Rolligon: átvág földön, vizen, emberen
Gyanútlanul futottam bele a Youtube-on egy szürreális járműről szóló 1953-as híradóbetétbe. A Rolligont akkor elsőként az amerikai hadsereg fejlesztői tesztelték egy öttonnás teherautó alá szerelve. A nagy ballonokon a jármű gyakorlatilag bármilyen akadályon átjutott, sőt, úgy hajtott át a feltalálóján, hogy annak közben mosolyogni is volt kedve, és persze simán túlélte a kalandot.
A látványos kisfilm láttán elkezdtem utánakotorni, hogy mi is ez a Rolligon, és hová tűnhetett a szenzációs hír megjelenése óta. Kiderült, hogy az érdekes találmányhoz érdekes történet kapcsolódik, és bár a mai napig alkalmazzák, csak olyan, a civilizációtól távoli területeken használt speciális járműveken fordul elő, amelyeknek a létezéséről is kevesen tudnak.
A feltaláló egy William Albee nevű férfi volt, aki az 1930-as évek közepén Alaszkában, a Bering szoros közelében élt: egy helyi településen volt tanár. Itt volt tanúja, amikor az eszkimó fókavadászok egy nagyjából négytonnás, fókabőrrel megrakott hajót úgy juttattak át a laza talajú partszakaszon a szárazföldre, hogy felfújt fókabőröket tettek alá, és ezeken görgették a nehéz hajótestet, anélkül, hogy az megfeneklett volna. Az elv tulajdonképpen egyszerű: a nagy térfogatú ballon nagy felületen osztja szét a terhelést a talajon, a kis felületi nyomás miatt pedig szinte egyáltalán nem tesz kárt abban.
Az ötlet, hogy ezen az elven lehetne új típusú, jó terepjáró képességű közlekedési eszközöket tervezni, azonban csak jóval később jutott Albee eszébe: állítólag az akkor már Kaliforniában élő feltalálónak egy, a koreai háborúból visszatérő ismerőse panaszkodott, hogy a hadsereg előrenyomulását teljesen elakasztotta az esőzések miatt felázott talaj. Ez juttatta Albee eszébe a fókabőrös esetet, és ezek után fogott bele, aktív katonai segítséggel az ötlet termékké fejlesztésébe is.
A Rolligonnak nevezett ballonkerekeket hosszas szervezés és előkészítés után a Goodyear kezdte el gyártani, a feltaláló pedig céget alapított a hozzá való járművek tervezésére. Több prototípus is készült, köztük egy átalakított Jeep FC, és több nagyobb teherautó is, de hiába demonstrálta többször az új típusú kerék képességeit azzal, hogy a kerekek alá feküdt – a 0,35 bar nyomás nem tesz kárt az emberi testben sem – a széles kerekű, drága járművek iránt kevesen érdeklődtek. A megoldásnak ugyanis akadt néhány hátránya: az elérhető csúcssebesség 50 km/h alatt maradt, de terepen inkább az 5-15 km/h közötti sebességek voltak jellemzőek. Ez pedig erősen behatárolta, hogy hol hasznosak a Rolligon-görgős járművek.
Végül, jócskán az után, hogy Albee az anyagi források elapadása miatt kénytelen volt eladni a cégét, az olajipar talált rá a megoldásra. Az alaszkai olajmezőkön máig alkalmaznak ilyen járműveket, mivel arrafelé mással nemigen lehet nagyobb terheket szállítani. Az állandóan hó alatt levő, de a felület alatt kisebb-nagyobb tavakat rejtő terepen nagyszerűen beváltak a kis nyomású kerekek, és itt a tempó messze nem számít annyit, mint a folyamatos haladás képessége.
Így került a Rolligon márkanév egy texasi olajfúró felszereléseket gyártó cég, a National Oilvell Varco tulajdonába, ahol máig készülnek ilyen járművek, 2 és 75 tonna közti terhelhetőséggel, 4, 6, 8 vagy 10 kerékkel. Az eredeti koncepción annyit változtattak, hogy a biztosabb haladás érdekében az újabb kerekekre már elhelyeztek néhány kapaszkodó élet is, de az alapelv semmit sem változott.
A nagy térfogatú kerekek egyébként más terepjáró járműveken is elterjedtek, ha nem is egészen ebben a formában. Oroszországban például tucatnyi olyan jármű született – például a Sherp, vagy a Burlak – amely hatalmas gumiabroncsai révén nem csak terepen boldogul jól, de a vízen is fent marad.
