Subaru 360 (1967) a Budapest-Bamakón - mától

Budapest-Bamako, ami mostanában már nem Bamako, hanem Banjul, Gambia fővárosa, de hát a verseny sem zajlik évente, csak kétévente. Kalandorok, terepbűvészek, alternatív világjárók, messze menekülni akarók, autóbuzik és unatkozó milliomosok gyűjtőhelye. Egy verseny, amely a XXI. század Európájából Afrika szívének nyomorultul alulfejlett régióiba vezet, melynek résztvevői, mire odaérnek, rejtői élményeket élnek át. Van, aki állig felkészített szuperterepjáróval indul neki az útnak, s mindenképpen szeretné újra itthon látni az autóját, van, aki filléres csotrogánnyal csap bele a lecsóba, és csak abban mer homályosan bízni, hogy talán az afrikai kompra még önerőből áll majd fel a géppel, aztán majd csak kiadja, és akad, aki középszar autóját akarja jó pénzért eladni odakint, úgy, hogy közben bulizik is egyet. Vaszics és Wágner úr hol van? Nagy Levin?

Hegedűs Imre ebben a fura csapatban is egy ufó. Eleve, ugye, Japánban él. Aztán meg egyszer már járt Magyarországon azzal az autóval, amivel most a Bamakón indul: 2010 július-augusztusában lábon hazajött vele Magyarországra Tokióból, arról írtunk már. Ő mondjuk, lassanként már két évtizede kint van, tehát a "hazajött" az ő esetében relatív fogalom, de az tény, hogy a 12 ezer kilométert lábon tette meg a kocsival.

Az a kocsi pedig egy 1967-ben gyártott Subaru 360, Japán hajdani legnépszerűbb kei-autóinak egy kései leszármazottja. Kétütemű, 360 köbcentis, 30 lóerős, Imre újította fel maga, kint. Japánban is alig akad belőle, amikor 2017 őszén, a tokiói Omote-Sandón összefutottunk egy traccspartira, s Imre leparkolt az autóval a forgalmas út mellett, mindenki, azaz MINDENKI fotózkodni akart vele. Akkor már rajta volt jó néhány szponzori matrica, Imre már szervezte az utat, s heteken belül tette fel a kis Subarut a konténerszállító hajóra. A kocsin is rajta volt a sárga fólia, ami az alatta levő, szintén sárga fényezést hivatott védeni.

Most elsüthetnénk a viccet a falu vénasszonyával, aki kerékpárral indul a temetőbe, és a kocsmáros megkérdezi - ki hozza majd vissza a biciklit? - de nem leszünk ilyen ízléstelenek, ráadásul itt nem a bicikli visszahozása a kérdés, hanem hogy Imre mit akar az autóval. Mert hiszen délcegebb legények is elvéreztek már ezen az afrikai túrán, amelyik pedig odaér az öreg járművek közül, az általában nincs már olyan állapotban addigra, hogy még egy vizsgán bárhol át lehessen tolni a kultúrvilágban. A Subaru pedig a legkisebb testű, legkisebb motorú, az egyik legöregebb és ami a leglényegesebb: a legkisebb kerekű autó, ami a Bamakón indult. Tízcollos felniken gurul, és míg a terepjárók hada a gyárinál nagyságrendekkel ballonosabb kerekekkel vág neki a túrának, ezen az autón csak némiképp talán jobban kapaszkodni tudó téli gumik javítják a homokban való előrejutás esélyeit.

Nem indult simán az ügy. Imre még november végén felrakta a kocsit és néhány pótalkatrészt a hajóra, aztán reménykedett, hogy december 20 tájáig megérkezik Koperbe, a szlovén kikötőbe. Úgy is volt, hogy a Bamako szervezőgárdája kiállítja majd afféle hirdetőtáblának már december végén, de az élet közbeszólt. Ma péntek van, a kisautóval szerdán futott be a hajó, Imre addigra túl volt egy kisebb idegösszeroppanáson, mert ha az autó nem ért volna be csütörtökig, lemarad a startról, de könnyen lehet, hogy az egész versenyről. Ez a szerdai megérkezés kicsit olyan, mintha valami hollywoodi rendező forgatná a filmet. De persze nem, csak az élet az.

Aztán történt még baj. Koperbe egy Peugeot-furgonnal ment ki a Subaruért, s amikor éjjel, végtelen mennyiségű vezetés, idegeskedés, bürokráciával való szkanderezés és aggódás után leparkolt otthon az autóval, a fenekével beletolatott egy vonóhorogba. Ő, aki taxis volt, majd követségi sofőr, amúgy meg a karambolozás nem tartozik a hobbijai közé. Szerencsére a horpadás nem volt nagy, lett karosszériás, hamar kiütötte a bal popót, most csak az mutatja, hogy történhetett valami az autóval, hogy a fóliát ki kellett javítani egy folton, s ott kicsit más színű.

Pedig az autót Imre még az akasakai (körzet Tokióban) Hie dzsindzsában (templom) is megszenteltette, hogy a kamik (istenek) kegyeikbe fogadják, de ennyi fricska talán kijárt még. Műszakilag mindenesetre 100%+-on vagyunk, a bal lábtérben még modern pótakku is lakik (arról mennek a navik, a cébé, minden egyéb modern eszköz), a két akksit pedig növelt teljesítményű generátor tölti.

Más? Ó, persze, van a hátsó ülés helyén egy tartalék blokk, némi futómű, fék, elektromos cucc, tetején az ajándékok és Imre cuccai - az a legkevesebb. Visz magával egy doboznyi Subaru 360-mecsit (oké, Tomicát) is, hogy legyen mit osztogatnia a kölköknek, de az eseményre készült négyszínű toll, matricák, zászlócska, sőt, Kit-Kat csoki is - bár az mind elolvadna Gambiáig, tehát olyan szerintem nincs a fedélzeten.

Mellesleg Imre egy japán barátja is vele tart az úton egy Subaru Foresterrel - a húsz év körüli kocsiban most 38 ezer kilométer van. (...) Hiába új, az az autó úgy megy, ahogy van...

Ha minden igaz, Imréék ebben a pillanatban már Európa délebbi vidékei felé robognak a többi szent őrülttel együtt.

Van társaságuk az elmebajban, mert mások négyütemű Trabanttal, Oltcittal, krómütközős Citroen CX-szel és szintén veteránkorú, fekvőlámpás kombi Mercivel vágnak neki a kanyarokkal együtt bő 8000 kilométeresnek ígérkező távnak. Ganbare!