Sokan egyetértenek abban, hogy a személyes nagyság kiváló gyűjtőlencséje egy szép, nagy, feltűnő autó. De mi van, ha valakit annyira magasra dob fel az élet, hogy a konfekció már nem passzol az egyéniségéhez?
Ne tessék keresni a választ, költői kérdés volt: ilyenkor el kell készíttetni a hiányzó álomautót. A piramis tetején általában kiadja anyagilag is, és mi keretezheti be a személyiségünkben lakozó csodát jobban, mint valami, ami senki másnak nincsen.
Valahogy így tudom elképzelni a folyamatokat, amelyek Wayne Newtont (akit itthon valószínűleg a Ford Fairlane kalandjai főgonoszaként ismerhetnek a legtöbben) odáig vezették, hogy saját Mercedest készíttessen magának 1981-ben. Ahogy az alábbi filmben elhangzik, Newton ekkor havi egymillió dollárt keresett csak azzal, hogy Las Vegasban lépett fel, mint énekes, táncos, komikus, zenebohóc – afféle mindenes szórakoztató. Mondjuk nem is lazsálta el ezeket az éveket: a hét minden napján lenyomott két show-műsort, 36 héten keresztül, aztán, talán pihenésképp, elment egy kicsit turnézni Egyesült Államok-szerte.
Ebben a közegben nyilván aprópénz volt bármilyen autó, hiszen akkortájt egyszerűen nem léteztek hétszámjegyű autóárak dollárban, sőt, hatszámjegyűek is alig. Ugyanakkor az 1970-es évek olajválságai eléggé kilúgozták a választékot: Detroitban épp a felükre mentek össze az autók, de az európai luxusmárkákból is kevés maradt talpon.
A kézenfekvő választás a Mercedes SL volt – a hosszú életű R107-es elég drága és haszontalan presztízsmodell volt, hogy kifejezze a fényűzést – de valahol érthető, hogy Mr Las Vegas, ahogy Newtont ekkoriban nevezték, nem mutatkozott volna egy ilyenben. Hiszen akkor már három éve furikázott ilyennel Bobby Ewing a Dallasban. Alighanem így került a képbe a Long Island-i karosszériaépítő, Niko Sokol, aki megépítette az élő legendának, amit megérdemelt, persze az aranyifjú-Mercedes alapjaira.
Az alap egy vadiúj 380 SL volt, aminek a műszaki tartalmához alig nyúltak, elvégre a 218 lóerős motor akkoriban nagyjából mindenen túltett, amit pénzért árultak – ne feledjük, ez az a korszak, amikor a legerősebb Corvette is 205 lóerős volt – és a cél amúgy sem a száguldozás volt, hanem a látványos megjelenés Las Vegas utcáin.
Sokol megnyújtotta a tengelytávot – valószínű, hogy a hosszabb kupé változat, az SLC alkatrészeinek felhasználásával – de a karosszéria alsó részét megtartotta. Így a sárvédőívekben felismerhető az SL, csak az ajtók közepétől felfelé dolgoztak át mindent. A fabetétes, arany csíkozású fekete karosszériába hátul pótkereket építettek, elöl viszont eltüntették a hűtőrácsot, helyette a régi, koszorús Mercedes jelvény egy gigantikus változatát tették rá.
A végeredmény érdekes? Ha nem is mondanám egyértelműen szépnek, a nyitott tetővel még talán érthető a koncepció. A korszak modern-retró szörnyetegei, a Stutzok és Excaliburok közt már-már elegánsnak mondható a forma, bár ugyanazokra a barokkos túlzásokra épít. Az autó hátuljából előszedhető, kézi mozgatású kemény tető viszont rövid és szögletes, és teljesen agyoncsapja a karosszéria minden harmóniáját.
Lehet, hogy Mr. Las Vegasnak tetszett, amit kapott, de ha így is volt, nem használta ronggyá. Az autó tavasszal került elő – a Barrett Jackson kínálta megvételre – és még mindig csak 2000 mérföld, azaz úgy 3200 km volt benne.
Ugyanakkor úgy tűnik, hiába bukkant fel újra a divatban a 80-as évek néhány jellegzetes ötlete, az egyedi Mercedesért nem taposták agyon egymást a gyűjtők. Végül 84 700 dollárért kelt el, ami nem rossz pénz, bő 24 millió forintról beszélünk, de ahhoz már kevés, hogy valaki egy új SL-t vásároljon belőle – azért ugyanis 91 ezer dollárt kérnek.
