Hogyan döntsük nyomorba a kollégánkat?

Az életben vannak kemény próbatételek, ezt tudjuk, de hogy ekkorák, arra Csikós sem számított, amikor kitalálta, hogy a szomszédos Dömsjőből hoz magának egy Pontont, felújítja és meggazdagszik  (Eszem ágában se volt meggazdagodni rajta, se ennyire hülye nem vagyok, hogy ilyen autót hozzak erre, se nem az én stílusom, de tudod - Csikós). Az utóbbi nem jött össze, de nyolc év szenvedés igen. A Ponton átka, most, hogy végre elkelt, megszűnni látszik, de ne kiabáljuk el, elvégre még el kell juttatni Berlinbe a vevőnek.

Mindenesetre Zsolt projektje emberek tízezreinek nyújtott vigaszt az életben, amikor vasárnap hajnalonként leültek a gép elé, elolvasták az aktuális posztot, és amikor a végére értek délben, elégedetten ülhettek oda az ebédhez: van egy ember, aki még nálam is jobban szív. Máris jobban ízlett a húsleves.

Mi lesz most? Mármint így velünk, hogy nincs a Ponton?

Úgy gondoltam, hogy bele kell kapaszkodnom az utolsó szalmaszálba is, mert egy kicsit ez volt a mi életünk értelme is a szerkesztőségben. Együtt sírtunk és együtt nevettünk Zsolttal, a néha órás hosszúságúra nyúlt kávészünetekben hallgattuk végig, hogy mi történt legutóbb, amikor ismét beállt a szopáscunami alá. És ennek most akkor vége?

Hozzáteszem, azért átnéztük a vásárt konkurensek után, Valker Viktorék is mondtak egy Pontont, Zsolt is talált valahol egyet, meg én is. Persze én itt a kibic vagyok, az úgynevezett Galérián (ez a két pavilon közötti, fedett folyosószerűség) találtam én is egy konkurens Pontont – hittem. Ez azért nem került bele a konkurensekről (is) szóló posztba, mert nem az – ez úgynevezett nagy Ponton, hosszabb orral, lent lévő oldalsó levegőnyílásokkal, hathengeres motorral, más műszerrel és luxus bőrbelsővel (bár Csikós szerint a hurkákat nem jól képezte ki a bőrös :D ) – ellenben vagy kétszer annyit ér, mint Zsolt kis Pontonja.

Mindegy is, viszont annyira megörültem ennek, hogy a tőle két hellyel arrébb álló, másik, kis Pontont észre sem vettem – ez benne volt a konkurenciaelemző posztban. Pedig ez kicsi volt... ennyit a Ponton- és veteránszakértelmemről.

Aztán amikor arra mentünk Zsolttal együtt, ez ki is derült. Megkaptam a kiképzést kis- és nagy Pontonból, ennek gyümölcseit osztottam meg most mindenkivel fentebb. De ha már itt van a Gewinnspiel, miért is ne játsszunk? Most vettem ki pár eurót az automatából, elég 5-öt bedobni a jótékonyságba, és részt veszel a sorsoláson. Nehogy már kihagyjuk!

Zsolt is áttúrja a pénztárcáját: 4 euró és 50 cent. Az kevés. Nem baj, adok neki kölcsön. Micsoda szemétláda vagyok. :)))

Az ilyen szerencsejátékokban az a jó, hogy eljátszhatsz a gondolattal: mi lenne, ha beütne a nyeremény. Hát nem tudom, hogy Csikós Katija milyen bosszúhadjáratot indítana ellenem, amikor Zsolt épp szervezné a trélert, hogy hazahozza a nyereményt. De legalább belekapaszkodtam az utolsó szalmaszálba, hogy mégis csak legyen Csikósnak egy Pontonja. És kezdhessen mindent elölről. És legyenek róla vasárnapi posztok

...izé, a nagy lelkesedésben magamnak is vettem egy sorsjegyet. De úgy sem nyerek!

Legalábbis remélem.

A szponzorációért nagy köszönet a Mercedes-Benz Magyarországnak, a trélerért a Bavarian Classicsnek!