Első autóm? Német helyett koreai

A jogosítványom megszerzése utáni első percekben már azon gondolkodtam, hogy mit fogok vezetni. A választ a család tulajdonában mindent megélt, 1.4-es, benzines, négyfokozatú automataváltóval szerelt Volkswagen Polo adta meg. Az akkor még éppen tizenegy éves kisautó egyből kedvenc lett. Nem kellett a kuplungolással bajlódni, a vele töltött közel négy év alatt megtanultam magabiztosan közlekedni, függetlenül a forgalmi helyzettől. Már a második év végén éreztem, hogy lassan itt az ideje valami nagyobbat és jobbat nézni, bár akkor még nem jött el az autócsere ideje.

Aztán 2018-ban meghirdettem a Volkswagent és elkezdtem nézelődni a különböző használtautós fórumokon. Először Volkswagent keresgéltem, ötös Golftól felfele. Nagyon tetszettek a GTI-k, de ebből a hatodik és hetedik generáció túl drága volt. Passatokat is nézegettem, de ezek vagy koruk, vagy áruk miatt estek ki végül. Aztán szemem elé kerültek az Octaviák és Superbek amelyek közül az utóbbiak érdekeltek jobban fekete színben, benzinmotorral, automataváltóval, kombi kivitelben.

Titkon talán ezt szerettem volna legjobban az összes típus közül. Néztem még Toyotákat és Lexusokat is az Auris, Avensis, IS250, CT200h tengelyen, azonban ezekből a modellekből a jobb állapotú példányok már bőven átlépték a keretemet.

Körülbelül 2,5 – 3 millió forintot szántam a vásárlásra, és bár valójában csak az összeg harmada állt rendelkezésemre készpénzben, a Polóért kapott pénzzel, illetve egy kis családi segítséggel már nagyobb volt a mozgásterem. Úgy voltam vele, hogy ezt a pénzt csak az autóvásárlásra szánom, a szervizeléssel kapcsolatos költséget pedig majd a későbbi fizetéseimből rendezem.

Ezt már akkor sem tartottam igazán jó stratégiának, utólag pedig egyenesen elhibázott ötletnek gondolom. Szóval ennyi pénzből szerettem volna a lehető legújabb és legkevesebb kilométert futott autót megvenni. Fontos szempont volt még, hogy lehetőleg nagyobb legyen, mint a Polo, hiszen a nyaralások alkalmával nem árt, ha elfér benne kényelmesen négy ember a csomagjával.

Aztán eljött a nap, elvitték az autót, és az érte kapott pénzt ténylegesen hozzászámolhattam a félretett pénzemhez. Két nappal később jött a hideg zuhany: az új tulaj szeretné visszahozni a Polót, mert az autó vásárlás utána állapotfelmérést végző márkaszervizben azt mondták neki, hogy új motorra és váltóra lesz szükség.

Ha jól emlékszem, körülbelül 1,2 millió forintba kerültek volna ezek a gyári új alkatrészek, és ebben még nincs benne a munkadíj. Mivel tudtuk, hogy az autónak nincs valódi baja, visszaadtuk a vételárat én pedig visszakaptam az VW-t teletankkal, és még egy hétig érvényes pályamatricával. Tehát egy lépést előre, kettőt vissza. A régi autó maradt, a vásárlási kedv pedig egy időre elszállt. A Polo egyébként azóta is a nálunk van, és köszöni szépen továbbra sincs semmi baja.

Nagyjából az autóeladási mizéria után egy évvel, a családunk egyik barátja eladásra kínálta az autóját. A szóban forgó Kia egy ProCeed volt, 1.6-os, 115 lóerős dízelmotorral és kettővel kevesebb ajtóval, mint amennyivel elképzeltem. A dízelmotort is kerültem volna, lehetőség szerint. Szóval adott volt egy autó, ami semmilyen szempontból nem volt az igazi, de legalább jó áron kínálták és ismerős volt a korábbi gazdája.

Már nem nagyon használták az eladás előtti időkben, így egyhetes állás után én indíthattam be először, hidegen. A Proceed kívül-belül rendben volt, a motor szépen indult és járt, illetve a próbakörön sem volt semmilyen rendellenes hangja sem a motornak, sem a futóműnek.

A biztató jelek ellenére továbbra is azt éreztem, hogy nem erre az autóra van szükségem. Nem volt sem benzines, sem automata, sem kombi, sem német vagy japán. Az árán kívül nem volt más, ami miatt igazán ésszerű, vagy jó döntés lehetett volna ez a Kia. Aztán pár nap tanácskozás és gondolkodás után megvettem elég nyomott áron. Akkor még nem tudtam, hogy milyen lesz vagy, hogy mennyire fogom megbánni, de az alacsony vételár és az autó formája meggyőztek.

Ahogy a Polo eladása, így ennek a megvétele sem volt egyszerű történet. Attól a naptól kezdve, hogy megegyeztünk a vételárat és az autó megvásárlását illetően, nagyjából két hétbe került amíg eljutottunk az adásvételi aláírásáig és onnan még egy hét volt a papírmunka, eredetvizsga stb.

Vettem tehát egy kilencéves, 335 ezer kilométert futott, kívül és belül egyaránt egyben lévő autót, amelyről jóformán nem volt semmilyen más információm. Nem néztem utána sem a típushibáknak, sem annak, hogy mit várhatok majd az autótól. Két dolgot tudtam csak biztosan. Az egyik, hogy ebben az autóban még Euro IV-es motor van részecskeszűrő és kettős tömegű lendkerék nélkül, ami 80% városi használat mellett kifejezetten fontos szempont. A másik pedig, hogy az autót arra használták amire egy dízel való: hosszan autópályáztak vele, hiszen az előző tulaj minden hónapban ezzel járt ki Olaszországba. Ezekből az információkból elég logikusan kikövetkeztethető, hogy a vásárláskor szó sem volt alapos átvizsgálásról, sőt, tipikus magyar használtautó-vásárlóként szinte vakon vettem egy teljesen ismeretlen előéletű, sokat futott vasat.

Azért, hogy nektek ezzel ne legyen már problémátok, itt egy kis segítség első generációs Ceedhez. A benzinesek 1.4, 1.6 és 2.0 kivitelben készültek. Ebből a kétliteres nagyon ritka, az 1.6-os pedig ritkább, mint az 1.4. Az 1.4 és 1.6 motorok majdnem teljesen megegyeznek, csak a vezérlőszoftver más. A kisebb motor 90 lóerő teljesítményű, a nagyobb pedig 109 lóerős. Ezeknél a modelleknél a vezérműlánc nyúlása típushiba, ami leginkább az ismeretlen előéletű és külföldről behozott példányoknál fordul elő. Az 1.6-os dízelmotorokhoz tehát nem tartozik kettős tömegű lendkerék és részecskeszűrő, azonban a kétliteresekről ez nem mondható el, illetve a külföldről behozott modelleknél szintén lehetnek eltérések.

Facelift előtti sorozat Ceedjeinél típushiba a púposodó műszerfal, amire ugyan volt visszahívási akció, azonban aki akkor nem cseréltette ki az alkatrészt, annak magának kell megragasztania vagy kicseréltetnie. A felsoroltakon kívül viszonylag gyakori még a fűtésállító motor meghibásodása és az üzemanyagtank tartópántjának rozsdásodása, a rádió kezelőpanelének elromlása és kombikivitelnél a hátsó ajtó gumikéder alatti rozsdásodása.

A vásárlás óta pedig eltelt bő másfél év és már 355 ezer kilométernél jár a számláló. A Kiával megjártam kétszer Horvátországot, sokat utaztam Magyarországon belül és már a második télen is túl leszünk lassan. Mióta nálam van az autó, minden szervizelésről elrakom a számlát, így pontosan tudom, hogy ezalatt a 1,5 év alatt mennyit és mire költöttem, illetve azzal is tisztában vagyok, hogy mi vár még javításra.

Az első és talán legmeglepőbb dolog, hogy a bő 1,5 év alatt ötször cseréltem motorolajat. Mielőtt bárki megijedne, nem ment el teljesen az eszem, és nem dobáltam le ötezrenként, hanem az öt olajcseréből kettőt, a gyári turbó tönkremenetele miatt voltam kénytelen beiktatni, egészen pontosan 350 ezer kilométer környékén, tavaly októberben. A turbócsere körülbelül 150 ezer forintba került munkadíj nélkül, amiben benne volt a feltöltő felújítása, az olajcseréhez szükséges alkatrészek, illetve a tömítéskészlet. Ezzel pedig le is tudtam az autó legnagyobb hibáját.

Ezen kívül csak egy gömbfejet és egy hátsó lengőkarszilentet kellet cserélnem. Mivel a lengőkarszilent préselhető volt, az egészet megúsztam kétezer forintból, ami a gyári szilent ára volt. A gömbfej a szilenthez hasonlóan igen kedvező áron kapható, ötezer forintba került. Ennek cseréjét két csavar kicsavarása és a gömbfej kiimádkozása után, nagyjából fél óra alatt elvégeztük.

Amikor olajat cseréltem, az összes szűrővel együtt tettem mindig, kivéve az üzemanyagszűrőt, amiből nem minden esetben építettem be újat. Vettem egy méretpontos gumiszőnyeg-garnitúrát, illetve egy pár emelt fényerejű izzót. Ez utóbbit még nem szereltem be, mert picit mattak már a gyári lámpatestek, így azokat az izzók beszerelése előtt szeretném políroztatni. Ha ez sikerül, szeretném géppel beállítani a fényszórókat, hogy azokból a lehető legtöbbet tudjam kihozni, hiszen ezek nélkül nem sokat ér az emelt fényerő.

Eddig tehát ennyit kellett költeni egy sokat futott dízelre, amit 80%-ban városban használok. Összesen az alkatrészekre és a turbófelújításra durván 230 ezer forintot költöttem, ami az átírási költségekkel együtt 300 ezer forintra ugrik. Ha ezt elosztjuk a 18 nálam töltött hónappal, akkor kijön, hogy a Kia Proceed CRDI havi fenntartási költsége átlagosan 13 ezer forint, az üzemanyagköltségen felül.

Ebből talán jól látszik, hogy nem minden a kilométer egy használt autónál. Jóval fontosabb az állapota és az, amit a tulajdonos, illetve a szervizdokumentációk elmondanak. Habár én nem fürödtem be a Kiával, mindenképpen azt javaslom, hogy vásárlás előtt vigyétek el átnézetni a kiszemeltet, mert ezzel sok pénz elköltésétől és fejfájástól menthetitek meg magatokat.

Jelenleg tökéletesen teszi a dolgát a Kia, azt azonban nem mondanám, hogy hibátlan. Az jobb első féktárcsa darál és nyikorog is, valószínűleg félre van kopva, így mindenképpen cserélni kell. Mindkét belső féltengely-gumiharang ereszti a zsírt. Ezeket, ha cserélni nem is, ellenőrizni mindenképp kell. A hátsó fék porvédője el van rohadva, ezt cserélni kell, illetve ha már szét lesz bontva, fel kell újítani a kézifék szerkezetét és a hátsó tárcsákat is cserélni kell.

A vezérlés is elkezdett csörögni, még nem folyamatosan, de már időnként hallani. Ez lesz a legnagyobb tétel, de muszáj cserélni, mivel egy motorcsere még drágább lenne, ha esetleg elszakadna a lánc. Amit pedig a következő tél előtt cserélni kell, azok az izzítógyertyák, mert 15 fok alatt nehezen indul az autó, és a beindítás után közvetlenül kéken füstöl is egy kicsit.

Ezek azonban egytől-egyig kopó-fogyó alkatrészek, amiknek a cseréjével számolni kell, hogyha az ember használt autót vásárol. Nincs olyan tétel a listámon, amelynek cseréjét az autó rossz állapota, vagy magas futásteljesítménye miatti meghibásodás indokolná. Másfél év együtt töltött idő után pedig csak pozitív tapasztalataim vannak. A fogyasztás nyáron 5-5.5 liter között mozog, télen pedig 6-6.5. Ezt abszolút reálisnak gondolom, úgy meg pláne, hogy a kis Polo rosszabb napjaiban ennek dupláját is képes volt elfogyasztani, részben nyilván az automata miatt.

A teljesítmény városi és autópályás használatra is több, mint tökéletes. 130-as tempónál a motor 2800-at forog, ez pedig sík terepen 5.6 liter körüli fogyasztással jár. A turbó miatt ilyen tempónál egy előzés sem okoz gondot, és emelkedőn sem kell visszaváltani. Számomra a legnagyobb hiányosság, hogy nincs hatodik fokozat, pedig autópályán igazán hasznos lenne.

A saját szerencsétlenségem és a körülmények ellenére egyáltalán nem bántam meg a vásárlást. A háromajtós kivitelnek koromból adódóan sem én, sem pedig az utasaim nem látják hátrányát. A csomagtartó meglepően nagy, kényelmesen elfér benne négy ember egy heti csomagja. Az autó fenntartása szinte olcsóbb, mint a Polóé, arról nem beszélve, hogy szinte fele annyit eszik. Az ereje számomra pont elég, nem volt még necces helyzetem emiatt. Annyira meg vagyok az autóval elégedve, hogy jelenleg nem is ülnék át szívesen másik autóba. Mivel ilyen futásteljesítménnyel Magyarországon már nincs ember, aki megvenné, így amíg nem lesz lehetőségem sokkal jobbra cserélni addig élvezem az előnyöket, amiket kínál. Ha a következő hónapokban és években is ilyen megbízhatóan teszi a dolgát, biztosan koreai vonalon maradok majd a következő autóm vásárlásakor is. Aki pedig ebben típusban gondolkodik az nyugodtan vegye meg, hiszen az első generációs modellek már kifejezetten jó árban vannak legyen szó bármilyen kivitelről és a fentebb leírt típushibákon kívül csak rendszeres karbantartást és üzemanyagot kérnek.