TC menni Japán!

Belsőség: Totalcar Tokyo Trip, 2019.

2019.10.22. 15:50
40 hozzászólás

El se hisszük még Antival, de sikerült. Merthogy a Toyota Év Autója-zsűritagként meghívott engem az idei Tokyo Motor Show-ra, azaz a kétévenkénti japán szalonra, amely mellé természetesen terveztek csomagolni némi toyotás promóciót is – előadások, újítások, próbák, interjúk formájában. Ez eddig a szokásos menet, huszonnégy havonta általában beesik egy vagy két ilyen meghívás japán cégektől a szerkesztőségbe a TMS-re és az azt övező pár napra.

Idén azonban Anti megkérdezte tőlem – Csík, mi lenne, ha beígérnénk színes-szagos, 3D-s, videós-hologramos anyagokat a Toyotának, megkérnénk őket, hogy engem is kivigyenek, rávennéd őket, hogy maradhassunk még pár napot, majd tudósítanánk arról is, ami odakint, az utcán, a műhelyekben, a boltokban zajlik autós vonalon? Az olvasók imádnák, a Toyotának nagy piros pont lenne, win-win szitut látok.

Mindig szerettem volna páros riportot csinálni Japánból, mert egyedül a töredékét is nehéz, de most, kapva Anti lelkesedésén nekihasaltam. A következő hetekben szegény Varga Zsombort, a PR-est elég rendesen megbombáztam levelekkel és telefonokkal, de tudtam, erőlködni kell, ha akár csak reménykedni is akarunk egy ilyen ötlet végigvitelében. Azt tudtam, hogy magyarországi részről a jóindulat megvolt, de mi azért elég pici pötty vagyunk a Toyota térképén, ahhoz, hogy csak úgy borogassák ránk a pénzt, no meg a japánok amúgy sem szeretik a spontán akciókat, ezért hittem is meg nem is a küldetés megvalósulásában. Hogy nyomatékosítsam a szándékaimat, a biztonság kedvéért azért vettem magamnak gyorsan egy Toyota Avensist, hátha segít.

Zsombor és a magyar oldal en bloc komolyan nekifeszült az ügynek, és hétről hétre, milliméterről milliméterre kipajszerolták az engedélyt a kintiekből. A nyár végére már tudtam – megyünk, méghozzá ketten, Antival, hosszúra, érdekesre. Azóta szervezkedünk.

TTT.png

Most, amikor írom, még előtte vagyunk az egésznek, de a lengyel LOT gép elvileg vasárnap délelőtt indul velünk Japánba, ami a lengyel légitársaság pontosságának ismeretében nem sok jót jelent a kiérésünk szempontjából; legfeljebb majd úszva érjük el Hokkaido partjait és csúszunk fél napot - az ember ne akarjon gyapjúvatta-bölcsőt, ha ekkora lehetőséghez jut.

Lényegében keddtől kezdődnek majd kint a Toyota-programok, egy rakás előadás, próba, bemutató formájában – ezeknek mindig csak a témáját tudjuk előre, s ott derülnek ki a részletek, de az biztos, hogy lesz szó a Toyota, mint mobilitási cég jövőjéről (nyilván az autókon kívüli egyéb mozgó izéik, car sharinges terveik szerepelnek a témában), említik még villamosított járművek vezetését, robotbemutatót tartanak, ilyenek.

Szerdán, 23-án a Tokiói Autószalonon landolunk, ahol: a Lexus elektromos miniautója, új Toyota GT86, a zseniálisan kinéző új Mirai, az LQ, a 4-es szinten önvezető prototípus, no meg a többiek mind láthatók lesznek.

Mik a többiek? A Daihatsu Copen Gazoo Racing által tuningolt kivitele, a Mazda villanyautója, amiben Wankel-motor a hatótávnövelő, a Nissan IMk tanulmányautója, a Suzukitól a Waku retró-villanyautó és a Hanare önvezető mikrobusz tanulmányai, a Mitsubishi gázturbinával(?!) segített konnektoros hibridje... Látnivaló lesz elég.

Az utolsó hivatalos, toyotás napunk a csütörtök, azaz 24-e, amikor az olimpiai falu elnöki stílusú megtekintése és egy tokiói városnézés után (félek, busszal és hajóval visznek majd, pedig azt arrafelé leghatékonyabban metróval-vonattal, s gyalog lehet, csak súgok a leendő turistáknak) még vár ránk egy érdekes délután önvezető technológiai bemutatókkal, a 2020-as Toyota- és Lexus-tervek fellebbentésével.

Péntektől hétfő reggelig pedig már egyedül maradunk kint dorbézolni, Antival. Onnan a kemény meló, a saját terveink jönnek. Korán kell kelnünk, mert szeretnénk bejutni a szállodánkkal egyazon mesterséges szigeten, Odaibán levő SEGA Joypolis-ba, ahol mozgatópadra tett igazi Initial D-s autók a szimulátorok. Állítólag hétköznap kora reggel van rá esély, hogy az ember bejusson, de utána már reménytelen. Én még 2017-ben jártam ott a családommal egy hétköznap délután – pokoli volt a tömeg, a sorszámok a következő évtizedbe mutattak. De most újra próbálkozunk, ez alkalommal kemények leszünk.

A nap további (nagyon remélem, hogy még bőven a hosszabbik) részében Jokohamába tervezem az utazást, amely egy Tokióval szinte hermetikusan összenőtt, de szuverén, 3,4 milliós lakosú város, mellesleg nagy autós játszóház is.

Első utunk ott majd a gigantikus West Club United autókereskedésbe vezet – ez talán a legismertebb JDM-forrás egész Japánban. A rövidítés ugye, elvileg csak annyit jelent, hogy Japan Domestic Market, azaz belpiacos japán termék, de az autós szubkultúra már régen összekötötte a címkét a lángot köpő, ezer lóerős Skyline-okkal, a porig ültetett, turbós Mazda Eunosokkal (ami nálunk az MX-5), a neonos aljú, aprócska kei-autó dobozkákkal. Az legérdekesebb autós zsibvásár a Földön, kétórányi vonatozás lesz csak oda, de rászánjuk az időt.

Ha már Yokohama környékén vagyunk, ott helyben fél óra vonatozással át tudunk menni a Mooneyes Area 1. Caféba, amely a Tokió-környéki hotrod-kultúra egyik gócpontja. A neve becsapós, mert ugyan tényleg van ott kávézó, sőt, amerikai stílusú étterem is, de fontosabb, hogy építőműhely és autós-motoros kellékáruház is tartozik a helyhez. A képek és az elmesélések alapján izgi, hát megnézzük.

Jokohama azért baromi messze van Tokiótól, de ettől még lehet terveket szőni, például azt, hogy a távolsági program lezárásaként a péntek estét érdemes lenne Tokió belvárosi, Roppongi negyedében zárnunk, a gazdagok Mekkájában, ami kicsit olyan, mint Londonban mondjuk, a Soho (Austin Powers-filmek megvannak?). Ott elég lesz kibiztosítanunk fényképezőgépet, s videokamerát, hogy a nagyvadak a kelepcénkbe sétáljanak. A teljes testfelületükön krómozott Aventadorokat csak észrevesszük abban a pislákoló világításban...

Szombat délelőtt Odaibán (ez a tengertől elhódítva, feltöltéssel létrehozott sziget a Tokió-öbölben) kezdünk, ahol mellesleg lakni is fogunk végig. A már említett, péntek reggeli programunkat jelentő SEGA Joypolis is ott van, de következő nap inkább beugrunk a világ legnagyobb autósboltjának kikiáltott Super Autobacs-ba, majd a szomszédban megnézzük a History Garage nevű autómúzeumot, ahol tartanak Toyota 2000 GT-t és Nissan Fairlady Z432-est (ez a versenyváltozatú 240Z) is.

Megint csak ezen a területen található még a Toyota Mega Web, ami lényegében egy Toyota-téma köré épült kisváros, benne mindennel, ami a márkával kapcsolatos. És a „minden” Japánban nagyon súlyos kijelentés.

Innentől, azaz délutántól jön az aznapi nagy autós mocorgás, persze ha minden csillag összeáll.

Mert az ugyan igaz, hogy a 2010-ben Tokióból Budapestre az öreg Subaru 360-assal autózó, majd két évvel ezelőtt ugyanazzal a törpekocsival a Bamakón is induló Hegedűs Imre barátunk, aki közel húsz éve Japánban lakik, Pannónia motorral járkál Tokióban és súlyosan benne van a kinti veterános életben, nos, ő nem tud nekünk személyesen segíteni, mert épp Kyushu szigetén lesz egy hónapokkal korábban leszervezett veterános eseményen.

De összekötött bennünket Maxszel, a kanadai kollégájával, aki rendes Evo Mitsuval mozog és azt tuningoltatja is helyben, emellett kijárkál a legendás Daikoku és Tatsumi találkozókra. Ha minden igaz, vele lesznek élményeink, mert megígérte, hogy rajta keresztül egy rettentő menő tuningműhelybe is bejutunk majd.

Este pedig – autós gruppen jön, amennyiben el nem mossa a tájfun. Ha valami, ez baromi izgalmasnak ígérkezik, de innen, a TC-s íróasztalom mögül csak homályos elképzeléseim vannak arról, mi történik majd velünk ott. Erre a részre azonban nagyon készülök.

Vasárnap hagyjuk élni Maxet, megint ketten toljuk a biciklit. Újra tömegközlekedünk majd, hiszen Japánban nem fogadják el a Magyarországon kiadott nemzetközi jogosítványt (a miénk az 1968-as bécsi konvenció szerinti, ők meg az 1947-es genfi konvenció szerintit kérik). Reggel Odaiba szigetéről a híres Rainbow Bridge-en (Szivárvány híd) át, az önvezető Yurikamome Line-nal kievickélünk a szárazföldre. Ezzel Tokió belsejébe pottyanva érdemes a modellezők mennyországában, a háromemeletes Tamiya Plamodel Factory Store-ban kezdeni a napot – ez Shinbashiban van, ha valaki keresi a térképen (a Shimbashi - „m”-mel - megálló mellett).

Kicsit félek a következőnek tervezett programponttól, mert a tokiói távolságok ismeretében simán megeshet, hogy összeesünk valami utca sarkán, esetleg pont háromszor annyi idő kellene mindenhez, mint ahogy én az itt, az óbudai iroda íróasztala mögül kitalálom. De a mostani szándékaink szerint kivonatozunk a messzi, nyugati kül-Tokióba, valamelyik Up Garage-ba.

Ezek mind irdatlanul kint vannak, és a sok közül egyelőre a nerimatakanodai outlet tűnik a legelérhetőbbnek. Ott őrületes, használt tuningcuccok és ha minden igaz, autók is vannak másodkézből. Ha esetleg marad még időnk, vagy úgy adja ki jobban, akkor a Truck Shop JET-be is átvonatozunk a város másik, keleti felére, ahonnan a dekotorákat (az agyondíszített teherautókat) öltöztetik a helyi mániások. De van ott normál autós cucc is dögivel, állítólag beszarás.

Ez eddig döglesztően sok menés ám, mert kül-Tokió egyik feléről a másikra utazni olyan, mint nálunk elvonatozni Győrbe meg vissza, akkora ez a város. De azért vasárnap, a nagy vonatozásból hazafelé remélem, be tudunk még ugrani a bel-tokiói Shibuyára. Miért oda? Egyrészt Shibuya nagyjából az, mint a Moszkvás (Széll Kálmán tér) Budapestnek – a melós és az elegánsabb kerületek határán levő, a belváros külső részén elterülő nagy, közlekedési gócpont, ahol minden történik. Másrészt, mert Shibuyán van a Hachiko szobor (a legendás kutya ugyanis ezen a ponton ücsörögve várta még évekig a halott gazdáját – az Amerikába áttett helyszínnel a Richard Gere-es film megvan?), ahol a japán fiatalság mind találkozik.

Itt van az a híres, minden irányban zöldre váltó gyalogos kereszteződés is, amelyet a világ legforgalmasabbjaként ismerünk. S a kereszteződés túlsó felén figyel a kétszintes Tsutaya Shibuya könyvesbolt, amely a japán autós irodalom legnagyobb merítését vonultatja fel a polcokon. Ha marad időnk, energiánk, bármink, megnézzük azt is.

Hogy mikor fogunk kiugrani Akihabarára, a Yodobashi-Akiba Electronics Store-ba, mert ott egy emelet (a hatodik) perverzül különleges modellautókról szól? Egyelőre nem látom, hova lehet becipőkanalazni, pedig nagyon fontos lenne. Mindegy, majd ha kint vagyunk, talán érezni fogjuk – ez itt az időszelet.

Most, ahogy leírtam, én is érzem, hogy gyenge és kicsi az a szák, amivel hagymázas álmaimban pörölycápák rajait készüljük kiemelni a tengerből. Megeshet, hogy pár programpont kimarad, de amennyi energiánk lesz, azt mind beleöljük a küldetésbe. Előre szólok – főleg konzervanyagokat gyártunk majd, a készeket pedig később kapjátok ti, olvasók, hiszen dőreség lenne ott helyben írásra, vágásra, képszerkesztésre, feltöltögetésre elpazarolni a Toyota- fizette, drága japáni perceket.

Kicsit szorul a gyomrom – remélem, nem járunk úgy ezzel az úttal, mint Hemingway öreg halásza a zsákmánnyal. Attól is tartok, hogy egy csomó helyen nem engednek majd bennünket fényképezni, forgatni, mert Japánban azért nem mindenütt egyértelmű, hogy lehet, és általában egyértelmű, hogy nem illik. De miért lenne baj, hülyeség... ha a felét megcsináljuk mindennek, az is őrületes lesz. Figyeljétek a híreket, facebookon is megpróbálunk bejelentkezni kintről. A posztokban-cikkekben pedig mostantól pár hétig a Totalcar Tokyo Trip taget keressétek!

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.