Emlékszel még az ifás tetkós srácra? Ez történt vele az elmúlt tíz évben

A közösségi média aktuális őrülete a #10yearchallange. A játék, aminek a régi barátoknál csak az arcfelismerő algoritmusokat fejlesztő cégek örülnek jobban. A lényeg: meg kell osztani egy képpárt a világgal: balra egy kép a tíz évvel korábbi önmagadról, jobbra egy a mostaniról. Nálunk ezt a kihívást magasan Ákos nyerte, akinek üzenete a nagyvilág felé: a test változik, de a bőr alá lőtt IFA örök. 

Régi Totalcar-olvasóknak ismerős lehet ez a tetkó – tudta ezt Ákos is, aki magán hordja, így ma reggel ránk írt, hogy megossza velünk ezt a képpárt. A folytatásban egy mini interjúnak indult, majd egy hosszú, de szuper elmeséléssé fajult levél az embertől, aki 12 éve egy IFÁ-val a karján éli életét.

– Szia, mesélnél kicsit a képpárról (a Totalcar életmódtanácsadó rovata imádná), meg persze a tetkóról? Ja, és akkor már a kötelező kérdést is hadd tegyem fel: megbántad?

A tetoválás maga közel 12 éve készült. Az okokkal kapcsolatban rendszeresen csak magamat tudom idézni, ami szerint szerettem volna egy tetoválást, de az első körös elképzelésem annyi volt, hogy valami „eredetit”.

Az IFA témája egy elszabadult sörözés alkalmával merült fel. Az eredeti elgondolás szerint egy hosszú platós IFA lett volna, ami cukorrépát szállít. Mivel az ötlet még másnap is tetszett, ezért felkerestem egy szalont, ahol előadtam, hogy mit szeretnék. A tetoválóművészről hamar kiderült, hogy nagyon hasonló szellemiséget képviselünk. Ma már barátomként hivatkozok rá. Az IFA mellett (eddig) további kilenc tetoválás köszönhetek neki olyan témákban mint pl: Boncz Géza, a miskolci Tiszai Pályaudvar Restije, egy Nohab mozdony, Szász Endre képek és még sorolhatnám.

A tervezésnél elvetettük a cukorrépa szállító hosszú platós IFA gondolatát, mivel felkaron nem lehetett akkora méretben kidolgozni a képet, hogy azon megfelelően látszódjon, hogy mit szállít a gép. Helyette meghatározhatatlan gondolati csavarokon keresztül eljutottunk oda, hogy legyen egy terepes IFA, felbillentett platóval, ami áll a szendrőládi ÁFÉSZ előtt (a családom innen származik és hosszú évekig laktam jómagam is ebben a kis borsodi faluban).

Miért IFA? Miért az ÁFÉSZ előtt? Miért kék? Megsatöbbi... Helyből tudnék még pár kérdést leírni, amit rendszeresen feltesznek nekem. Pedig a válasz soha nem egzakt. Mindegyik tetoválásom érzéseket és hangulatot közvetít. Ha még pontosabb akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy egy nagyon tömény, esszenciális cseppbe sűríti a gyerekkoromat és annak a kornak a Borsod megyéjét, amit igazából mindenki ismert, csak soha nem nézett annyira körbe, hogy most meg tudja fogalmazni, hogy mi az, ami hiányzik: ez az egymáshoz intézett két jó szó, mosoly, pozitív gesztusok. Ezeknek az életképeknek egy méltatlanul hanyagolt pillanata volt az út szélén álló IFA is. Nem mellesleg életem első gépjárműve volt, amit vezettem egy dinnyeföldön.

Amikor meglátják a 10 évvel ezelőtti képemet, akkor a tetoválás után jellemzően a második az, hogy rákérdeznek valamilyen módon arra, hogy miként fogytam így le. Nem nehéz észrevenni a különbséget, de a pontosság kedvéért leírom, hogy 123 kiló környékén voltam, amikor az ominózus csészés kép kikerült valahogy a netre. Nem tudom máig, hogy történt a dolog. A fénykép egy családi nyaraláson készült és én biztosan nem raktam ki sehová. Ma 79-80 kiló környékén mozgok és ezt már lassan négy éve tartom is.

Az amit nagyon divatosan szeretünk életmódváltásnak hívni az korán sem arról szól, hogy le akarsz-e fogyni. Sokkal inkább van szó olyan dolgokról, hogy mennyire vagy bátor szembenézni a saját hibáiddal és minden egyes nap tenni valamit azért, hogy változtass rajta. Amikor a tetoválószalonban ültem, akkor észrevettem magamon, hogy végtelenül felszabadult pillanatokon mentem keresztül. Valami olyan dolog vált valóra, amit már régóta szerettem volna. Nem volt benne semmi muszáj faktor, teljesítmény vagy megfelelési kényszer. Ez az érzés volt az amit a későbbiek folyamán célzottan kerestem és ami ahhoz vezetett, hogy ki tudjam saját magamnak mondani azt, hogy az akkori életem köszönőviszonyban sem volt azzal, amit valójában szerettem volna.

Olyan munkát csináltam, amit megfelelési kényszerből választottam. Olyan dolgokat mondtam, aminél odafigyeltem arra, hogy tetszik-e másoknak. Nem fogtam bele semmibe, ami igazán érdekelt, mert bírálatokat kaptam érte. Rengeteg dologról saját magamat beszéltem le az anyagi vagy más szűk keresztmetszetek miatt. Végtelenül feszült voltam és csalódott. Ennek egyik hozománya volt az evés is mint pótcselekvés.

Amikor elhatároztam, hogy ezen változtatok, akkor mint célt tűztem ki magam elé, hogy le fogok fogyni és ezzel bebizonyítom magamnak, hogy képes vagyok a változás érdekében komoly önfegyelmet gyakorolni és belekényszeríteni magamat kényelmetlen helyzetekbe. Akkor még nem is sejtettem, hogy ez lesz az egyik legfontosabb lecke amit meg fogok tanulni, nevezetesen az, hogy nincs semmi más dolgom mint az, hogy minden egyes nap tegyek azért, amit el szeretnék érni. Segítségül nagyrészt alapelveket vettem a netről (gyúrt tészták és hozzáadott cukor teljes kizárása az étkezésből, stb), nem kértem orvosi segítséget, inkább tanultam és fejlődtem én a témában. Ma már eljutott oda a sztori, hogy én adok étkezési vagy edzéstanácsokat másoknak.

Ezt a szellemiséget felhasználva hagytam ott a munkámat is és kezdtem új életet később Budapesten. Elkezdtem rendszeresen sportolni, új szakmát tanultam, amivel anyagilag be tudtam indítani a budapesti életemet és rengeteget tanultam. Ennek eredményeképpen tavaly megtörtént az, amiről borsodi kissrácként még csak álmodni sem mertem: elkezdtem búvárkodni. Ez volt az az újabb fordulópont, amikor ráébredtem, hogy hiába vagyok 32 éves, nem vagyok hajlandó engedni a valódi önmagamból és a mindenkori nehézségek ellenére követni fogom a gyerekkori álmomat, ami szerint búvárkodással szeretnék foglalkozni és remélhetőleg ez az ipari búvárkodásban fog kicsúcsosodni.

Úgy vélem, hogy ez a módja annak, hogy megfelelően el tudjunk számolni magunkkal olyan tekintetben, hogy mindent megtettünk-e azokért a dolgokért, amelyekre valójában vágyunk. Nem gondolom, hogy önmagunknak lehet hitelt érdemlő módon hazudni.

Nem is olyan nagy dolgok ezek, igaz? :)

u.i.: Mondjuk nektek, mint Totalcarnak az is releváns lehet, hogy ennek az ún. "életmódváltásnak" volt a hozománya az is, hogy motorozni kezdtem. :)