Amikor még elég volt 215 lóerő egy sportlimuzinba

Eberhard von Kuenheim, a BMW igazgatótanácsának elnöke  a francia Paul Bracq-ot és a Bertonénél dolgozó Marcello Gandinit (tudják, aki a Shamalt is rajzolta) kérte fel, hogy tervezzék meg az első 5-ös BMW-t. A formaterv sokat merített Gandini korábbi kétajtós, kupé koncepciójából, a 2200ti Garmisch-ból. A fejlesztés a 60-as évek végén kezdődött és 1971-ben már készen is voltak az E12-es működő prototípusai.

Először használtak számítógépet a tervezés során, melyekre a biztonság fejlesztése miatt volt szükség. Ezek segítségével tervezték meg a gyűrődő zónák és a boruláskor nagyobb védelmet nyújtó tetőt. A Neue Klasse után kicsit tovább erősítette a sportos imidzset az is, hogy az 5-ösben már megjelentek a sorhatos motorok, és a csúcsmodell, az M535i.

Igaz, a dél-afrikai részleg már 1976-ban elkészítette a kikönnyített 530 MLE-t, mégis a négy évvel később megjelent M535i-t szokás az M5-ös ősének tekinteni. Valamivel több mint 1600 darab készült belőle, és ezek közül csak 450 jobbkormányos.

1981-es és gyönyörű, gesztenye vörös színe van a Collecting Cars-on hirdetett M535i-nek, ami 1993-ban került egy ausztrál gyűjtőhöz. Picit több mint 88 ezer kilométer van benne és süt róla, hogy évtizedek óta gyűjtői darab. Belül makulátlan szürke bőr, tetőablakos és talán az egyik legjobb részlete a Blaupunkt sztereó rádió kiegészítő hangolója.

Garchingban a BMW M részlegénél szerelték össze ezeket az autókat, hetyke hátsó szárnnyal, első toldattal és az M-es csíkokkal az oldalán. Recaro ülések kerültek bele és az M1-es kormánya, valamint nagyobb fékek, sperr és dog leg váltó, ahol balra lent van az első fokozat.

Adott lett volna az M1-es M88-as motorja, de az M535i-be egy 12 szelepes, 3,5 literes sorhat került 215 lóerővel és 310 Nm nyomatékkal. 7 másodperc körüli 0-100 és 220 km/óra feletti végsebesség nem hangzott rosszul egy négyajtóstól a 80-as években. Ennél már csak az Alpina B7 Turbo-k voltak nagyobb játékosok, de azok még az M535i-nél is ritkábbak.