Így tanít alázatra az öreg Passat

Tavaly ott hagytam abba, hogy vettem egy 2003-as, 1,6 literes, benzines Passatot B5.5-öt az észszerű kompromisszumok jegyében. Három hónapnyi használat után a motor habos olaj-víz koktélt főzött meglepetésként. Ennek annyira nem örültem, sem annak, ami utána következett. Mesélem.

Az autóm első tulajos, vidéki nénis VW Passat, kevés kilométerrel, szervizkönyvvel. Azzal a reménnyel választottam, hogy kényelmesen, ha nem is gyorsan, elvisz majd mindig oda, ahová éppen szeretném. Volt a zsebemben egy hibalista, amelyen szépen haladtam előre, mert mint minden használt autó, ez sem volt makulátlan. Főképp kívülről leltároztam az apró sérüléseket, de a motor körül is volt mit sertepertélni.

Világított a check engine, de az autó agyát helyben kiolvasva a megoldható kategóriába soroltam a hibahalmazt. Az eladó további problémaforrásként az olajszint-jeladót említette. A varázsos sárga lámpa azért jelent meg a műszerfalon, hogy jelezze a lambdaszonda-hibát, a keverékképzési hibát, és azt, hogy a katalizátor sem működik megfelelően. Gondoltam, ha szerencsém van, csupán a rossz lambda okán dobta fel a másik két hibajelet.

Más nem utalt mélyebb hibákra, a folyadékszintek rendben voltak, ugyan a csomagtartóban találtam fél flakon hűtőfolyadékot, amin egy pillanatra elgondolkodtam, de tovább is siklottam rajta. Mint korábban írtam, a vásárlást követő első szerviz során sem találtak semmit. A Passatba friss motorolaj került, kapott új olajszintjelzőt, légszűrőt, illetve pollenszűrőt. Minden műveletnél az elhanyagoltság nyomait láttuk: a légszűrőházban például egy kiserdő volt, teljes faunával.

Néha, ha járt a motor, és álltam az autó mellett, égett olajszagot éreztem a kipufogó felől. Ez sem nyugtatott meg, de egyéb jelek híján haladtam tovább a renoválással. Autóvillamossági szerelő barátomnál, az utólagos extrák mesterénél, Szöllősi Zsoltnál a szerelők kibontották az idegesítő nyomógombos indításgátló-riasztót, amit már a tesztautókban is utáltam. Javították a jobb első fényszóró berhelt csatlakozóját is, visszaállítva a gyári állapotot.

Egyúttal beszerelték az bluetooth-os USB-s adaptert, amelyet a fejegység CD-tár vezérlőjével lehet kommandírozni. Jelenlétéről csak az egykori riasztó-tasztatura helyére, a váltókulissza mögötti pohártartóba kivezetett USB-aljzat árulkodik.

Közben az autót egyre jobban megszerettem. Ismétlem, nem erős, de kényelmes, jól felszerelt, és meglepően keveset fogyasztva tette a dolgát. Az első gonosz előjel, amellyel elindult a rossz események sora, egy vidéki út során ért: egy előzés után leszakadt a haspajzs. Bazi nagy zaj, és felugrott a motorháztető, talán a levegő torlónyomásától. Emiatt egy sárga lámpa is villant, én pedig kapkodtam a fejem, hogy mi történt. Vészvillogó ki, kb. száz méteren át még koptattam a műanyagot, majd félre tudtam állni egy bekötőútra.

Az autó alá nézve láttam a bajt: persze semmi szerszám nem volt nálam egy csavarhúzón kívül, hiszen még nem laktam be a Passatot. Sem a létfontosságú gyorskötöző, sem powertape-ragasztószalag nem volt kéznél, pedig ezek a mai kor öregautós minimumtartozékai. Szerencsémre épp jött egy öreg Caddy a szántóföld felől, megállt, hogy mi a pálya. Kértem gyorskötözőt, hogy helyére tegyem a haspajzsot. Sajnos nem volt náluk, de visszafelé hoznak, ígérték, majd elviharzottak.

Nem szeretek várni, aláfeküdtem, hogy mit tehetek a továbbhaladásért. A haspajzs első rögzítői szakadtak le, meg a közepének az első része, így csak a hátsók tartották az egész műanyag burkolatot. Csavarhúzóval, meg egy húszforintossal kioldogattam a gyári rögzítőket, így lejött a haspajzs. Mire a srácok visszaértek, az olajos vackot már be is vágtam a csomagtartóba. Kaptam gyorskötözőt, megköszöntem, és folytattam az utat. Mindez még nem rengette meg a hitemet, hiszen egy szerelői hiba miatt szarul rögzített leszakadó haspajzs nem az autó bűne.

Minthogy jó dolognak tartom a haspajzsot, rendeltem egy újat, de nem ám műanyagot: egy lézervágott, rozsdaálló darabot, amit futár hozott. Jó nehéz, beraktam a csomagtartóba, hogy felszereljük később, mert úgyis mentem a szerelőmhöz. A feladatsor a következő volt: a monitor-lambdaszonda cseréje, a teljes kipufogógáz visszavezető csőrendszer cseréje szelepekkel, csatlakozó elemekkel. Elég gatya állapotban volt, az is okozhat falsot szívva keverékképzési problémát.

Minden javítást elvégeztünk, hibajelek kiütve, nem is jöttek vissza. Mármint nem azonnal. A haspajzs maradt a csomagtartóban, mert a szerelőm jelezte, hogy a hátsó kipufogódob álmosodik, rendelt tőle valaki egy éve egy Audi A4 dobot hátra, legyártotta, harmadáron odaadja és felrakja, ha akarom. Ha kész, mehet fel a haspajzs is. Oké, mondtam, essünk neki! Körülbelül egy hónap telt el ekkor a haspajzskaland óta.

Felkerült a dob, a haspajzs még mindig nem, már nem tudom miért is. Pénteken hoztam el a kocsit, hétvégén csavarogtunk az országban: kicsit hangos lett az a kipufogó, pedig ebben az autóban épp azt kedveltem meg, hogy tök csendes. Egy olyan autónál, ami nem megy, elég gáz a sportmorgás. Hétfőn ismét vidéki út jött, mentem vidáman az M5-ösön. Jóval Kecskemét után egyszer csak kigyulladt az alacsony olajszintre figyelmeztető üzenet. Ellenőriztem az olajszintet, mi a franc ez? Sebesség vissza kamiontempóra, majd az első kijárónál távoztam a pályáról, és egy szép, tavaszi bekötőúton álltam félre.

Tényleg minimumon volt a szint, a nálam lévő flakon olajat elnyelte a kocsi. Folytattam az utat. Már országúti benzinkútnál pótoltam a tartalék olajkészletet, ellenőriztem újra az olajszintet, rendben volt, mentem tovább. A célomig sem fogyott több, majd hazafelé sem volt gond. Közben egyeztettem a szerelőmmel, hogy tegyük vissza a rozsdás, de csendes dobot, mert a felrakott nem tetszik. Pár nap múlva meg is érkeztem hozzá, és aknára álltunk a kipufogószereléshez.

Ahogy beszélt hozzám, arra lettem figyelmes, hogy a háta mögött valami csöpög a kocsiból. Mutatom, nézd már! A válasz: „Te Misi, lefőtt a kávé!”. Habos trutymó folyt fentről. Kimásztunk az aknából, a motortetőt felnyitottuk: a tágulási tartály gusztustalan emulzióval volt tele. Na, oda a hengerfej. Vagy a hengerfejtömítés: ez az első természetes reakció. Kocsi maradjon? Nem maradhatott, kicsi a szerviz, tele volt autóval, szól majd, ha mehetek. Hazasántikáltam.

Jöttek-mentek a telefonok. Jöttek-mentek az infók. Ezek az ALZ-k szar motorok, mondták. Ne hengerfejezz, dobd ki az egészet, tegyél bele bontottat! Na ne már! De már. Szétment a riadólánc, napokig lógtam a netem, sehol egy bontott motor. Találtam viszont egy hengerfejet. Mi legyen? Lapot húztam, megvettem. Akkor még nem tudtam, hogy a húszra nem ászt húztam. A fene gondolta volna, hogy ezek a motorok tényleg javíthatatlanok, ha megfáradnak!

Egy hajtókarcsapágyas autóról származott a hengerfej, harmincezer forintért elhoztam. Elvittem a szerelőm által javasolt gépműhelybe, lesíkolták, kicserélték a szelepszár-szimmeringeket és egy görbe szelepet is. Szerelőmnél sem idő, sem kedv nem volt a javításra, de nagy sokára végül vihettem, hogy egy nap alatt rászórja egy VW-szakos cimborájával.

Közben azért volt egy közjáték is, mivel többen mondták, hogy a hibát okozhatja az „olajhűtő” is. Ez inkább hőcserélő, amely arra hivatott, hogy az olaj előbb felmelegedjen, majd később ne melegedjen túl. 100 lóerő ugyan mit melegít túl?

Tehát azt tettem, amit már rég nem: elmentem alkatrészboltba. Tamás barátom kedvezménykártyájával vettem egy ilyen hőcserélőt, amiben, ha átszakad belül, akkor keveredhet az olaj és a hűtővíz. Vettem persze olajat, olajszűrőt és néhány sallangot, ami kell a cseréhez. Jó idő volt, leengedtem az olajat, lekaptam a olajszűrőt, az alatt van ez a hőcserélő. Na, gyere ki te szemét! Minden tiszta trutyi, sebaj, már fent is az új. Friss olaj a motorba, irány a próbaút, megint szép az élet!

A motor szépen felmelegedett, köröztem a környéken. „Hát toljuk meg, derüljön ki mit tud, ez volt-e a baj?” – gondoltam. Megtoltam, egyszer csak szép nagy gőzfelhő terjeszkedett mögöttem: hazasántikáltam. Telefon a szerelőmnek: „nem ez volt a baj, mikor vihetem a kocsit? Hozd, de tréleren, nehogy görbüljön a hajtókar”. Így ez a 17 ezer forintos közjáték előzte meg a 30 ezer körüli gépmunkát a hengerfejen. Jött a tréler, vitte a Passatot, amely már másfél hónapja volt szar ekkor.

Tényleg elkészült egy nap alatt. Érte mentem, működött. „A hűtőrendszert nem mostátok ki?” – kérdeztem. Majd kihordja, tisztogassam a tágulási tartályt, ez nem fért bele az idejükbe. Oké, a kipufogó nem gőzöl, hazatérek, ha jól emlékszem 120 ropival könnyebben. Hamar munka sose jó, tartja a mondás, de bíztam benne, hogy tévednek az őseink.

Elkezdtem használni az autót. Időnként vizet kért, én pedig meregettem spatulával kifelé a tágulásiba felhordott trutyit. Ez nem volt kóser. Nézegettem a motortérben: hiányzott a géptető tömítése, minden trehányul beleszórva, stekkerek lógtak a stekkerállványok mellett, burkolatok féloldalasan voltak felerőltetve, az egykor ép fényszóróm összekarcolva, mintha megcsiszolták volna, az akkufedél fülei letörve, pedig ez ép állapotban igazi passatos és Audi A4-eses kincs. Valami súrlódott is az indítás után: kellett volna vezérlést is cserélni, talán megadta magát a vízpumpacsapágy?

Újabb vidéki út, bírta ugyan, de néha nem indult elsőre. Gyújtáskulcsot fordítva, se kép se hang nem volt, majd egyszer csak elkezdte forgatni, elkapta és ment. Úgy ment, mintha mi sem történt volna, keveset fogyasztva. Majd megint nem indult. És feldobta a kettes henger gyújtáskimaradás hibajelet. Időközben eldöntöttem, hogy szerelőt váltok, mert megismerkedtem tavaly az AMTS-en egy sráccal. Szimpatikus volt ahogy építi az autóit, gondolkozik, ésszel áll neki a dolgoknak, és nem büdösek neki az öreg autók. Felhívtam, vállalta. „És cseréljük már vissza a kipufogót is” - kértem, mert az is lemaradt, meg a haspajzs se került fel.

„Indítómotor-bendix és trafó, ez lehet, és két külön hibáról lehet szó” - mondták. Válaszom: de az nem így nem indul. Négyesbe meglökdöstem a kocsit és akkor indult. Mi ez a dili? Felemelték, ment vissza a csendes kipufogó, jött a főnök és kérdezte Józsit, az új szerelőmet: „A motortartóbakot miért kötötted le?”. Ne, b@meg! Hát azt a sietős srácok nem rakták vissza. Az első billenésgátlóról van szó, a bazi nagy öntvénye fityegett a kereszttartón, az súrlódott az ékszíjtárcsához. Akkor ez is megvolt. Kapott még új trafót, új gyertyákat, új gyertyakábeleket is az autó, bár ebben az első lépcsős varázslásban nem hiszek, de persze, megpróbáltuk, az én ötvenesem bánja, ha nem jön be.

Elkészült, szépen indult, el is hoztam. Megérkeztem ahová mentem, majd indultam volna tovább, de a kocsi nem akarta: újra dobta a hibajelet is. Hívtam a szervizt, „srácok, megy vissza a taliga, a baj maradt”. Visszaértem, gépre rakták, ekkor újra a kettes henger gyújtáskimaradását diagnosztizálták, de a négyes hengerével megtoldva. Három szerelő nézte gondterheltem. A főnök messzebb ült, kezében a laptop, vallatta a kocsit. „Rugdosd meg a gázt!” – szólt Józsinak, ő megrugdosta, mire a főnök kiabál hangosan: „Állítsd le, állítsd le, dől a víz a kipufogóból!!!”.

„Mi legyen?” – jött a kérdés. „Hát én ezt a kocsit itt hagyom” - mondtam. Taxit hívtam, közben megbeszéltük, hogy leszedik a hengerfejet. 2019. április ötödikén kezdődött a kávélefőzéssel a dolog, ekkor június vége felé jártunk. Már három hónapja nem volt autóm, amikor pedig működgetett, körülbelül egy tanknyi benzint autóztam ki belőle. Mielőtt elmentem, a fiatal szerelő kivette a kukából a korábban kiszerelt trafót: „Bocsi ezt tedd el, jó lesz még.”

Nyaralni a Corsával mentünk, vettem rá tetőboxot. Mikor hazajöttünk, szétszedték a Passat motorját. Szépen látszott, ahogy folyt be a víz a kettes és a négyes hengerbe. Se a hengerfejen, se a blokkon nem látszott repedés. Kijött egy gépműhelyes felmérni a motor állapotát. A hűtőfolyadék-olaj koktélt azért csinálta, mert nem volt síkban a blokk és a hengerfej. Hősokkot kaphatott az előbbi. A hengerek sem nem vállasak, sem meghúzva nem voltak. Ellenben a kettes henger kis mértékben, a négyes nagy mértékben ovális volt a mérési eredmények alapján.

„Mi legyen?” – kérdeztem most én. Ha kiszedik, szétszedik, gépre rakják, meghónolják, új gyűrűkkel összerakják, javulhat, mondták. De hát a fő probléma nem az ovalitás, hanem a folyadékkeverés volt. Attól, hogy két henger enyhén ovális, legfeljebb eszi az olajat a motor, majd egyre jobban eszi, de megy. A víz a síkok miatt keveredett az olajjal. „Azt csináljuk meg” – mondtam, és közben lélekben lemondtam a komolyabb nyaralásról.

Ekkor nem az utólag, a bontott motorról vásárolt, hanem az eredeti hengerfejet vitte el a gépműhelyes. A mai tudásom szerint a hiba kiváltó oka szerelői hiba volt, nem voltak megfelelő nyomatékkal meghúzva a hengerfejcsavarok. Így hát az új csapattal másodszorra is nekimentem a hengerfej-felújításos cserének, mint a makacs öszvér. Egy héttel az egy hétre rövidített nyaralásunk előtt lett kész ismét a Passat. Csak úgy voltam hajlandó átvenni, hogy előtte kimennek és jól meghajtják az országúton, nem szervezek fölöslegesen utat. Meghajtották, működött.

Elmentem hát érte, leraktam 150 ezer forintot és maximális bizalmatlansággal kezdtem használni az autót. Ilyen előzmények után megint a tetőboxos Corsával indultam volna neki a nyaralásnak, de a család jelezte, hogy nem vagyok százas. Ezért kitakarítottam a műhelykoszból a Passatot, és mégis azzal indultunk útnak, persze előtte egy héten át figyeltem.

A vadiúj túlfolyótartályába nem hordott fel trutyit, semennyit sem. A vízcsövek nem voltak kemények, az olaj sem fogyott. A kipufogó csendes volt és vízmentes – a reggeli prüszköléstől eltekintve. A drága haspajzsot pedig beraktam a kamrába, és feltettem a netre, eladásra a másik hengerfejjel és a kipufogódobbal együtt.

Mivel a sok kínlódás után gond nélkül végigcsináltuk a nyaralást, elkezdtem vidékre járni az autóval. Máskor, ha csak rövideket mentem, akkor rendre a Corsát használtam. Nem bíztam többé a dögben. Arra gondoltam, eladom a francba úgy ahogy van. Szeptember végén kellett vizsgáztatni, azt bírja ki.

Hetven kilométerenként visszadobta a katalizátor-hibajelet, a kipufogó időnként vizet prüszkölt, ez van. Nem érdekelt. Közben a szélvédő is kapott egy bazi nagy követ középre: ami addig jó volt az autón, az is romlásnak indult, így éreztem.

Egy héttel a vizsga előtt egyik reggel ismét nehezen indult. Háromhengerezett és teleszórta hibajellel a műszerfalat. Ide képzeljetek el valami tűrhetetlen anyázást a részemről! Ajtó becsap, Corsa elő. De jött a vizsga, meg kellett csináltatni: kiolvastam, majd töröltem a hibakódokat, valamiért a kipörgésgátlóét tette fel, pillanatnyi elmezavar volt: azóta is indul rendesen. Átment a vizsgán, csak a repedt bal hátsó lámpát cseréltem ki előtte, majd megint félretettem az autót. Hívtam Józsit, hogy nézzen rá, mi van vele.

Kigurultam hozzá. A válasz: „Semmi, ez működik”. Mondtam: „Nem bízom benne, csinálj vele valamit”. Erre Józsi: „Megáldom, jó?”. Ez a mondat helyretett. Arra gondoltam: na, te autó, elkezdelek kegyetlenül használni, még a klotyóra is veled megyek, és összehozok egy olyan alacsony kilométerköltséget, hogy a taxisok is megirigylik! Ez körülbelül október végén történt.

Emlékeztek még Stephen King könyvére, a Christine-re, amikor a gonosz autó attól kezd jó lenni, hogy használja a főhős srác? Ez az analógia kezdett felállni. Mindenhová, mindig a Passattal mentem, és nem kímélve használtam, illetve használom azóta is. Nem lettem az utak réme, ne feledjük, alapmotoros autóról van szó: ha nyomom neki, akkor megy átlagosan.

Azon kívül, hogy mindig működött, egyre ritkábban gyulladt fel a csekendzsin a katalizátor miatt. A 70 kilométerből lett 300, majd 650, majd 1200, most 4200 megtett kilométernél járok az utolsó katalizátor-hibajel óta. Kiégett belőle a belehordott trutymó.

Azért is hajtottam, hogy kiderüljön, ha rossz a motor. Egyszer töltöttem utána egy deci vizet, olajból pedig kevesebbet eszik, mint evett az 1.8 turbó. A rozsdás kipufogó belseje se zörög, abbahagyta valamikor november közepén. Amíg nem fúj ki, marad a helyén. Közben megnéztem, mennyibe kerülnek Németországban a fűzött ALZ-blokkok. Úgy matekoltam, hogy ha ezt ár alatt eladom, keresek valami másik autót (amivel ki tudja, mi van), majd beszórom a tenger sok pénzt az átírási procedúráért, akkor rosszabbul jövök ki, mintha ebbe az egyébként keveset futott, a motorjától eltekintve átlagnál jobb állapotú autóba veszek egy német garis blokkot, és beszereltetem.

Tehát nem adom el, a piac úgyis gyalázatos, a Passatokat meg szeretem. Kivéve amikor aljaskodnak.

Idén, január végén trükközött újra. Este mentem valahová, de vártam, így leparkoltam, kiszálltam a kocsiból és álldogáltam mellette. Egyszer csak észrevettem, hogy jön a kipufogóból a füst, mintha járt volna a motor. Jó egy percig ment ez. Ez mi? Hazaértem, semmi. Újra elmentem, csendes helyen álltam, újra kipufogott álló motorral, ekkor meghallottam, hogy valami zúg elöl. Ó, hát ez a szekunderlevegő-rendszer hajszárítója, az tolja be a levegőt a kipufogóba és füstöli ki. Na, de nem lenne szabad működnie.

Hazamentem, gondoltam lehúzom a csatlakozóját, de nem tettem. Éppen nem zúgott. Valamikor éjjel aztán mégis beindult, mert reggelre lemerült az akkumulátor. Ennek a rendszernek az a feladata, hogy hidegüzem alatt az elégetlen szénhidrogénekkel teli kipufogógázba friss, oxigéndús levegőt juttasson, javítsa a katalizátor hatékonyságát, így csökkenjen a kibocsátott károsanyag. A visszavezetésnek köszönhetően előbb fel is melegszik a katalizátor az üzemi hőfokára. A rendszer rövid ideig működik, pár kilométer, vagy maximum egy perc. Mivel haspajzs azóta sincs az autón, vagy sok vizet kapott és zárlatos lett valahol, vagy sok, a nyest és azok rongáltak a motortérben.

A szerelőm tele volt megrendelésekkel, így kiszedtem a ködlámpafészket, meg a ködlámpát, onnan fértem hozzá a csatlakozóhoz. Széthúztam. Addig is jó lesz így, ha nem dob hibajelet. Jó darabig nem dobott, majd megjött a dzsinn, jelezve a szekunder-rendszer hibáját. Töröltem. Kétezer kilométer után dobta fel újra a múlt héten, így megint töröltem.

Közben újra elkezdtem szépítgetni a kocsit, lepolíroztam róla jó sok karcot, és bejelentettem horpadásjavításra, csak jött a járvány, emiatt ez elmaradt. Még a korlátozások kibontakozása előtt kapott négy új Conti négyévszakos gumit, elég jók a teszteredményei, kíváncsi vagyok, hogyan teljesít a hétköznapokban.

Még két öngyógyulós jelenséget produkált mostanában az autó. Észrevettem, hogy nem világít a bal első helyzetjelzőm. Gondoltam, kicserélem. Elfelejtettem az egészet, majd amikor újra így láttam sötétben, rácsodálkoztam, hogy meggyógyult, világított. A légkondi is fellázadt. Egy esős-párás napon működött, bár kicsit zajosabban, mint szokott. Másnap már nem indult. De pár nap múlva csak úgy megpróbáltam beindítani, és azóta is működik. Azért majd megnézetem, ha normalizálódik a helyzet.

Hogy mi a tanulság ebből az egészből? Például, hogy egy használt autót nem lehet olyan szinten ellenőrizni a vásárláskor, hogy minden későbbi hibalehetőséget kizárhassunk. Ugyanilyen fontos, hogy jól válasszunk szerelőt, és ha nem szívesen vállalja a munkát, ne vigyük oda az autónkat. Ha pedig már megvan az autó és működik, használjuk, mert azt szereti.

Tizenegyezer kilométert tettem meg a Passattal, november vége óta. Tetszik neki. Persze van újabb listám, mert közeleg a vezérléscsere ideje, és akkor, ha szét lesz szedve, kicseréltetem a kuplungot is, mert már nincs a helyzet magaslatán. Ha tudok jó áron jót venni, akkor új lengéscsillapítókat is fog kapni. A légkondissal is megnézetem, plusz a horpadásjavítás, meg amit még addig kidob a gép. Csak legyünk túl ezen a kijáráskorlátozós időszakon.