Dezső mégis menni Essen!

A Ponton-sztori tovább kutyulódik

2018.03.17. 09:00
81 hozzászólás

Ezt nem hiszem el. Ami a Ponton és köztem történik, az rosszabb a legpocsékabb házasságoknál is. Két hete, még a Genfi Autószalon emberdarálója előtt írtam egy posztot (mert már előre tudtam, hogy a genfi özönben és az után képtelen leszek rá, viszont az olvasókat nem hagyhatom ki a történésekből), hogy viszem ki Dezsőt eladni Németbe, olyan vevőnek, aki nemcsak értékeli, de ki is tudja fizetni.

Bár kissé későn jelentkeztem a helyért az esseni Techno-Classicára, napokon át pozitív visszajelzéseket kaptam telefonon át. A bizakodó poszt elkészült, rózsaszín távcsövön kémleltem az NSZK-jövőt, hiszen régóta ez volt a nagy cél: Európa valamelyik jelentős, lehetőleg észak-nyugat táji börzéjére eljuttatni az autót, ahol olyanokkal mérkőzhet meg, mint ő. Elvittem volna a büszkeséget a távolba: lám, Magyarországon olyat tudunk, hogy a dajcs belesápad, ott lett volna drága Csabi, Tomi, Karesz, Robi és mindenféle egyéb, a projektben éveken át segítő barátom munkája kiterítve a köz előtt, nem kellett volna szerénykednünk.

Aztán Genf alatt kaptam a telefont: Essen lefújva, mégsincs hely. Ehhez az üdítő és felemelő hírhez drága Linczy barátom még hozzáfűzte – a Bécs-Düsseldorf autóvonat is megszűnt január elsejével. Mivel a posztot addigra már megírtam (bő egy nap munkája volt benne, újságíró nem szívesen dob ki ennyi betűt, pláne, amikor más cikkek közé beszorítva, nagyjából a tulajdon vérével írja meg), és volt a posztban egyéb érdekesség is, mint az a tény, hogy Dezső megy kifele az országból, úgy döntöttem, mégis kimegy a TC-re az előre megbeszélt vasárnapon, csak a végéhez hozzáírtam, hogy mégse megyünk Essennek. Tényleg olyan halivúdifilmesen alakul ez az egész, mint valami túlcselekményesített brúszviliszben – nem én találom ki, az élet sokkal durvább a filmeknél.

Nem mondom, azért letört a dolog, mert nagyon készültem rá, bár tény, hogy már itthon, levélben is kaptam egy kissé hervasztó, de nagy-nagy kétségbeesés mellett azért már szinte elfogadhatónak tűnő ajánlatot az autóra a héten. De én azt szerettem volna, hogy sokan lássák, sokan alkudozzanak, aztán majd csak kialakul valami. Vasárnap, az ebédlőasztalnál tehát gyorsan írtam egy levelet az esseni kiállítással egy időben tartott stuttgarti szervezőinek is. Igen, egyszerre lesz a kettő – a német veteránjárműves társadalom egy emberként hördült fel, amikor kiderült, hogy a tavasz két kiemelkedően fontos, ha nem A Legfontosabb börzéjét azonos hétvégén rendezik meg. De ha nem Essen, hát legyen Stuttgart, az is majdnem akkora.

Hétfőn, a szokásos hétnyitó értekezlet után épp csak betoltam az otthonról hozott, dög csípős csirkés-babos thai curryt az arcomba a konyhában, amikor csendült a telefonom, e-mail jött a SIHÁ-tól, az esseni showt szervező cégtől. Hirtelen azt hittem, hogy a kapszaicin és az endorfin játszik velem gonosz játékot, mert a német nyelvű levél mellékletében ott szerepelt egy 535,5 eurós számla. Fizessem be, és enyém az 1A-613T placc, a kiállítás egyik legjobb helye, az 1-es pavilonban, az emeleten, a kajáldához közel, ahol amúgy ezrével ténferegnek.

Mondanom se kell, azonmód átutaltam a pénzt, és az sem rendített meg az elhatározásomban, hogy közben Stuttgartból is megjött a válasz: bár a börze betelt, egyvalaki visszamondta a helyét és azt szívesen átadják nekem. Köszönöm, marad Essen, válaszoltam. Nem értettem az essenieket: telefonban a negatív hír, írásban a pozitív, nyilván ott sincs tökéletes kommunikáció az osztályok között, de teszek rá, én már megyek!

Már csak az a kérdés, hogyan. Elkezdtem kifelé menő üres autószállítókra vadászni mindenféle ismeretségek útján (köszi, Kopasz, köszi Peti!), s kvázi lett is volna a vonatot kiváltó olcsó fuvar talán, de addigra a Papp Tibi leszervezte nekem a Naményiék B-s jogsival vezethető autószállítóját – nem azt, amivel Pere Laci és Pista hazahozták pár évvel ezelőtt az E21-es kiscápát, de egy olyat. Az azért anyagilag egy másik dimenzióba tartozó megoldás, mint az én kis bicskával faragott verzióm lett volna.

Ezzel Tibi egy lendülettel elindított egy riportgyártó cunamit – egy hetünk van az indulásig (ez a hétfői állapot), kell kerítenünk egy szponzort, aki fizeti az üzemanyagot, a szállást két főre (hogy ne egyedül kelljen autót árulnom és riportot készítenem, mert az lehetetlen), a kaját, kell foglalnunk szállást a közelben, ki kell találnunk az egész riport szerkezetét, mert – és itt tényleg baromi hálás vagyok Antinak, aki elvitt egy pont az esseni út alatt levő sajtóutat, úgy, hogy haza se jön az előzőről, Papp Tibinek, aki a döglesztő főszerkesztői/írói/fotósi/projektszervezői feladatait hagyja ott pár napra, hogy velem jöjjön, no meg a többieknek a TC-nél, akikre nyilván extra terhelés hárul majd emiatt – az esseni túra lehet Dezső hattyúdala Magyarországon.

Brutális déjà vu-m van épp. Amikor a 2010 februárjában a Pontont majdnem megvettem az eBay előtt csücsülve egy hétvégi családi összejövetelről félrehúzódva, aztán mégsem, következő hétfőn szinte pontosan ez a folyamat zajlott le a szerkesztőségben. Bende Tibby ráharapott a témára, hogy húha, ez sokakat érdekel, rávett, hogy vegyem meg mégis az autót, majd a hátralevő egy hétben gőzerővel elkezdett szponzorokat hajtani. Nekem volt egy hetem kitalálni az utat, más kérdés, hogy most mintha kicsit jobban el lennénk eresztve technikával, mert akkor még videózásra alkalmas fényképezőgépünk se volt, akkor, arra vettük a később a TC-ben ronggyá használt kispanát, azaz ahogy Pista tájszólásában beivódott a szubkultúrába, a „kispánaóutt”.

Most ugyanaz zajlik. Egyhétnyi szponzorkeresés, szervezés van előttünk, csupa bizonytalanság, a végén meg a kérdés – összejön-e. Papp Tibitől egyet kértem: a kritikus pillanatokban azért ne tolja majd öt centire az arcomba a kamerát, hisztérikusan szajkózva - „na, Zsolti bácsi, megveszed, megveszed, hetvenezer olvasó várja a hírt”, mert az ilyentől elvesztem a higgadtságomat, és elbaszom a dolgokat. De Pappi azt hiszem, pontosan tudja ezt, volt neki is gyerexobája. Viszont ha nem lesz addigra szponzor, akkor a drágábbik, autószállítós/két fő szállásos verziót én már nem tudom saját zsebből finanszírozni, tehát dől a projekt. Kicsit ott a zabszem, de úgy tűnik, lesz támogató, aki a placcbérlést leszámítva (az az én ügyem) a többi költséget állja, de aláírás még nem volt az ügy alatt, amikor leléptem a családdal Hévízre hosszú hétvégézni. Csak annyit mondok, a pénzügyi szellő a Dezsőhöz közel álló szellemi kör felől fúj...

Ezt a posztot konkrétan éjjel f12-kor írom a hévízi panziónk ágyán március 14-én, másfél órával ezelőtt érkeztünk meg ide Nessyvel, a hathengeres állólámpással, aki most különösen jól viselte magát. Nessy ide, Nessy oda, mi azért közben, a múlt hétvégén bevetettük a Pontont, azzal járkáltunk mindenhova, mert ki tudja, hogy lesz-e még módunk az életben újra ennyire régi és szép autóba ülni, így együtt, családként. Ha az ember rövid időre birtokosa lesz valami hasonlónak, ami feszegeti a lehetősége határait, de nagyon is kézzelfogható a létezése, azt élvezze is ki, hogy legyen mire emlékeznie később.

Most viszont marad a szurkolás – hétfőre, mire a következő posztot írom, minden kiderül. De eldöntöttem, ha a hátamon, esetleg a béltraktusom utolsó kanyarjaiban is kell kivinnem a Pontont kedd hajnalban az országból, akkor is megcsinálom. Akarat az van, dögivel. Szerda reggelre kell odaérnem vele, akkor van a bevagonírozás, Einwagginieren (vicc) a pavilonba, vagy hogy is mondják ezt dajcsul. Ha jól tudom, már lesz, aki csütörtök reggel ott vár, de ezt is meglátjuk. Annyi minden történhet még.

Az Essen Expressz kalandjai

Pontonvég
Ha nyolc évvel ezelőtt olvasom, amit itt írok, felvágom az ereimet. Ha néggyel ezelőtt – hát, nem is tudom mire vélni a hírt. Most itt van a helye: táncot jártam a dög hűlt helyén, igen, a garázsban.
Egy búcsúfotó különös története
Igen, ez a MI Audink, és itt van az esseni kiállításon, egyenesen a gyári múzeumból. Ezt vezettük, nem is keveset. De hogy került ide? És mi hogyan kerültünk bele?! Még ma sem hiszem el.

--------------------------------------------

Ponton Dezsőről szóló posztok, amióta Magyarországon lakik:

2018.03.11. Essen-túra- lefújva
2017.06.11. Te a németnél ilyen roncsot nem látsz
2017.06.01. Dezső menni Németország
2017.04.09. Pár vég szövet csodát tett
2017.04.02. Csak azért se teszek bele villanymotort!
2016.04.19. Megették a nyüvek a Mercit
2016.04.10. Megy!
2016.02.07. Egy laza nap, és talán működik megint
2015.11.22. Nem megy be? Dehogyisnem!
2015.08.16. Sejtettem, hogy ez lesz a vége
2015.04.05. Ponton-sztori: az újabb szópóroller
2015.01.25. Hogy van a Ponton? Sehogy. Pedig küzdök
2013.12.01. Ponton a gyógyulás útján
2013.11.09. Dezső végre magyar lett
2013.10.20. Na, áttoltuk a vizsgán
2013.09.28. Dezső a bírák előtt
2013.07.31. El se hiszem, beindult a honosítás
2013.06.13. Totalcar Pályanap - Hazajött a Ponton!
2013.06.09. Centikre a befejezéstől
2013.03.03. Legközelebb talán már el is hozom
2012.12.23. Már csak papírmunka van vele?
2012.10.30. Te jó ég, a végén még elkészül!
2012.09.30. Alagút vége? Az a mozdony lámpája...
2012.07.22. Dezső keréken!
2012.06.10. Vakul, aki látja
2012.03.29. Breaking, a Ponton fényeződik!
2012.03.18. Ponton - lassan már aranyból
2011.11.26. Puchot mentettem, Bianchit kergettem (részben Dezsőről szól)
2011.09.25. Egyre lassabban, de biztosan előre
2011.07.17. Mi van a Mergákkal? (részben Dezsőről szól)
2011.05.01. Egy isteni sellő, avagy a tökéletes krumpli
2011.03.27. A beszakadt köröm öröme (részben Dezsőről szól)
2011.03.06. Utolsó simítások a testen
2011.01.15. A oszlopom már van
2010.12.19. Pokoli örömtűz az alagútban
2010.11.21. A kút neve Dezső
2010.10.03. Dezső a műtőasztalon
2010.08.21. Mozgásba lendül a Ponton ügye!
2010.04.15. Zaba a Ponton árnyékában
2010.04.01. Ponton Dezső először a klubban
2010:03.17. Ponton Dezső zuglói polgár lett
2010.03.12. Négy hülye és a guruló krumpli esete
2010.03.11. Dezső önerős lett!
2010.03.10. Megint röfög a Dezső. És hogy!
2010.03.10. Ennyivel volt csak hosszabb a lánc
2010.03.09. Megjött a diagnózis a motorról
2010.03.08. Végállomás, nem megy tovább