Halkan mondom – egész jó az Avensis

Belsőség: Toyota Avensis a márkaszervizben, átvizsgáláson

2019.10.20. 05:13
0 hozzászólás

Aki azt hiszi, voltam olyan balga, és egy ilyen drága autót, mint ez az Avensis, alapos átvizsgálás nélkül, hűbelebalázs módjára megvettem, nagyot téved. Nem azért olvasom hétről-hétre Zách Dani cikkeit évek óta, hogy effélére vetemedjek. Naná, hogy mielőtt az ellenértékét átadtam Gábornak, előtte még bejelentkeztem a pilisvörösvári Toyota Mayerhez, hogy megtudjam, nagyjából mire készüljek. 

Ez volt az az intermezzo, amit a múltkori posztban épp csak hogy érintettem – a megnézés napján ugyanis még nem vettem meg az autót, hanem helyette konzultáltam először a toyotás Krajcsovics Sanyival, mert ő nagyon sokat tud ezekről az autókról, majd időpontot kértem a szervizben.

Két nappal később vonatra ültem, Dorogra zötyögtem, s Gábortól pár órára elhoztam az Avensist. Egy csomóan megkérdezték tőlem a PP28-on, a könyvem dedikálása közben, hogy megvan-e az új autó, s csak annyit árultam el nekik - igen, de a típusát nem mondhatom meg - na, akkor már túl voltam ezen az összes hercehurcán.

Oké, nem is a kocsi ára volt az indok, hanem a számomra zavaró komplikáltsága. Merthogy az általam használt autókhoz képest annyi minden van ebben az alig tizenhat éves Toyotában, hogy az már zavar. A sok plusz funkció és berendezés miatt pedig félek, ugrásszerűen meg tudnak lódulni a fenntartási költségek, hiszen eddig nagyjából csak olyanokra kellett figyelnem az autóimnál, hogy a motor ne hallasson furcsa zajokat és ne füstöljön (a szerény motorerőt, a be nem indulási hajlamot általában tudom orvosolni), a karosszéria ne legyen túl rozsdás, legyen valami elviselhető technikai állapotban a beltere (mert a kosz eltávolítható), az elektromos rendszer vizsgálata pedig kimerült az indítómotor-dinamó/generátor-lámpák-szellőzőrendszer ellenőrzésében. A többi – igazából DIY-tétel, nagy hamvasságra azért nem készülök egy 533 ezer kilométer jobbik felét elmajszolt Toyota Avensistől.

De itt sokkal több minden van. Ha jól számolom, például hat légzsák, klímaberendezés, EGR-szelep, változó szelepvezérlés, katalizátor, lambda-szonda, ABS, egy csomó motoros ablak, mindenféle lámpák a műszerfalon, amelyek világítása vagy éppen felgyulladni képtelensége bukást jelent a műszakin... Csupa olyan dolog, amivel soha nem foglalkoztam, vagy csak alig. Egy ilyen olcsó, de sokat futott és látott autó pillanatok alatt milliós fájdalommá válhat a családi kasszának, ha csak egy-két tétel elhalálozik a fentiek közül. Tehát nem a vételár kiperkálása zavart, hanem hogy mi jöhet utána, ezért követtem a nálam okosabbak tanácsait és emiatt vittem el a pilisvörösvári Toyota-anyaméhbe – nézzék át azok, akik értenek hozzá és sokat látnak effélét.

Nem mondom, feszélyezi az embert, ha a csillogó hibrid Corollák, Prius 3-ak és 4-ek, illatosan bőrödző RAV-4-esek és harmatos Yarisok közé toppan be egy 533 ezret futott, sárgult fényszórós, leszakadt tetőkárpitos, büdös és erősen csekkendzsinező, slickgumikon surranó öreg Avensisszel. De az én zsebem az én zsebem, az előrelátás joga engem is megillet.

Vagy jól titkolta mindenki a szervizben, vagy tényleg járnak hozzájuk ilyen súlyos futásteljesítményű autók máskor is (ezt állították), de senkinek a szeme nem rezzent, amikor az autó beállt a hangárba, amelynek tisztasága ha a konyhánkéval nem is, de az előszobánkéval biztosan vetekedni tudott volna. Ritkán járok ilyen helyen, az én eddigi autóim lepattantak az efféle helyeket láthatatlanul körülvevő energiapajzsról, cikket írni pedig márkaszervizekről ritkán szoktunk, mert akkor az ezer közül melyikről? És a többiek? Tehát eléggé márkaszerviz-szűz voltam addig.

A fekete fémvödröt még kint, a parkolóban átvette tőlem egy szerelő srác, András beült, az előre nyomtatott adatlapokat a kormányra támasztotta, s mindent végigpróbálgatott. Igen, a középső bal szellőzőrostély egyik terelőlapátja szabadon lifeg. Beszorul a jobb első ablakmozgatást letiltó gomb. Repedt a váltószoknya körüli műanyag feszítő. Nagyon nehezen nyílik a kartámasz fedele, az egész szerkezet lötyög, a kézifék alatti kis rekesz teteje pedig nem csukható be. Csak egy távirányítós kulcs van, illetve egy másik, szürke szervizkulcs. Pixelhibás a rádió kijelzője, bár csak három helyen. És világít a check engine lámpácska. Ja, és a hátsó mennyezeti világítás a hátsó ülésen hever, mert Eladó Gábor kiszedte, hátha annak lyukából, ragasztót befújva rögzíteni tudja a helyén a tetőkárpitot. De ezt szépen kivitelezni, az eredeti, ott maradt anyaggal lehetetlen, mint tudjuk.

Fenti hibákat addigra azért nagyrészt én is ismertem, de sokkal jobban szűköltem attól a pillanattól, amikor alámászom majd, és meglátom, milyen horrorokat tartogat nekem az Avensis odalent. Eltökéltem – ha a katalizátorcserén túl bármilyen komolyabb kiadás várható az átnézés után, nem veszem meg.

Tehát ráállt az oszlopos emelőre az autó, majd a magasban megállt, én pedig, mint aki belépni készül a barlangba, amelyből többen jelentették már, hogy éhes medveanyák szoktak kitámolyogni onnan a napfényre, szóval valahogy abban a stílusban alásétáltam.

Meglepő, de mindenütt egybenlevéseket láttam, pedig azért szoktam én ötéves Range Rovereket, tízéves Audikat látni Karesz emelőjén és azok elég randán tudnak kinézni. Ez az autó pedig sokkal idősebb azoknál. De semmi, még a terelőlemezek is épek, csak a hátsó küszöbök belső lemezén, a kerekek előtt, illetve a lengőkarokon látok némi felületi pírt, de az is csak olyan, amire a legtöbben rá se hederítenének, a fotón sokkal rosszabbul néz ki, mint valójában. Luknak, mállásnak, lemezes korróziónak, bármilyen rendes, masszív kellemetlenségnek nyoma sincs.

Sőt. Néhány lengőkar, támasztórúd új a futóműben. Szintén újak a féktárcsák, a fékcsövek, a kis rögzítőfülek a helyükön, frissek a féltengely gumiharangok, kvázi tökéletes a kipufogó, csak az első futómű hátsó bekötési pontjánál levő kis merevítő lemezháromszögön látok valami nagyon gyanúsat, mintha habosodna már a lemez... Megvakarom csavarhúzóval, csak sár az, alatta ott a szép felület. Akkor még ez se.

Oké, a motor alatti két műanyagteknő közül a bal oldali az egyik rögzítőcsavarja környékén repedt, s alulról belátni a hűtőhöz, ahol meg kellene még egy kis terelőlemeznek lennie. Viszont így legalább látjuk, hogy a hűtő is új, sőt, szinte vadonatúj. Ott fityeg a teljes vezetékelés a ködlámpákhoz, de a lökhárítóban csak vakbetétek vannak – eredetileg talán volt a kocsiban ilyen extra, csak kicserélték az ütközőt? A kopott első rendszám arra utal, hogy összetörhették, igaz, a szerkezeti elemeken nemhogy rogyás, javítás, de még festékhiba sincs. Persze, a fékcsövek utángyártottak, a hátsó kipufogódob előtti szakaszon pedig fekete a két cső illesztése, ott nyilván kicsit szelelnek a gázok, rövidesen cserélni kell a tűzkarikát. De semmi egyéb hibát nem látunk. Csak persze, a kopott gumikat.

Erről ennyit, egyetlen komoly probléma nincs alulról. Le az emelőről, nézzük felülről. Az akku utólagos, nem a jó mérete, ki is van támasztva valamilyen poliuretánhab-darabbal, de a feszültsége kiváló, s a generátor is tökéletesen tölti. Nagyobb baj, hogy a motor mindenütt olajsáros, a szivárgás forrása beazonosíthatatlan, egyaránt lehet főtengelyszimering, olajteknő-, vagy szelepfedéltömítés.

Kapom a megjegyzést a besárgult fényszórókra, a megcsócsált zajszigetelésre, ellenőrzik a légszűrőt (új), de a pollenszűrőnél már én mondom, hogy nem kell azt nagyon nézegetni, mert ott van a kocsihoz mellékelt szervizcetlin, hogy az olaj- és olajszűrőcsere idején, háromezerrel korábban abból is tettek be újat. Nagy nehezen elérem, hogy legalább azt nem szedik szét – engem speciel a cégnél vár a munka.

Jön a következő pont, amitől szűkölök, a számítógépes kódkiolvasás. Nahát, pont azt dobja ki a gép, amit végig sejtettünk – katalizátorhiba, különben a motornak semmi hibája, bár azt még felírják az adatlapra, hogy az olajszint csak háromnegyedig van a pálcán. Az orrom alatt mormogom, hogy ez a katalizátorhiba-kód sokszor csak a lambda-szonda túlérzékenysége miatt jön elő, de az emisszió valójában ettől még jó (azt sajnos nem mérnek), s hogy az egész csekkendzsinezés jó eséllyel egy szonda alá betett, tíz milliméteres távtartó gyűrűvel tökéletesen orvosolható. Erre mindenki üveges szemmel néz rám, s belátom, akkora istenkáromlást követek el egy ilyen megjegyzéssel egy hivatalos Toyota-márkaszervizben, hogy csak azért nem omlik rám a csarnok teteje, mert azt japán udvariassággal habarcsolták egybe. Inkább kussolok, majd erre még otthon ránézek.

Addigra az ablaklehúzást tiltó kapcsoló is túl van egy adag WD-40-en, ismét működik, gond egy szál se. A fekete test lemászik az emelő rámpáiról, át a fékpadra. Ha a jobb első féktárcsánál nem lenne némi hullámzás – pedig tényleg újak a tárcsák, lehet, hogy utángyártottak? –, s sejthetően a jó pár hétnyi állásnak köszönhetően egy adag eltérés, azt mondhatnám, tökéletes minden. De így se rossz, hozzányúlni még nem kell, minden a gyári tűrésen belül van.

Még egy kis zsonglőrködés – nem is kicsi, mert vagy negyed órát tart – a rétegvastagság-mérővel, s az elemzés végére kiderül, hogy az autón javarészt gyári a fényezés, csak a jobb első elemen vastag a gitt. De milyen vastag! A várható 100-200 mikron helyett 800-1000 mikronokat mutat a műszer, ami azt jelenti, vastag flaszterréteg borítja az egészet. Ez mondjuk, látszik is rajta, mert fény ellenében nézve előtűnnek a csiszolásnyomok, a finom hullámzás a tükröződésekben. Ez egyébként az az elem, aminek az aljánál kicsit eláll a lökhárító is. Nos, ettől még nem megyek falnak, tőlem aztán lehet gittelt, ha nem rohad és nem esik le, nem ezt az autót fogják concours-versenyeken nézegetni a bírák...

„Ennél sokkal rosszabb kocsik is felbukkannak nálunk és még azokat is megjavíttatják” - mondja Attila, és ettől tényleg nem tudom, hova legyek. Mert ugye, éppen készülök megvenni a piac messze legolcsóbb Avensisét, amiről meg kiderül, hogy alapvetően egy karbantartott, rozsdamentes, koszos, de tákolásmentes autó. „Szerintem még sokáig jól fog működni, ezekkel a kis motoros Avensisekkel nem szokott sok baj lenni, csak akkor, ha eszik az olajat, arra majd figyelj oda” - teszi hozzá, és ez az a pont, ahol eldöntöm, köpjön le a krómlökhárítós tábor, sújtson a kürtgyűrűs magyar populáció egy emberkénti megvetése, de bizony megveszem a fémvödröt.

Kissé remegő térddel kihajtok a szalonból, kezemben vaskos adatlap-csomag, a kocsi orrát Tokodaltáró felé fordítom, és amikor odaérek, természetesen alku nélkül átadom az ellenértéket. Nem lenne pofám alkudni, s Gábor, az eladó jóindulatának tükrében simán pofátlanságnak is tűnhetne. Pedig szerintem az életben talán két vagy három járművet vettem meg eddig azon az áron, amit rámondott az eladó. No, néha váltani kell.

Fentieket követte a múltkori poszt zárójelenete, amikor a családom üdvrivalgással fogadta az autót. Idézőjeles üdvrivalgással. A Kati azóta rá se nézett, a Bálint meg se kérdezte, milyen beleülni, a Norbi meg szerintem nem is tudja, hogy az a fekete Avensis az utcán épp a miénk.

Most épp nem is nagyon veheti észre, mert csak a hűlt helyét látni, ugyanis a kocsi átíráson van pár napja. Helyette a 33-as Alfával járok, ami egy más világ – 80-as évekbeli zörgések, rugózási kultúra (azaz kulturálatlanság), de hörgő-sziszegő, tömény adrenalin-motorhang és őrjítő menés a másik serpenyőben. Basszus, ha nem lenne ennyire rohadós és merném kint tartani, felesleges lenne mindenféle japán fémvödröket venni helyette. De kell egy logikus és józan sziget is az ember életében – remélem, az Avensis némi simogatás után azzá válik majd.

Elnézést, most kivételesen nem lehet kommentelni, ugyanis ma reggel elindultam egy nagy útra, napokig nem leszek gépközelben. Arról is jön majd hír!

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.