Most már szinte új a Vödör!

Avensis a javulás útján

2020.08.09. 00:05
49 hozzászólás

Van olyan, hogy „ahhoz képest” jó egy autó, hogy mennyi idős/mennyi kilométer van benne, s van olyan is, hogy abszolút értékben az, a futásteljesítmény és a kor pedig csak mellékkörülmény, ami miatt még pluszban kicsit kihúzhatja magát az ember.

Az Avensis az utóbbi.

Nem mintha erőltetetten büszke akarnék lenni egy olyan autóra, amivel a lelkem legkisebb porcikája, a legutolsó bozonja sem érez meleg közösséget, ráadásul azt a korszakot és kilométer-mennyiséget, amelynek túlélése során egészen tűrhető maradt, nem is velem töltötte el. Sőt, elárulok egy titkot: még csak nem is én terveztem, de még a gyártósoron, de az egyik kicsi, ismeretlen beszállítónál sem álltam villáskulccsal a kezemben a készülése alatt, 2003-ban.

Külső szemlélő vagyok én csupán ezzel a lélek-, de azért cseppet sem életidegen autóval. Mert az Avensishez hosszú ideig nem akaródzott hozzányúlnom, épp csak néha lemostam, gumit cseréltem rajta, felbiztosítótűztem a leszakadt tetőkárpitját, mert van nekem jobb dolgom annál ezer, minthogy közepesen öreg, japán műanyag vödröket ragasztgassak.

Bármilyen szépen fut, fűt, fát és bokrot ez az autó, néhány kirívó hibája azért azóta megvolt, amióta először beleültem – s ahogy sejtem, már jóval korábban is. Legzavaróbbnak éreztem közülük a kiemelni alig-alig képes kuplungot, legfenyegetőbbnek pedig egy remegést, ami elölről jött, de csak gyorsításnál. Épp csak finoman elindult 100-nál, 115 táján padlógáz mellett már durván rángatta a kocsi orrát, majd 130-nál újra elhalt. Ezt a két hibát idén nyáron mindenképpen meg akartam szüntetni.

Bosszantott továbbá az is, hogy a csomagtérajtót nem bírtam eléggé felemeni, és hidegben mindig a hátamra csukódott, mert valaki korábban nem bele való (szerintem jóval olcsóbb), rövidebb és gyengébb gázteleszkópokat vett a kelleténél. S – dzsárááááám, új funkció a Csikós család életében! - most, a nyár beköszöntével életünkben először bekapcsoltuk volna az autóban a klímát is (még sosem volt ugyanis légkondis autóm, azaz a Hansban volt ilyen eszköz, de nem működött), mert a ferde ablakos, fekete fényezésű, fekete belsejű Toyotában tényleg pokoli lett a hőség egyik-másik napon. Hogy mennyivel jobb a saját klímája egy öreg autónak... Aztán azzal a mozdulattal, ahogy benyomtam az AC-t, ki is kattintottam, mert először a drága nej, majd hátul az utódok orra is átment a svájci orvoskamara által is javasolt kivitelű füstérzékelőbe, s éktelen riadót csaptak. A klímaberendezés ugyanis rettenet büdöset fújt, ilyen lábszagba oltott rohadó tőzegszag-jellegű világbólkiűzőset.

Már tavasszal elkezdtem az apró javításokat. Kivettem a bal oldali ajtó villanyablak-kapcsolópaneljét, mert azon állandóan beragadt a többi (azaz itt csak a jobb egy, mivel csak a két első ablaknak van itt gombja, lévén Vödör egy sparmodell) ablak mozgatását letiltó gomb. Egy kis WD40, járatás és már jó is lett, tartott a művelet három percig. És sokat tököltem vele. Kati örül.

Aztán elvittem szélvédőshöz is a Toyotát a Bécsi úti Tesco mellé. Amikor ugyanis Tóth Andriserősen módosított Zsiguliját fotóztam még márciusban, s a Hungaroringre igyekeztem, a Gerhard Berger vezetésoktatási központba, odaúton kaptam egy kavicsot. Okulva abból, hogy a Nessyn egy hasonló hibát nem tudtak kijavítani, mert éveken át ment a repedésbe a kosz, s a szakember azt javasolta nekem, hogy ha hasonló felpattanást kapok, azonnal ragasszam le a lyukat celluxszal, szigszalaggal, bármivel, hogy megelőzzem a piszok bejutását, az eset után azonnal berohantam a Hungaroring melletti MOL kútra és kunyiztam egy darab ragacsot. Hónapokig az védte a repedést, mert a koronapánik alatt a legtöbb utamba eső szélvédős rövidített munkaidőben dolgozott, én meg sose találtam el őket.

Most már elkezdett lemállani a cellux, ráadásul bevillant, hogy amikor bemutatták ezt az Avensist, az egyik nagy újdonsága éppen a zajszigetelő réteggel laminált, spéci szélvédő volt, amiről úgy sejtem, ma se lehet olcsó. Ezért inkább kikerestem egy csávót a neten, aki hosszan nyitva tartott, s hétezer forinttal, valamint egy lukkal megkönnyebbülve távoztam. Nem, azért nem tűnt el, lett a helyén egy apró szürke pötty, mintha négy tűhegynyi folton homokfújták volna a szélvédőt, de olyan pici a folt, hogy jellemzően a legkisebb, szélvédőre kerülő szúnyog után is nagyobb hiba marad. Nekem pont jó lesz és innentől már nincs meg a veszélye, hogy továbbterjed. Ja, és vizsgaképes az autó, nem utolsó szempont.

A kuplung problémáját az első balatoni leutazásunkkor, még júniusban oldotta meg Máté, viszi Karesz barátom már önmaga jogán is képesített (és jó!) autószerelő fia, bár előre szólt, hogy utál japán autókat javítani. Komolyabb indoka nem volt erre, csak hogy hát... utál. Hát persze, Merciken és Audikon nőtt fel, idegenkedik. Ennek ellenére jól utánállított a kuplungnak, amely azóta kvázi tökéletes, beszerelte a tűzkarikát a hátsó kipufogódob csatlakozásához, mely szelelését még a vásárlás előtti diagnózison kiszúrta a pilisvörösvári Mayer-szerviz (s én közben be is szereztem a nagyjából húsz forint hetven filléres alkatrészt), majd elkezdett utánajárni annak, vajon miért világít állandóan a check engine-lámpám.

Több helyen is ki lehet olvasni a hibakódot a rendszerből, ő valamennyinek utánamért, s azt mondta, ebből a végén úgyis első katalizátorcsere lesz, nem úszom meg. Ha már ott járt, kiütötte a jelet, ami nekem aztán már hazafelé, a pályán visszajött, de mondta is előre, hogy készüljek rá. Azóta utánanéztem: a benzines Avensis katalizátora egyben van a leömlővel, ezért még utángyártottban sem olcsó –valami 91 ezer forint. Majd jövőre, ha az Avensisre borítom a pénzt, le kell állnom a veteránozással. Pont azzal, ami tényleg érdekel.

Amit sejtettünk, bizonyítást nyert – hogy a léptetőmotorom is szarakodik, azért néha 550, néha meg 1200 az alapjárat, s valószínűleg ez az oka annak is, hogy hidegindítás után pár másodpercig 2000-en bőg a motor. Idővel ebből is be kell szereznem egy újat, Máté egyelőre megtakarította, máris elviselhetőbb, néha 750, néha 1100 az alapjáratom, ezzel elleszek most.

Megtalálta az első remegés forrását is. Mert bár a külső féltengelycsuklók (emlékszik valaki a Daciákra?) egészen jó állapotúak, sőt, szinte tökéletesek, a belsők... Már a jobb oldali is lötyögött kicsit ki és be, de a bal oldali a táj minden irányában fél centiket tángálódott, mint valami 3D-re extrapolált, kalumetet fújó indián valamelyik May Károly-regényből. Ebből kell új, mert mindjárt szétrepül, basszus.

E tétel beszerzésének azért alaposabban nekihasaltunk, mert a Unix – Karesz állandó beszállítóhelye – 32 ezerért adta darabját. Feldobtam, hogy a JapPartsnak elég jó árai vannak Toyotához, és tényleg, ott már kétharmad áron is lett volna féltengelycsukló, de aztán megtaláltam az alkatreszonline24.hu-t, ahol már közel fél árig lementünk. Aztán – ahogy minden beszerzésnél – felhívtam Torjay Lacit, nem tud-e valami még jobbat. Másnapra nálam volt az egy pár új csukló, 26 200 forintért. Az harmad ár...

Laci amúgy a Unix termékfejlesztési vezetője volt nagyon hosszú ideig, ő túrta ki a világ különböző pontjairól a beszállítókat, ellenőriztette a termékeiket, s nemcsak az árakkal van képben, de azzal is, hogy melyik cég melyik másik áruját dobozolja át, azért, hogy drágán eladja, hogy mi a silány cucc a márkanév ellenére is, és hogy mit szabad megvenni az ismeretlensége dacára is. Most is jól jártam, pedig még csak nem is az általa ajánlott legolcsóbbat választottam, hanem az eggyel drágábbat... Kösz, utólag is.

Kértem tőle egy pár gázteleszkópot is a csomagtérajtóhoz – az avensises közösség nyomására nem mertem mást rendelni, mint a méregdrága Stabilus Lift-o-Matot, mert a hatalmas és nehéz ötödik ajtót állítólag egyetlen utángyártott sem tartja meg. Szinte fillérre ugyanannyi volt Lacinál a pár, mint az első féltengelycsuklók. A mérnöki agyamnak azért mindig fáj, amikor egy biztonságot, közlekedést alapjaiban befolyásoló, komoly, nagy erőknek kitett erőátviteli alkatrész ugyanannyiba kerül, mint egy filigrán, alapvetően kényelmi kis kütyü, de eszembe jutott, hogy mennyire hörögtem, amikor télen a drága Toyota ötvenkilós ajtajának a zárja három alkalommal is két centi mélyen a gerincembe állt. Oké, inkább legyen a jó...

Tehát indultunk másodszor is Balatonra. Egy olvasótól kaptam két flakon Spuri adalékot, azt mondta, ez néha kitisztít annyira dolgokat, hogy elalszik a check engine – két teli tankolásom volt azóta, a leírás szerint betöltve el is fogyott már az egyik flakon, de a sárga lámpa csak tartja magát. Lehet, hogy matrica? Majd talán a második flakon elfogyása után változik még a helyzet... de addig is köszönöm, már a gondoskodás is jólesik az embernek, hogy nincs egyedül a problémáival.

Lezúztunk hát Balatonra, agyig tömött Avensisszel (még a rövid gázteleszkópok hagyta résen át pakoltam meg a csomagtartót, s a szokásos remegések kíséretében repesztettünk a pályán), ahol némi akklimatizáció után egy délelőtt átvittem Kareszékhoz a kocsit. Karesz már csak a sok agyat, merészséget vagy extra erőt követelő dolgokat szereti szerelni mostanában, ezért Máté lett a szervizfőnök, de ő aznap valami mást művelt. Ezért inkább leültünk az W220-as S Merciből származó hátsó padból készült szürke bőrkanapéra, a négyállásosra (sőt, ha belegondolok, öt) bővített műhelyben, s a náluk szokásos nassolni való (nem, nem mogyoró, emebből itt füst jön) mellett átdumáltuk a fél napot. Rég találkoztunk, a pandémia alatt csak rövideket értekeztünk telefonon, végre volt időnk. Szerelésről szó sem volt, s ha Karesz nem szerel, én se nyúlhatok a műhelyében autóhoz. Megváltottuk a világot, odakint kisütött a nap, rendben voltunk.

Ebéd után megjött Gergő, a kisebbik srác, egyben a keresztfiam. Ő is rövidesen végez a kaposvári autószerelő suliban, csak még ígéretesebb szakon, mint az autóelektronikus Máté – ő karosszériás lesz, és ahogy nézem, nem is rossz. Karesz közel egy éve egy trike-ot épít (megint, mert egyet már eladott), de ez egy papíros vázra készül – na, azzal ki kellett még parkolnia az oszlopos emelő alól. Egyébként tök állatul néz ki a trike, mentem is vele, hármasból lehet indulni és szép nagyot taszít rajta a Bogár-blokk. Integrálfékes, gyári idomos, még nekem is jó volt rajta a póz, Karesz meg úgy feszít rajta, mint óriás réz-Buddha a kamakurai emelvényen, csak a viszi Buddhából szantál- helyett dohányfüst gomolyog. Így is, úgy is meglehetősen meditatív a jelenség-együttes.

Gergő azon melegében nekiállt szétdobálni a Toyotát, repkedtek a keze alatt az alkatrészek, alsó burkolat, féltengely-mandzsetta, kerék, gólyaláb-csavarok... Alig tudtam valamit segíteni, kettőt pislogtam és már kint is volt a csukló.

Utoljára ilyen tűgörgős féltengely-csillagot 127-es Fiatban szereltem - többször is - a legsúlyosabb ezzel kapcsolatos incidens az volt, amit meg is írtam az első könyvemben, egy jó hosszú fejezet keretében. Hogy amikor egy barátom kapott egy váltóhibás Seatot Svájcban, még '91-ben, akkor hárman, haverok kimentük egy repülőklubtól kvázi ellopott Aróval tökön-paszulyon át hazamenteni a kocsit. Utólag már szörnyen vicces az az egész sztori, de akkor nekünk olykor rémisztőnek tűnt, mindenesetre akkori is az egyik legnagyobb problémánk épp egy ilyen féltengelycsillag-probléma volt. Szerencsére azóta más módon oldják ezt meg a gyárak.

Merthogy a Fiatnál a csillag bent fut a váltóban, s nem egy haverom 127-esének a váltója rommá tört, amikor egy-egy ilyen csillag tűgörgői elrepültek, s az edzett kis hengerek a fogaskerekek közé akadva szétromboltak mindent odabent. Hiánycikk is volt egy időben itthon a 127-es Fiatba való váltó, mi meg elég fura kerülőutakon próbáltuk enyhíteni a népgazdaságban támadt hiányokat – utóbbiról meg a harmadik könyvben lesz sztori, ami már meg is írtam, s a szövege mostanában megy a lektorhoz.

De elkanyarodva a papírneműtől – az Avensis nem tudja beszórni a görgőit öndestruktív módon a váltóba. A csillagok ugyanis külön kivehető házban futnak, s ha bármi szétesik, legfeljebb ott zörög minden, bent a gumimandzsetta alatt. Igazából – amíg tényleg ripityomra nem törik az egész, egy Avensis megy tovább, én még kicsit túl hamar is nekiálltam a cserének. Ez persze csak vicc.

Mindenesetre mindkét csillagon levő csapágy a lötyögésig elkopott. Hogy ott háromnak kellene lennie? Naja, de a harmadik darabokban esett ki a házból. Összevetettük a régi alkatrészt az újjal – szemre tökéletes a másolat, remélem, élettartamra is megfelelő lesz. Bár nem hinném, hogy azt az 537 ezer kilométert, ami most a kocsiban van, még egyszer kibírja.

Karesz belenyomta a zsírt a féltengelycsukló-házakba, aztán a gyárilag adott tubus kiürülése után tömött még bele egy adagot saját készletből, mert „sosincs bennük elég”. Gergő kicsit kínlódott a gumiharangokkal, hogy szépen felfeküdjenek, de alapvetően könnyen összement az egész, azt hiszem, két órán belül megvoltunk a művelettel, pedig még segert is kellett kicsit igazgatni satuban.

Amíg Gergő elöl molyolt, én végignéztem a kocsit alulról. Igen, megtaláltam a nyomát annak, ahol egy téli, rettenetesen esős napon nem láttam meg egy elárasztott járdaszigetet balra kanyarodásnál, s az Avensis felült a kőre, de csak az alvázvédő sérült, az alatta levő lemezen ott van még mindig a korróziógátló bevonat. Különben ennek a kocsinak az aljáról tizenhét év után is enni lehet – ezen mindig elcsodálkozom, amikor alámegyek, mert szoktam én látni tízéves Mazdákat, Touaregeket is, s azok nagyon nem így néznek ki fele ennyi kilométer után sem.

A lengőkarokon akad egy kis pír, de semmi igazi, komoly, leveles, málló korrózió, a kipufogón szintén hasonló, finom felületi foltosodás, hátul van felszíni rozsda a sarkokon belül, a kerekek előtt, amit megütögettem már kalapáccsal, hogy rendben van-e a lemez, de bárki, aki ért a kocsikhoz, ezt az Avensist kvázi korróziómentesnek mondaná. Nem tudom, mit csinált jól a Toyota akkoriban (a korábbi Avensis és az ezzel egyidős Auris is hasonlóan jól állja a sarat), s mint csinál rosszul a többi gyártó, de ezek az autók szinte egyáltalán nem rohadnak.

Mit mondjak. Mint az új. Mármint az, ahogy megy most. A télen vásárolt, négyévszakos Nexxen gumikon, az új csuklókkal, a beállított kuplunggal és a helyén levő tűzkarikával az Avensis úgy fut, hogy észre se venni.

Tizenhét év után még mindig olyan kevés a zaja, hogy egy-egy tesztautó-tesztelés után is jellemzően ezt érzem csendesnek, amikor visszaülök bele, most meg már egy rezzenés nem sok, annyi nem jön be kívülről. S nagyon érezni azt is, hogy a vízzé hígult váltóolaj helyett most friss van a dobozban: onnan is megszűnt egy halk sípolás, a bot meg olyan könnyen mozog, mintha játékkonzolt vezérelne. Ebben persze van része a jobban kiemelő kuplungnak is, bőven.

A vicc, hogy tök jól, hosszú rugóutakon mozogva határozottan csillapít is, de kanyarodni is tud az elöl MacPherson-, hátul térlengőkaros rendszerű futóművein. Nem mintha nagy élvezet lenne vele az ilyen, mert maga az autó (kormányzás, hangok, visszajelzések) olyan steril, hogy minden alkalommal olyannak érzem, ha átülök bármelyik veterán járművemebe utána, mint amikor egy Isaura-epizód megnézése helyett az ember a gruppenszexet választja.

Becsülöm ezt a nagy, fekete buborékot, mert tágas, kényelmes, csendes, jól fogyaszt (7,1-7,6 között mérem általában), mindig, mindene működik, a 110 lóerejéhez képest egész jól megy (lazán utazik 140-nel, szerintem 160-nal is, ha kell, de persze még nem voltam vele Németországban, a többiről meg nem nyilatkozhatok). Kényelmes az ülése, nem lóg, nem nyeklik, nem nyaklik, egészen furcsán, lassan múlik felette az idő, mintha osztómű lenne a Szent Kvarcórájában. Olyan, akár egy szálkásra gyúrt, jól főző, ízléses cuccokba öltöző, művelt és kedves Gábor ZsaZsa. Mindent jól csinál, csak egy dolgot nem akarsz vele...

Nagy a bizalmam ehhez az autóhoz, és el kell ismernem, tökéletesen rá szabták a szerepet, amit kitaláltam, amikor eladtam a Nessyt. Istenien tud ácsorogni kint az utcán, az esőben, hóban, latyakban, madárszarban, de amikor kell, mindig azonnal indul, világít, nem kér törődést és nem rohad. Igaza volt Sebők Gabinak, amikor rábeszélt, hogy vegyem meg tőle ezt a kocsit, bár akkor konkrétan Toyotát akartam a legkevésbé. De amióta az Avensis van, a veteránok meg bent állnak a garázsban, nem érzem magam pocsékul, ha jön az eső, már talán a jégeső miatt sem.

Amikor meg jó az idő, szívfájdalom nélkül bevágom magam valamelyik veteránba és az utcán hagyom. Egyébként ez egy nagyon fontos új szerep neki, Zuglóban ugyanis a miénkre merőleges, szomszéd utcákban, teszem hozzá, jogellenesen, mert nincs az átalakítás mögött közlekedési ok, csak anyagi – bevezették a parkolózónát. Ezért mostanában aki él és mozog, egy hete mind az én, nemrég még kihalt és kedves utcában álló házam előtt parkoltatja az autóját három rétegben, lévén a mi környékünk a legközelebbi szabad parkolási zóna a bármilyen tömegközlekedéshez. Már a Bosnyákon sem lehet megállni, ami pedig ugye, egyben nagy buszvégállomás-komplexum is.

Nem is értem, hogyan gondolták ezt az egészet, mindenesetre mi most roppantul szívunk, mert a saját házunknál nem lehet napközben megállni – nem előtte, hanem messzire sem. Mindez Zugló külső részén, ahol soha nem volt parkolási dzsihád – ez már tényleg elmebaj. Kíváncsi vagyok, mennyit fialnak majd azok a most felállított, fényes parkolóautomaták a Fűrész utcában meg a Lőcseiben, mert szerintem a telepítésük költségeit sem fogják behozni az élettartamuk alatt. Ezzel mindenesetre elvesztették a családom szavazatait, az biztos, mert egy teljesen felesleges, pénzéhes (de garantálom, hogy pénzt mégse hozó) akcióval tönkretették a közvetlen környékemet, miközben ott, ahol eddig kényelmesen, békésen parkolgattak a közeli szomszédok autói, atomvillanás utáni képet mutató, üres utcák lettek. Pff, nem húzom fel jobban magam.

Térjünk vissza az Avensishez, egyben az egyelőre még kicsit otthonosabb Földvárra (bár ott is erősen terjed a parkolózóna, de még csak a vasútig ért el). Miután műszakilag ilyen jó lett a kocsi, úgy döntöttem, rendbe teszem rajta mindazt, amit még sebtében tudok. Egy óra leforgása alatt kicseréltem a gázteleszkópokat a hátsó ajtónál. Itt egy konstrukciós hibára lettem figyelmes, ugyanis a karosszériánál levő gömbcsukló egy kis lemezkén lakik, amit két csavar rögzít a C oszlop belsejéhez.

A lemezke viszont lefelé ível, emiatt a gömbcsukló nagyon közel esik az esőelvezető vályúhoz. Nem tudom, hogy Japánban tényleg nincsenek-e mindenféle szirmot, terméseket és egyéb takonnyá trutyuló izéket szóró növények (egyébként: de tudom – vannak), amelyeknek a mindenféléi belehullanak ebbe a vályúba, de itt, Magyarországon a lefolyni készülő, növényi trutyi elakad a gömbcsuklóban, s mivel azok folyamatos, nedves dunsztkötésben vannak emiatt, ezért el is rohad a golyójuk. Ezt megoldhatták volna ügyesebben is.

Mindegy, megkaptam végre a hétágra nyíló és feszesen nyitva is maradó ötödik ajtómat, csupa öröm így a pakolás. A gázteleszkópok annyira erősek, hogy a feleségem alig tudja lecsukni a csomagtartót, de azt mondom: ez még mindig jobb így, mint fordítva.

Ha már ekkora házi tündér lettem az autóval, vettem egy flakon klímatisztító sprét is, hogy megszüntessem a szagokat. Ezt elújságoltam Papp Tibinek, aki azonnal leoltott – „be ne fújd, mert a szag esetleg megszűnik, de az a szer megtámadja a rendszer összes kis tömítését, amit nem sokkal később darabokban fúj majd az arcodba, onnantól pedig mindene szelelni fog. Vidd el rendes, ózonos takarításra, ha tudod, a kondenztálcát pedig takarítsd el addig magad, de ne fújj be!”

Én annak rendje és módja szerint követtem a tanácsokat, kivettem a kesztyűtartót és elkezdtem keresni a tálcát, de mielőtt eljutottam volna odáig, hogy betájoljam, észrevettem két kis fület egy vízszintes ablakon. Hát itt lakik a pollenszűrő? És bár azt nem sokkal azelőtt cserélték, hogy megvettem az autót, kíváncsiságból kivettem.

Máig harcoló német tankos hadosztályok és elfeledett, legyengült dinoszaurusz-bébik tekintettek belőle fel rám. Borzalmas, mi volt benne. Mivel a földvári házunkban csak a megboldogult Klári mama által 1971-ben, tejeszacskókból font, végtelenül ciki lábtörlők vannak, de Toyota-pollenszűrök nem, ezért inkább a takarítás mellett döntöttem. Kiszórtam belőle a fél kiló tűlevelet, az egyéb leveleket, bogártetemeket és Tigris-hadosztályokat – a talpalávalót a Kárpátia szolgáltatta -, majd porszívóval kívül és belül kiszedtem minden egyebet, amit tudtam.

Visszatettem, s aznap délután már a szagtalan klímaberendezés hűvös leheletébe burkolózva utaztunk át Siófokra, majd onnan Széplakra, a fejre állított házhoz. Úgy látszik, ehhez se kellett atomfizika. Már csak azon rágódom, hogy miért volt ennyire tele makroszkopikus kosszal a pollenszűrő? Nem kellene a rendszerben előtte valami nagyobb rácsnak lennie, ami megakadályozza, hogy ekkora dolgok bejussanak?

Mindegy, az autó most jó. Meglepően jó és meglepően ügyes is.

Egy ideig nem is akarok már hozzányúlni – majd ha megint felszívom magam, akkor jöhet a:

- katalizátorcsere
- léptetőmotor
- bal első ajtóhangszóró (nem szól a magasa)
- tetőkárpit

De addig inkább nekiállok a veterános projekteknek. Azok azért nagyobbat dobnak a hangulatomon.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.