Romániából, veteránt, lábon?
A Brassó-expressz gyorsabban megérkezett, mint a Ponton Svédországból, de az is igaz, ez egy gondos tulajtól került mostani gazdáihoz, pontosabban családon belül maradt. Meg hát modernebb konstrukció, mint Csikós (ex)púpos Mercije. De dolog azért lesz vele.
Mikor megláttam a videót, azonnal magaménak éreztem a dolgot. Már hogy a francba ne érezném, mikor az első autós emlékeim egy ilyen 1300-as Daciához fűződnek, apámék második kocsija volt a sárga, 1975-ös dákó. Az az autó nagybátyámhoz került Kiskőrösre, mikor a Merkur meghozta a következő, már korallpiros 1300-ast (ugyanolyat, mint a videóban látható, csak hát ugye pirosban), aztán én a kétezres évek elején visszavásároltam, hogy majd gatyába rázom.
Jártam vele keveset, aztán ki lett pakolva, szereztem az Index fórumon a Dacia TLX Fan Clubosok segítségével pár javítóelemet, meg bontott cuccokat, és a drága Mester, az oldszkúl lakatos, csinált hozzá egy forgatót, és kilakatolta, de úgy alaposan. És itt megállt a sztori, a kocsi azóta is a forgatón várja, hogy felszívjam magam, illetve hogy találjak egy alkalmas műhelyt a XVI. kerület környékén, mert ezt az udvaron nem fogom tudni összelegózni.
Csak nemrég fedeztem fel magamnak a Dacia 1300-1310 csoportot a facebookon – talán azért is ajánlotta a FB, mert Prokee (aka Prokop Gábor) most épp nem trabantozik, hanem egy baráti 1310-est masszíroz a messzi Meissenben, és aktívan osztja is róla a friss képeket és videókat. És egyik nap a csoportban feltűnt az alábbi videó. Egyszerűen minden mozzanata kincs, tele olyan érdekességgel, amit a ma jogsit szerzők még a magyarázattal együtt sem biztos, hogy megértenek, átéreznek.
A sztori az, hogy Soós Róbert és édesapja, Soós Zoltán elhatározza, hogy elhozzák nagypapától, Brassóból a család 1984-ben vásárolt, 1978-as Daciáját, és majd apránként felújítják, eredetihez közeli állapotába hozzák. Bő hétszáz kilométert kell(ene) lefutnia az öreg román autónak, hogy új gazdái háza elé parkolhasson. Azoknak, akik esetleg nem tudják, a Dacia 1300 nem román fejlesztésű kocsi volt, a Renault 12 licencét vásárolták meg még a hatvanas évek végén, és 1969-től gyártották évtizedeken át, a modernizált verzióit még 2006-ban is készítették.
A nyolcvanas években a Daciák minősége sok esetben kritikán aluli volt, Ceaușescu bosszújaként emlegették azok, akiknek a román fos szóösszetétel túlságosan is vulgáris volt. Érdekes, hogy ugyanezeket az autókat Romániában imádták, megbízhatónak és strapabírónak tartották, ennek is köszönhető, hogy a rendszerváltás után a nálunk bagóért mért Daciákat szervezett román neppercsapatok vadászták le és szállították az őshazába.
A cikkben szereplő autóval is találkozhattok a május 19-i Parkoló Parádén!
Egyes városi legendák szerint nem a mi igényeink voltak sokkal magasabbak a román autósokéhoz viszonyítva, hanem egyszerűen hozzánk gyengébb minőségű kocsikat exportáltak, mert egy kényszerű fizetési kötelezettségeiknek tettek eleget az autókkal, és értelemszerűen oda, ahol nem levonták a tartozásból, hanem konkrét pénzt kaptak a portékáért, a jobb darabokat vitték. Hogy tényleg így volt-e, nem tudom, de az biztos, hogy egy erdélyi ismerős nagyon szenvedélyesen védte a márkát, mikor ezt a legendát mesélte.
A túra miatt is izgi lenne a film, de ennek a kissé kopott fényezésű Dákónak a videójában olyan részleteket mutatnak meg a srácok, amiket a magyar autósok még a rendszerváltás előtt is csak hírből ismertek. Arra még én is emlékszem, hogy ha valaki Romániába, esetleg Bulgáriába utazott, tudta, az ablaktörlő lapátok/karok helye a csomagtartóban van, nem a szélvédő előtt. Aki ezt nem tudta, annak gyakorlott kezek gyorsan segítetek a parkolóban megszabadulni az értékes alkatrésztől. Ugyanez vonatkozott a visszapillantóra is, meg az összes, viszonylag könnyen mozdítható alkatrészre. Viszont csak ebből a videóból derült ki számomra, hogyan is lehetett megoldani a klasszikus legyen is meg ne is dilemmát. Mert ugye jó dolog, ha az ember vissza tud pillantani a külső tükörben (meg ugye kötelező tartozék), de minden alkalommal csavarhúzóval babrálni a parkolóban nyűgös dolog.
Aztán ott vannak azok a míves zár záró zárak, amik megakadályozzák, hogy illetéktelenek hozzáférjenek a kilincsekhez. Soha nem láttam még autón hasonlót. Ahogy elnézem, az ablaktörlő karokon is van valami okosság, és a Dacia 1300 felirat sem véletlenül van egy műanyag lapra szerelve (még szerencse, hogy ez a kisebbik felirat, a régebbi, nagyobb betűs-nagyobb számost szörnyen irigyelném, az enyémről letördeltek pár karaktert). Aztán ott van a kézműves immobilizer, a komplett műhelyfelszerelést elraktározó kis kredenc a csomagtartóban, alkatrészek és ki tudja mi minden a motortérben – egyszerűen a kocsi minden pontján van valami csemege.
És hogy sikerült-e az öreg Daciával hazajutni, hiba nélkül levezetni 710 kilométert? Nem lehet komoly kérdés ez – egy autó, aminek annyira gondos gazdája volt 35 éven át, mint ennek, zokszó nélkül lefutja a távot, még akkor is, ha csak ritkán volt használva az utóbbi időkben. A Brassó Expressz nem szorult trélerre. Ráadásul nem csak hogy eljutott Pest megyébe, de mindenki megnézheti élőben is, hiszen a terv az, hogy kigurulnak vele Soósék a május 19-i Parkoló Parádéra.
Gyertek ti is parádézni, a következő Parkoló Parádé most hétvégén, május 19-én lesz. Kérjétek el nagyapó Ladáját, Moszkvicsát, Polskiját vagy Daciáját és mutassátok meg az értő közönségnek!
