Öt kretén motorsport, amiről talán még nem hallottál, pedig imádnád

2018.05.26. 13:01
22 hozzászólás

Stadium Super Truck

Jó, erről pont hallhattál, ha elég régen olvasol Totalcart, mert kábé három éve, hogy először rácsodálkoztunk, hogy létezik ennyire őrült dolog, amit épített versenypályára is ráengednek. 

bevbf

Miért kretén? Mert ez az, aminek látszik: emelt hasú, nagy rugóutas, terepgumis szörnyetegek ugratókkal megszórt versenypályán, állórajttal. Konkrétan 600 lóerős Chevy V8-asok hajtják azokat a csupán 1,3 tonnás pickupokat, amikkel egymást pofozzák az aszfalton.

Ki volt az az őrült, aki kitalálta? Robby Gordon volt az ötletgazda, akit Európában leginkább arról ismernek, hogy egy időben ő ment neki a Dakar-raliknak egyetlen hummeresként, pedig versenyzett ő a NASCAR-ban is, meg sokféle bajnokságban. 2013-ban indította el az SST-t korábban az USA-ban már létező hasonló futamok mintájára. Azóta öt szezont megélt a dolog, Amerikán kívül Ausztráliában is népszerű lett, de a sorozat eljutott már Pekingbe is. 

Adják valahol? Amerikában csak-csak, azon kívül marad a YouTube. A sorozat csatornáján van bőven anyag

Jetsprint/speed boat

Bár a világ végén van, Új-Zéland sokat adott a motorsportnak. Elég a McLaren versenycsapat/autógyártó névadó alapítójára, Bruce McLarenre gondolni, de akad ott még F1-es világbajnok, ralimenő, Indy 500-győztes. Na meg innen ered a jetsprint, ami elsőre floridai redneckek gyorsítva lejátszott hobbijának tűnhet, pedig egy Új-Zélandról eredő, Ausztráliában is menő sportról van szó. 

Jesus, milyen csónakok ezek? Sokfélék, de általában négy méter hosszúak és ugyan a Wikipédia szerint gyakran V8-assal szereltek, de a leginkább mérvadó ausztrál bajnokságban hatszáz lóerő körüli hatliteresekkel szerelik őket.

Csatornákon? Igen, nagyjából egy méter mély, mesterséges csatornákon mennek össze-vissza.

Honnan tudják merre kell menni? Ül bent egy navigátor, aki jelel. Így:

Adják valahol? Úgy tíz éve mintha adogatta volna a Motors TV, ma talán senki. Van a YouTube-on egy Jetsprint World nevű csatorna sok videóval.   

Ford Transit Trophy

Szép volt, de már elmúlt. A sorozatnak Wikipédia-szócikke sincs, honlapja is csak portugálul, ami hét éve frissült utoljára, szóval nagyon úgy fest, hogy ennek sorozatnak kábé azóta vége. Pedig ennyire adta, ahogy a pályázásra lehető legalkalmatlanabb dobozosakkal egymást csapkodták:

Sima Transitok voltak? Nem, a márkakupa az alap 140 lóerős, 2.2 TDCI Transitokra épült, amiket felhúztak 180 lóerő fölé. Ez hajtotta a pár kiló híján másfél tonnás dobozosakat, amikkel meccseltek az ibériai pályákon.

Swamp Buggy Racing

Na, ez viszont már Florida. Furcsa is lenne, ha a csatornák és mocsarak államában nem szülne valami kretén vízisportot a jólét. Ez is egy sok gyökerű dolog, de manapság Naples-ben egész jól prosperál, rendszeresen rendeznek arra ingoványban veretést különféle kategóriában, de ez a külön ide épített, nagy és vékony kerekes akármi a legbetegebb mind közül.

A műfaj ezen ágáról alig van valami a neten. Állítólag V8-asokat pakolnak ezekbe a könnyű, nagykerekes szivarokba, aztán ráküldik őket a mocsárra párokban. Elég kreténnek tűnik, de legalább ilyen szórakoztató lehet egy-egy ilyen futam közönsége. A Guardienen van egy kis képriport egy futamról, az alapján nagyon erős a Swamp Racingen a szoció-faktor. 

Formula offroad

Mit csinálj, ha egy alig lakott, élettelen vulkáni földdel megszórt, hegyes-dombos szigeten élsz? Izland nem sok jót adott a motorsportnak, de a Formula offroaddal kárpótolnak mindenért. 

Mi ez? Egy Izlandról eredő, manapság sok más északi országban menő sport. Ezekkel a közel derékszögű emelkedőkre kapaszkodásokkal van egy kicsi motokrosszos beütése, csakhogy itt nincs előre elegyengetett siratófal, úgy mennek neki a hegyoldalnak, ahogy a Jóisten odarakta.

Hogyan játsszák? Időt is mérnek, de leginkább pontra. Ugyanazt a lazán kijelölt útvonalat kell végigtolnia mindenkinek, figyelve, hogy elkerülje a hibákat: pontlevonással büntetik a megállást, a bóják érintését, a külső segítséget. A difiket zárni kell, amúgy sok szabály nincs. 

Hirtelen ennyi. Ha tudsz őrültebb, vagy akár kreténebb motorsportokat, kommentben jöhetnek a tippek.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.