Idehaza a keleti blokkos autók köré valóságos kultusz épült az évek során, amit nagyrészt a nosztalgia hajt. Vannak persze vágyottabb márkák és kevésbé népszerű modellek, itt az ízlésen kívül nyilván az számít rengeteget, hogy kinek melyik kocsihoz fűződnek fiatalkori élményei, gyermekkori emlékei. A Trabantokat egyenesen imádják, a Ladákért sokan megvesznek, de Škodával is szívesen veteránoznak, ezekből egy-egy igazán szép darab ára már vastagon milliós.
A Yugók és Zastavák iránt jóval szerényebb az érdeklődés, most azonban elképesztő összegért cserélt gazdát egy Yugo – igaz, nem itthon, hanem abban az országban, ahol évtizedek óta ez a márka a rossz autó szinonimája: az Egyesült Államokban. Észak-Amerikában 1986-ban kezdték forgalmazni a Yugókat, de a piac legolcsóbb autójáról hamarosan kiderült, hogy nem valami megbízható, és a helyi károsanyag-kibocsátási követelményeket sem teljesíti. Az importőrnek 1992-ben az összes eladott példányt vissza kellett hívnia.
Na, de ez a darab nem egy egyszerű, mezei Yugo, hanem egy Cabrio. Nem túl gyakori kivitel, én élőben még nem is láttam ilyet, ráadásul egy kimondottan jó állapotú példányról van szó. Mindössze 370 mérföldet mutat az órája, vagyis kevesebb, mint 600 kilométert futott az 1990-es gyártása óta. A modellben elérhető legnagyobb motor van benne, az 1,3-as, és bár a leírás szerint háromfokozatú manuális váltó társul hozzá, ez természetesen tévedés. Az amerikai piacon ehhez a motorhoz háromgangos automata vagy ötös kézi volt elérhető – a képek szerint utóbbi van benne.
Külön pikantériája az aukciós hirdetésnek a kendőzetlen őszinteség. Kerek perec leírják ugyanis, hogy rossz hírnevét alaposan kiérdemelte a gyenge minőség miatt. Hozzáteszik: a gyárban, ahol készült, tulajdonképpen ismeretlen fogalom volt a minőség-ellenőrzés, ez pedig meg is látszik a végeredményen. A nyolcvanas évek végén – egy ideig – mégis sikeres volt az amerikai piacon, mert elég jó marketing épült köré, a Ford T-modell és a Volkswagen Bogár szellemi utódjaként hivatkoztak rá.
A rossz általános megítélés ellenére azért csak akadt valaki, akinek ez a Yugo Cabrio sokat ért. A Barrett-Jackson aukcióján végül 12100 dollárt, vagyis bő 3,6 millió forintot fizettek érte.