Tréfás népi autóscikkek a XX. századból

Ott állunk Dr. Tibold Antallal a fekete 603-asa mellett, szemerkélő esőben. Lelkes, Tatra-szerető ember, de hangjában érezni, ahogy még az ő szenvedélyét is megtörte az a furcsa kínzási módszer, amit úgy hívnak: autórestaurálás.

Pedig a Tatra gyönyörű és kívánatos, ahogy ez majd az idei Concours-beszámoló fotóján is látszik. E pillanatban azonban vannak sokkal fontosabb dolgok egy ritka és izgalmas, V8-as farmotorral hajtott, hatalmas űrbrikettnél. Ugyanis felnyílik a Tatra eleje - ez ott tartja a csomagtartóját -, és a sok korhű díszlet-elem között feltűnik egy szódásszifon. Igen, az a fajta, amiből mindenki itta a zoldatenvasszert a rendszerváltás előtt, amikor még nem tudtuk, hogy a bubis víz folyhat műanyag palackból is, és környezetszennyezés legsötétebb pillanataiban már mindenki inkább abból issza majd, praktikusan.

Nem magyar szódásszifon, az mindig ívelt volt, s általában csillogó, metálos festés borította őket, de nem is a klasszikus csehszlovák, mert - nekünk például olyanunk volt - az üvegből készült, ballon formájú volt és a külsejét fonott rézdrót-háló borította. Ez itt valami érdekesebb, hengeres és picike. Igen, itt a patrontartója, de hol a csöve, amin jönne a szóda?

A kép után már mindenki rájött, ahogy én is, amikor Antal kiemelte a csomagtartóból. Ez egy újratölthető porral oltó, magyar gyártmány, s azért van rajta szifonpatron, hogy legyen, ami kinyomja a port a szifonból. Zseniális. Kár, hogy ma már se bele való patront, se port nem kapni boltban. Bár ahogy Papp Tibi megjegyezte - por mindenütt van.