Ilyenek voltak az első gyerekülések

A mai gyerekülés-választék borzasztó széles, az olcsó kamu vacakoktól egészen a többszázezres babafotelekig tart, az aggodalmas válogatás közben viszont eszünkbe se jut, hogy milyen fiatal találmány a gyermek védelmére szolgáló alkalmatosság. 

Az első gyerekülések nem is ilyen nemes céllal készültek, sokkal inkább arra találták ki őket, hogy megakadályozzák a gyerekeket a folyamatos mocorgásban, mászkálásban.

A másik fő funkciójuk tulajdonképpen megegyezik a mai boosterekével (a biztonsági tényezőt leszámítva): megemelték a kisembereket, hogy a szülők szemmel tudják őket tartani - az első ilyen darab a Bunny Bear Company 1933-as boostere volt -, 1940-től pedig olyan, fém váz + vászon típusok kezdtek megjelenni, amelyekben már a gyerekek is ki tudtak látni az autóból.

Az első biztonsági gyerekülésekre a hatvanas évek elejéig kellett várni: a Jeenay-t, ami egy hátrafelé néző ülés, 1962-ben tervezte és 1965-ben védette le egy angol anyuka, Jean Helen Ames, ezt a típust már biztonsági hevederekkel lehetett rögzíteni, és a benne ülőt is szíjak fogták. Amerikában Len Rivkin készített hasonlót. Hat év lemaradással követték őket a nagyipari szereplők, a Ford Tot-Guard, a General Motors pedig Love Seat néven hozott forgalomba balesetre tervezett gyereküléseket.

Újabb tíz év telt el, mire a kormányzat is reagált, a hetvenes évek elején léptette életbe az NHTSA (Amerikai Közlekedésbiztonsági Hivatal) az első szövetségi szabványt: a gyerekülésben egy hárompontos biztonsági öv védte az utódot, míg magát a gyerekülést egy heveder rögzítette az autó üléséhez.

Bár eleinte senki nem kezelte szigorúan a dolgot, az évtized folyamán fokozatosan kötelezővé vált a használatuk bizonyos életkor alatt. Ezt követően 1997-ben az ISOfix, 2002-ben pedig a LATCH (Lower, Anchors & Tethers for Children) mutatkozik be, őket már ismerjük, és remélhetőleg használja is minden felelős szülő.

A 2021-es ADAC gyereküléstesztünkért katt ide.

Itt pedig Doktor Herpy mondja el, miért használd.