Nem volt nehéz legendává érnie, hiszen az első M3-as azt az utat járta be, mint minden igazán híres sportautó. Homologizációs céllal készült, hogy a BMW megverhessen mindenkit a DTM-ben, vagyis a Német Túraautó Bajokságban. Ebben az időben tele volt velük a pálya, ellenfélnek pedig ott volt a Mercedes-Benz 190E Evo II.
Amíg a 190-es úgy nézett ki, mint amit maga a szélcsatorna rajzolt a tapadásnak, addig az M3-as szinte szerény a kicsit izmos szélesítésekkel és a vastagabb C oszloppal. A hátsó ablakot is megdöntötték, továbbá a csomagtérfedél is magasabbra került picivel, így egyszerűen jobban tud dolgozni a hátsó szárny és csökkent a légellenállási együtthatója is.
1988-ban egyenesen Japánba szállították ezt a fekete M3-ast, ami most került vissza Európába, méghozzá döbbenetesen restaurálva. Az egész autó már képről is olyan, amilyet a 80-as évek végén katalógusban sem láthatott senki. Valószínűleg csak modellező programokban lehet szebbet szerkeszteni.
Kevesebb mint 95 ezer kilométer van benne, és ez nyilván meg sem látszik rajta. Mintha soha senki nem ült volna a szürke, kockás mintájú sportülésekben és nem taperolta volna össze a korlenyomatnak tökéletesen beillő kazettatartót. Elektromos ablakok, kazettás rádió és légkondi, tehát minden van benne, ami miatt élhető marad.
Érdekessége, hogy a szokványos E30 M3-asokkal szemben ebben nem dog leg a fokozatkiosztás. Vagyis az egyes itt nem balra lent található, hogy a pályán gyakran használt kettes és hármas között gyorsabb legyen a váltás. A Sotheby’s leírása szerint ez a japán specifikáció sajátossága.
Változatlan viszont az S14 kódú 2,3 literes, négyhengeres szívómotor, hengerenkénti pillangószelepekkel, ahogy kell. Valamivel kevesebb mint 200 lóerő és akár 7000 fölé is elforog, de ezt már aligha fogja bárki hergelni. És pont ez benne a szomorú, mert hiába marad meg az örökkévalóságnak, ha senki nem mondja el, mennyire eszeveszett mókás volt egy ilyen gép.
