Ősz van, színes Minik szállnak az erdőben

Állítólag nincsenek véletlenek. Ahhoz viszont sok, előre nem látható lépésnek kellett követnie egymást, hogy pont két nappal azután készüljön el Geri Halliwell, az 1991-es Mini Cooper, hogy Amerikában élő barátom, a tulajdonosa, repülőre szállt hazafelé az itthon töltött nyár végén. Azért ettől még mindenki nagyon örült, mikor Szenes Laci telefonált, hogy mehetek az autóért, de hiába reménykedtem az április végi váltóbalhé után, hiába szedtük ki még tavasszal a motort az orrából, az egész nyár ráment a felújításra. Bár amilyen meleg volt, lehet nem is baj: a fűtés továbbra is jó a Miniben, lehúzott ablakkal viszont olyan szeles a Cooper, mint valami kabrió.

Ott hagytuk el a történet fonalát legutóbb, hogy egy május végi szerdán a szerkesztőségi kollektívával kiemeltük a motor-váltó egységet a kertemben. Olyan jól sikerült a mutatvány, hogy a nagyon kevés vonatkozó tapasztalat ellenére különösebb károkozás nélkül megoldottuk a feladatot. A buli is remek volt, annyira, hogy nyár végén megismételtük – mondanám, hogy szerelés nélkül, de Gajdán Miki talált tennivalót Tom robogóján, szóval a szerszámkészlet akkor sem pihent.

A kiemelt motort nem aszaltam sokáig, beraktam a Csabi barátomtól kölcsönzött Berlingóba és elvittem Szenes Laci Miniszerelőhöz Budára. A Berlingo aznap este egyébként még kamerakocsiként is jó szolgálatot tett a Porsche Boxster – Mazda MX-5 cikk fotózásán, melegen ajánlom átkattintásra, remek este és csodás anyag lett, de vissza az angol vonalra! Az volt a terv, hogy Szenes Laci leszereli a motorról a váltót és továbbküldi Győr mellé, Linczmayer Balázshoz, aki begyűjti a szükséges alkatrészeket, és egy hozzá közel dolgozó váltó szakértő újjáépíti a szerkezetet. Eközben Szenes Laci eltakarítja a motort, ha már kint van, előkészíti az összeépítést, majd ha kész a váltó, én odaviszem a kocsit és a többi alkatrészt, hogy Laci összelegózhasson mindent a helyére. Jó terv volt, és végül pontosan így is történt minden, csak ugye az időfaktort, azt volt nehéz belőni.

A váltó egy héttel a motorkiemelés után befutott ugyan a szakihoz, de természetesen nem tudott azonnal nekiugorni a mester. Hiszen van munka elég, beálltam hát a sorba, majd az alkatrészekre is várni kellett – bár már nem olyan sokat, mint télen, a Brexit után közvetlenül. Aztán közben nyár lett, érthető módon mindenki elment pihenni is, egy hét itt, pár nap ott, végül több, mint egy hónap alatt állt össze a váltó. Nincs ezzel semmi gond, tökéletesen elégedett ügyfél voltam és vagyok, pláne annak fényében, hogy a cserélt tételek listáját nézegetve gyakorlatilag új váltót kaptam vissza.

A feltáró műtét szétesett kétsoros csapágyat, sérült szinkront és más hibákat talált, de mindegy, hiszen ilyenkor minden kimegy. Most már az összes csapágy és szinkron új benne, a difi tengelye is fejlesztést kapott, meg persze hézagolás, szerelési kellékek, munkadíj – és az egész kevesebből megállt, mint a fiam új hegyi bringája. Pedig az messze nem olyan menő, mint Antié, de úgy tűnik, a régi Mini még ma sem eget verően drága.

Ezen a ponton miattam lassult le a folyamat, csak augusztusban jutottam el odáig, hogy horgos Nissant kérjek kölcsön Peti barátomtól, és trélert béreljek. Hát igen, közben én is nyaralni voltam sátorral, de innen már biztos gyors lesz a mutatvány, gondoltam. Mert például a nálam maradt alkatrészeknek nekiestem azért időközben, hogy rendezetten, tisztán adjam át, és a motortér amúgy hozzáférhetetlen szegleteiben is igyekeztem takarítani. Ha már szép lesz a motor, szép helyre menjen vissza!

Szenes Laci csak nevetett, mikor mondtam, hogy igyekeztem minden csavart címkézett zacsikban szortírozni, hogy ugyan, összerak ő egy ilyet már a szaga alapján is, és tényleg nem sokat lacafacázott. De azért egy lassító ebben az egyenesben is kiépült, a váltóban talált fémhulladék-mennyiség fényében ugyanis azt javasolta: mégiscsak cseréljünk főtengely csapágyakat és olajpumpát. Ismét Győr irányába vetettük a tekintetünk, és Linczy elképesztően gyors segítséget nyújtott, szinte várakozás nélkül befutottak a cuccok – nem is tudom, hová lennénk ilyen háttér nélkül. Ez a nagy előnye, ha olyan hobbiautóba kezd az ember, amivel nem csak ő bajlódik, lásd még Csikós Alfái, Mercedesei...

Augusztus 27. a nagy dátum, aznap fordítottam el a kulcsot újra. Addigra Laci ment vele több száz kilométert, hogy biztos legyen: minden jó, így vállal garanciát a munkára. Eszembe jutott, hogy az üzemanyag-szintjelző már a tavaly decemberi átvételkor sem működött, pedig a tankfelújításkor kicseréltük a műszert, úgyhogy ha már ott voltam, azt is megnéztük. Már majdnem azon volt Laci, visszaküldik Linczyvel a még garis alkatrészt, de előtte kinyitotta a szerkezetet, és láss csodát, nem hiába: a kis réz karocska, ami az úszó végén mozogva az elektromos jelet adná, elhajolt. LOL, hát ezt meg ki rakta össze így ott az alkatrész üzemben, némi izomerő bevetése, a karocska értő visszagörbítése nyomán máris jelzett a tankműszer, hurrá! Persze elsőre csak azt, irány tankolni, de már ennek is örültem.

Addigra több mint négy hónapja nem ültem a Cooperben, és a legutóbbi alkalom keserves emlék, úgyhogy volt bennem némi félsz. Hiába az érvényes matrica, mégis a kertek alatt, kis utakon mentem vele haza az M0 helyett, és csak egy rövid szakaszon hajtottam meg kicsit. Csakhogy nem garázskirálylánynak van a kocsi, szerintem én olyat sose tartok majd, úgyhogy egy héttel később elindultam vele péntek esti autós talira feleségemmel: M3, be Budára, majd éjjel vissza, a helyszínen meg mindenki arcára mosolyt csalt a kis gyösz. Csak én aggódtam, mivel furán rántott néha gázelvételre valami, mintha a motor billenne? Két bak tartja függőlegesen, két kar meg horizontálisan pozicionálja a súlyos szerkezetet, szerencsére pont a legkönnyebben elérhető volt a ludas. Az amúgy szépen rendbe rakott, új szilenttel szerelt kar egyik csavarját kellett lehúzni és kész.

Ezek az első kilométerek amolyan újra megismerésről szóltak. Mert nem ugyanolyan a Mini, mint amikor tavasszal vezettem, hanem jelentősen halkabb. Így egy kicsit jobban hallom a magnót meg az utas hangját, de azért is örülök ennek, mert ez megerősíti szerintem: a váltó nem miattam esett szét, ha ilyen zajos volt. Ennek ellenére érzelmileg még tart az összeszokás, meg kell tanulnom bízni az autóban, elhinni neki, hogy most már minden rendben lesz. Hiszen most már annyi minden újba van téve, hát mi baj lehet? Hold my beer, szólt a kocsi a vonatkozó angol mondással, úgyhogy mikor a csodálatos szeptemberi Parkoló Parádéról tértünk haza fiammal és barátjával, ők önfeledten örültek a Minizésnek, én viszont két újabb gondot regisztráltam. És egy harmadikat megint felfedeztem.

Az egyik csak egy apróság: nem lehetett kinyitni a fűtéscsapot. Bizonyára megszorult valahol, kis matatással biztos jó lesz, gondoltam, és tényleg. A légszűrő ház alatt átfutó bowden szorult, maga a csap nem, kis igazgatás elhárította a gondot. A másik parajelenség viszont sokkal furcsább. A Mini egyenesfutása ugyan remek, a méretéhez képest hosszú tengelytávnak köszönhetően, ám a kormány karima hol így állt, hol úgy – jobb kanyar után jobbra, bal után balra tért el a középtől. Ez biztosan nem normális, de Szenes Laci telefonon már mondta is, hogy két ok lehet: szorulhat valamelyik gömbfej, vagy ami valószínűbb, elképzelhető, hogy mozog a kormánymű maga. Mit tetszik mondani, mi mozog?!

A Miniben a fogasléces kormánymű direktben a kasznihoz van rögzítve, nem az amúgy minden futóműelemet és a motort is tartó segédvázhoz. Két U alakú csavar fogja, az anyák pediglen ott lapulnak a lábtérben, a szőnyeg alatt. Ezeket húzzam meg, és kész, szólt a jó tanács. Kukucskálva látom ám, hogy a kormánymű kapott rendesen a motorból korábban távozott kenőanyagból, szóval elég kicsit lazulni a csavaroknak és a fáin mód lekent acélhenger oda csúszkál, ahová akar. Elő a colos krovát, ki a négy réteg szőnyeget, lehúztam én simán. A probléma valóban megszűnt azonnal, ám itt az újabb: hogy teszem középállásba a volánt?

A Haynes útmutatóban persze le vagyon írva: ha egyenesen állnak a kormánykerekek, akkor az utastér felől egy gumidugót eltávolítva stifttel, például hatos fúrószárral rögzíthető a fogasléc, aztán a több helyen kioldandó kormányoszlop egyenesbe állítható, jó bonyolult módszerrel. Vagy egyszerűen lazítsam vissza az U csavarokat picit és igazítsam középre ugyanazzal a módszerrel, ami elkanyarította, szólt Szenes Laci. Hát így most már van fűtés megint, és szépen egyenesen áll a kormány, amikor épp nem kanyarodok.

Sajnos a harmadik ügy nem újdonság: ráznak az abroncsok. Hiába fújtuk túl, nem rúgták ki magukat és hiába engedem puhára, akkor is megmarad a kellemetlen járáskultúra. Elmentem gumishoz, hátha egy jó centrírozás segít a bajon, de fejcsóválás közepette visszakaptam a kerekeket: olyan tojás az abroncs, hogy nincs értelme foglalkozni vele. Igen, ezt már tavasszal is megállapítottam, aztán a váltó ügy miatt kiesett a rivaldafényből, mégis, a Mini Cooperre új gumi kell.

Ennek ellenére most már egyre többet használom. Hiszen tökéletesen üzembiztosnak adja el magát, indul mindig első szóra, szépen jár, jól húz, finom a váltó, erős a motor, mutat minden műszer, szól a magnó és parajelenségek sincsenek. Vagy csak még nem vettem észre őket? Egyelőre mindegy, a Mini Cooper elkezdte betölteni végre a feladatát, városi szaladgálós, erdei élményautó és találkozók cuki vendége, amikor csak megkérem ilyesmire. Szép őszünk van, nem igaz?

De azért a karácsonyfa alá egy szett Yokohama A539-et kérek azt hiszem, 165/60 R12 méretben.

Korábbi fejezetek: 

Így került hozzám a '91-es Cooper

Eképp ébresztettük fel 9 év garázslakás után

Kiűztem a párásodás ördögét, és versenyzett is

Végre csapatás, de aztán beleáll a gyász a váltóba

Kint a motor a Miniből!