Három élet emlékei és százak reményei mentek füstbe itt

Elenyészett egy autószerelde a tűzben. Siratja a bogaras, fiatos és puchos társadalom

2020.12.16. 13:46
40 hozzászólás

Gabi barátomról sok szó esett már a Totalcarban, mert Gabi olyan dolgot művel, ami két, de talán négy mániákus autóközösséget tart életben egyszerre. Gabi autószereldéje Biatorbágyon van, hozzá jár fél Budapest, illetve Pest megye puchos, fiat 500-as, kispolszkis és bogaras társadalma, hogy autójuk jó legyen és szerethető. Gabit régebb óta ismerem, mint bárkit a ma meglevő, súlyosan kiterjedt veterános körömből. Gabi 1986 óta teszi velem a jót. Lényegében az első szakember volt, aki szóba is állt velem, evör.

Gabi a barátom.

Volt egy műhelye, amelyben mindig állt legalább egy, de általában két készülő kocsi. Egy a csáposon, egy pedig mellette, a földön. Emellett még egy kiterjedt satupad, egy hatalmas Dexion-Salgó polcrendszer, rajta Bogár-blokkokkal és egy motorszerelő állvány is elfért a helyiségben. Abban a helyiségben, amelynek padlója rücskös volt, kráteres és olajos, levegője nehéz a szénhidrogének szagától, a gumicipő talpába pedig spén állt bele, ha járkálni kezdett az ember. De mindig akadt ott valami érdekes, javítás alatt álló háborús Schwimmwagen mit evezők, két helyen csapágyazott, négyhengeres, pöttöm Topolino-blokk, Solex NDIX-karbival szerelt, Monte Carlo-kipufogós Steyr-Puch 650 TR-motor, vagy éppenséggel összkerekes VW Transporter 3. Gabi műhelye, az őt körüllengő legenda, a XXI. században is megelevenedni képes, igazi ötvenes évekbeli szerelde-hangulat, a „kvázi ilyen lehetett Karl Abarth első garázsa 1948-ban”-fíling valószerűtlen, de furcsa meseországba repítette azt, aki betoppant hozzá odakintről, a behemót, műanyag arculat-SUV-okkal, botoxos szájakkal és kokszos bicepszekkel szegélyezett, Penny Marketek olcsó kínai neonjaival megvilágított, szintetikusban fürdő újkori magyar realizmusából.

Ha van még olyan hely a Földön egy radzsasztáni Hindustansárvédő-kalapáló műhelyen kívül, amit békebeli szereldének mondhatunk, akkor Gabi biatorbágyi műhelye az volt. És mivel titkon sokan, még neves, híres emberek is szeretik ezeket a régi, egyszerű, léghűtéses, farmotoros autókat, mert ha rendben tartja őket valaki, akkor még mindig ízesek és hatalmas dózisokban fecskendezik a bőr alá az örömöt, ezért Gabi kuncsafti köre szinte végtelen volt. Gabi működésben tartotta az álmaikat.

Gabi alapvetően a Steyr-Puchokért él és hal, Magyarországon negyven évvel ezelőtt volt talán nyolc-tíz góc, ahol ezeket a típusokat szerelték (a régiek, Hollós, Zsíros, Morvai, Késmárki, Mladoniczky és a kisebbek, például ő is), ma pedig van talán három vagy négy. Gabi maradt a régi és az új korok között a folyamatosan aktív összekötő kapocs, aki emlékszik és tanult még a nagyoktól, de ma, immár öregként tolja még mindig rendületlenül. És közben – ha már léghűtéses és kevesen foglalkoznak velük-alapon -, felvette a listájára a Volkswageneket és a faros, levegős Fiatokat is.

Hozzáteszem, ezeknek a faros kisautóknak, főleg a Puchoknak nem mindig dicsőséges és rózsaszín műfaj a tartása és használata, mert amióta – és az már 34 év – ezekkel foglalkozom, valahogy mindig körüllengte őket egyfajta elzárt, sötét, káejrópji gengszterség, egymás átkúrogatása, eltűnt autók és elveszett, másik elől elhappolt értékes alkatrészek sztorijai... Talán egyenes származéka ez a kisautók fényes sportmúltjának, ami, mint tudjuk, a rivaldafény és a szép emlékek mellett mindig magával ragad egy rakás szennyet is.

Gabi volt talán az egyetlen, akinek tiszta maradt a keze, a lelke. Egyetlen hátsó körökben terjedő sztori nem kering olyan kuncsaftról, akit átvert, megkárosított, lehúzott volna, bár ő maga elszenvedője jó párszor lett ilyen manipulációknak. Megvonta a vállát, s azt mondta – „ne foglalkozzunk vele, túl leszünk rajta.” Gabi a legjobb Gauthama Siddhartha Buddha-epigon, bár ezt nehéz elképzelni egy olyan emberről, akiről évtizedeken át nem lehetett levakarni a farmerdzsekit, óriási, gondozatlan szőke sörényt és hozzá illő, áthatolhatatlan arcszőrzetet növesztett, s mindig nyakig hevert valamilyen felismerhetetlenné szedett gép belsejében.

Hosszú évek küszködése után 2008-ban Gabi tette úgy rendbe a Bianchim előtte egyszer már rosszul felújított motorját, hogy azt azóta nem kellett megbontani, mert tökéletes, pedig megjárta velünk többször Ausztriát, egyszer Rómát, Magyarországot pedig keresztül-kasul. Gabi rakta össze – mondjuk, jó lassan – a Steyr-Puchom váltóját és hátsó futóművét mintaszerűvé, illetve az első tengelycsonkja körül mindent. Nála volt most a kocsihoz való motorom is, hogy afölött is meglengesse a Tóth Gabi-varázspálcát és utána olyan finom legyen a bokszer kéthengeres, mint amikor 1957-ben először felsírt a grazi futószalagon.

Gabi munkáira, segítségére egy egész autós szubkultúra épített, s ez még csak az egyik fele volt a világ görgetéséhez hozzáadott tudásának. Mert a saját műhelye mellett, lényegében első emberként, az összes mozdony felújítójaként, nagy részük beszerzőjeként, sínépítőként, közösségvezetőként a kemencei keskeny nyomtávú kisvasutas kör alapítója lett, élete másik felét tehát ott töltötte. Hát, lehet, hogy mostanában többet jár majd arra.

A műhelye ugyanis másfél hete porig égett.

Amikor barátaim megtudták a hírt, néhányan közülük megjegyezték – „én mindig lekapcsolom az áramtalanítót, ha éjjelre otthagyom a garázst”, meg „nálam aztán nincs áram a műhelyben, amíg alszom”. Hát persze. De Gabi se hülye, nála sincs, soha. Mániákusan lekapcsol mindent, kisember ő ahhoz, hogy megkockáztassa bármilyen javnak az elveszítését, voltam nála záráskor. Ez a mostani incidens is napközben történt. Csak tíz percre ugrott át a szomszédhoz, s mire visszaért, lángokban állt minden.

Hiába ont ilyenkor bármit a porral oltó, egy klasszikusan olajos padlójú, ki tudja már mikkel meglocsolt falú műhely, ha lángra kap, hát ott aztán nincs megállás. A tűzoltók is hamar kiértek, de sokat ők se tudtak tenni – a kis csarnok és a benne levő nagyjából minden teljesen elpusztult.

Ott állt az a sárga Bogár, amiről 2009-ben megírtam A legyőzhetetlen című cikkemet. Ez, aki nem olvasta, az MTA-s Sótonyi professzor 1971-ben újonnan vett, majd a fia – aki ebben az autóban nőtt fel – által egyszer már teljesen felújított, de a tizenegy év kint lakás után most egy újabb felújítás után épp összeszerelés alatt álló, január elejére OT-minősítésre bejelentett Volkswagen 1300-asa volt. Közel ötven év emlékei, örömei, utazásai, hervadása és megújulása, esküvői krúzolások emléke enyészett el vele. Menthetetlen. Még az, ami meg is maradt a karosszériájából, eltorzult, használhatatlan.

De szintén a közelgő veteránvizsgára készülve ott parkolt az ifjabb Makovecz piros 500-as Fiatja is, amit évek, talán évtizedek óta Gabi tartott karban. Az és gyerekeim abba a zuglói zeneiskolába jártak (s a kisebb jár ma is), ahol Makovecz az egyik igazgató, a hűséges kis piros Fityót pedig már vagy tíz éve mindig ott láttuk parkolni az épület mellett, néha meg is simogattuk. Az is fiatal kora óta az ő autója, végtelen sok emlékkel. Télen-nyáron azzal járt mindenhova. Mondanom sem kell, mára a Fiat is már csak egy méretpontatlan, rozsdás sziluett.

Amikor híre ment a tűznek, mindkét fenti tulajdonos meglátogatta a teljesen összetört Gabit, s szinte ugyanazt mondták – ezt az álmot el kell engednünk. Semmiféle kidobóemberes fenyegetés, perre hívás, egyéb, kultúrkörbe nem való viselkedés nem esett. Együtt siratták a romokat, hárman. Miért, kezdtek volna követelőzni egy épp teljesen földre terített emberen, aki egy élet munkájának a java részét nézegette kidobandó törmelékként a garázsa végében?

28. Huszonnyolc darab Bogár-blokk volt a műhely oldalában, Dexion-polcokon. A Bogár-blokk általában magnéziumból készül, a magnézium pedig, mint például az 1955-ös Le Mans-i katasztrófából tudjuk, hihetetlen erővel ég. Nos, azok a blokkok most mind lyukasak középen. A Typ 4-es, későbbi blokkok, amelyek alumíniumból készültek, csupán megolvadtak – az anyag azon a tájon maradt, csak nem az eredeti formában. És persze az én 1957-es, már szinte teljesen kész Puch-blokkom is a műhely szélén állt, állványon, mellette a korábban leszinterezett lemezburkolatokkal. Alumínium elfolyt, többi... Kár említeni.

De ez a blokk a legkisebb baj. Ez csak egy motor, pótolható, s egyelőre nincsenek is különösebben jó emlékeim a Puchról, mert a projektet a vágyaim tartják életben tizennyolc éve, egyre pislákolóbb lánggal. De huszonnyolc Bogár-blokk ma már óriási érték, azt pedig, hogy Sótonyi prof, főleg pedig a Bogárba szerelmes fia, illetve Makovecz hogyan teszik majd túl magukat az emlékeik elvesztésén, elképzelni sem tudom. És hiába pótolja az ember az ilyet vasban, egy-egy megfelelő autóval - itt nem a tárgy, hanem az emlék számít.

No meg persze a termelőeszközök. A százával tönkrement szerszámok, a kiégett motorú, kapcsolórendszerű és valószínűleg elpusztult hidraulikájú csápos emelő, ami nélkül Gabi szinte dolgozni sem tud, mert a régi garázsban, ahol még lehet dolgozni, bár a szerszámok java sajnos nem ott volt, 64 évesen a szűk aknába mászkálni naponta százszor nem vicc. Hanem garantált kórház. És persze a spéci köszörűgép, ami leégett, illetve a többi, fogalmam sincs hány, különleges eszköz. Rozsdás, kilágyult, használhatatlan mind.

Egy héten át mindig kisebb sokkot kaptam, amikor eszembe jutott, mi történt, s bevallom, csak annak a hétnek az elteltével tudtam összeszedni az erőt, hogy felhívjam Gabit, mert addig nem is tudtam, hogyan dobjam fel a témát, hogy a lehető legkevesebb fájdalmat okozzam. És Gabi, ahogy gondoltam is, csak a Sótonyi prof és Makovecz autóiról beszél azóta is. Hogy azokért hogyan tudja majd kárpótolni a két régi ismerőst, kuncsaftot, talán barátot is.

Szégyelli magát, pedig a te és az én garázsom ugyanígy, egy pillanat alatt kigyulladhat. Jártam én már olyan, pazar, XII. kerületi, csempés garázsban, ahonnan fél évvel később egy fekete hamuvá üszkösödött, príma veteránautót rángattak ki a tűzoltók.

Hogy Gabi mit tesz? Egyelőre várja, hogy legalább elkezdhesse a romeltakarítást, de még ahhoz se láthat hozzá, amíg meg nem érkezik a tűzszakértő. Utána? Hosszú válogatás, hogy egyáltalán mi menthető a sok törmelékből, majd vasak a MÉH-be, többi a sittes konténerbe vándorol. Csak aztán lehet rágódni azon, hogyan tovább. Kívánom, legyen hozzá ereje. Mert egy ilyen tragédiából felállni nem öröm.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.