és pozitív energiával tartottam a 110-et a nulláson, sietek, a tréler már nyilván ott van. Göbi meg festi az ördögöt a falra. Nem fog elindulni.
A tréleres zavartan bóklászott, titkon kávét remélt. Simon dohányzott. Göbi meg lábbal kifelé az LT-ből matatott valamit. A helyzet a következő volt: a Csótány Kettő, dacára, hogy 15 éves, horvát gázolaj volt a tankjában, hogy a hűtője ezer éve szétrohadt, hogy apró, 45 Ah-s akksi dolgozott a hidegindításért, a második fordulatra indult. Göbi igazán eminens, VW LT-alapú lakóautója meg nyelte az áramot. A hideg és a kémia miatt csak nyekergett, de nem indult. Simonnal dünnyögtük a hajszárító bevetését, de az lett a vége, hogy Göbi Golfjával kihúztuk a néma LT-t az utcára. Idős nénik már felkészültek, és csodálkoztak a furcsa kavalkád láttán.
Hogyan kerültünk ide? Dokival pár hónapja vettünk közösen egy alkatrész-lakóautót. Meglepő húzásnak tűnik egy ilyen roncs megvétele, de a képlet nem olyan egyszerű. Nézzük Göbi oldalát. Neki kell egy bojler, ami gázzal is működik. Kell neki omnisztor, az a kitekerhető árnyék. Nekem jól jön egy kettes szinkron (komplett váltó, nem bánom), a motor is hasznos találat.
Az indok egyszerű. A lakóautó-/lakókocsi-specifikus dolgok meglehetősen drágák, függetlenül attól, hogy húszmilliós vagy egymilliós csigát karolunk. Ami viszont tényleg meglepetést okozott nekem is: a kocka Ducato-alkatrészek elfogytak, kihaltak, elpárologtak. Olasz bontóban mondták, hogy évek óta nem láttak pandaarcú Ducatót, a magyar helyzet még sokkal kiábrándítóbb. Ezért vettük magunkhoz az átlagos szemlélő számára értéktelen romhalmazt. Göbiék befogadták, de a szépség kanti analitikája sajnos ellenünk dolgozott. A házuk kertjéből mennie kellett, borzasztó egy bontás alatt lévő lakóautó. Így lett csodaszép az előkarácsonyunk, vérrel, akkutöltővel és trélerrel gazdagon díszítve.
Megint a prekoncepciómat csapom arcon, miszerint nem bízom a Fiatban. Korábban leírtam, miért. Erre tessék, egy újabb ellenérv. Az alkatrésznek vásárolt lakóautónk 15 évet töltött egy horvát kempingben. Ott feltörték, beázott, szétrohadt, csúnya lett. Mi megvettük. A 2,5-ös szívódízel motorja, a 15 éves gázolajjal, nevetségesen kicsi indítóáramú akkumulátorral mindig elindul a második motorfordulatra. Dokival csak néztünk. Ez megint egy olyan tény, ami ellentmond minden aktuális és elfogadott műszaki tudománynak.
Szótlanul kéne visszautasítania minden indítási kísérletet. Ehelyett vígan pöfékel, csodálatos kerepeléssel és olyan vitalitással, ami a 15 éves tengerparti pihenő után több mint meglepő. Hiszen ott nemcsak a kabócák dolgoznak, hanem a tengeri levegő is, más néven gyilkos sós pára, a rozsda alma matere. Dolgoztam tengeren, nem a technika barátja az ottani környezet. Megemelem ismét a kalapom, vivere Torino!
Irodai gúnyában érkeztem, Göbit kértem a roncs kondukálására. Igen, ettől férfi az ember. Se tükör, se fék, se vezetőülés. De a férfi vezet. A beszakadt szélvédő véresre karistolta a kezét, a hősök köztünk élnek. Furcsák vagyunk, nyilván, de nekünk ez tetszik. Ismét elhagytuk a komfortzónánkat, közös célért dolgoztunk, olaj, füst és izzadtság jelölte a bejárt utunkat. Emlékezetes karácsonyi programot csinált nekünk az élet.
Most Simon gondnoksága alatt van a csótányok csótánya, Rézmonyó majd jön megnézni a fürdőszobát. Sok szálon fut a mi kis Éjjel-nappal barátok köztünk.
