Van egy erős Transporter-becsípődésem. Minden genetikai hibájuk ellenére tudok rajongani értük, és a szükségesnél sokkal nagyobb (felesleges) tudáshalmaz van a fejemben ezekkel kapcsolatban. Nem meglepő tehát, hogy figyelem a piacot is, mikor bukkan fel egy ígéretes T3, esetleg T2, netalántán T4. Van viszont egy másik, kevésbé kirakatba tett keresési tételem is: a kocka-Panda.
Hogy nekem mi tetszik a kocka-Pandában, arról később, először is örvendezek egy kicsit, hogy nem vagyok egyedül. Oké, Csikósnak volt korai 900-asa, Zirig Árpinak meg egy dobozos késői példánya, de bőven túlmutat a rajongás a TC mindenkori szerkesztőségén is. Ez itt például a Classic Driver cikke az általuk szervezett, első St.Moritz-ban összehozott Panda 4x4 találkozóról. Ők olyan arcok, akik egyébként csúcsrestaurált Ferrarik, Porschék és Aston Martinok bűvöletében élik az életük.
Pár hónapja Draskovics Andrissal beszélgettünk a kívánatosan rendberakott E28-asát támasztva, amikor neki is megemlítettem a Pandák iránti félénk rajongásom. Megkönnyebbülésemre nem kellett neki magyaráznom, ő is érti a Panda esszenciáját. Valami olyasmire jutottunk, hogy a Panda titka, hogy viszonylag jól hozza az elérhető, szerethető, élvezhető youngtimer/veterán élményt. Jót nevettünk rajta, hogy mindkettőnknek feltűnt, hogy egy csomó komoly - jellemzően olasz - veteránosról derül ki, hogy van egy Pandája is. Csak úgy, a fészer mellett, piacra járni vagy ilyesmi...
Ha már az Andrisoknál tartunk, egy péntek esti baráti autós összejövetelre érkezett meg Tóth Andris egy Pandával. Andris az, aki hibátlan ízléssel megépítette sárga Zsiguliját, amit elloptak, majd darabokban visszaszerezte amit sikerült, és még a korábbinál is jobban megcsinálta. A kérdésre, hogy miért vett mellé egy Pandát, nagyon gyors és egyszerű választ kaptam: "mert akartam egyet, ameddig még van rozsdamentes".
Utóbbi mondat realitása szíven ütött, és azóta a szokásosnál is élénkebben pulzál a szívverésem, ha eszembe jut a Panda. A kis hang a fejemben azt mondja, hogy nem kéne megvárni ameddig teljesen eltűnnek és irreálisan drága dolgok lesznek ahhoz képest, hogy ez a Fiat filléres autója volt éveken keresztül.
És akkor jöjjön ömlesztve, hogy milyen érveket szoktam magamban felsorakoztatni a vásárlás mellett:
- kortalan forma - ezer közül is meg lehet ismerni, nem az uncsi Uno-Tipo formavilág, ami a korabeli Fiatokat jellemezte
- zseniális belső, kerti székekkel
- sokáig, egészen 2001-ig gyártották, ezért viszonylag fiatal példányokat is lehet találni, ha veterános/hobbiautós szemmel nézzük
- egyszerű technika, ráadásul van belőle 1.0 és 1.1-es FIRE motoros, amik amellett, hogy a 45-55 lóerővel tök jól viszik a könnyű kis Pandát, igénytelen és elnyűhetetlen motorok hírében állnak
- dupla, nyitható tető - és nem is ritka!
- kicsi, befér akár a balatoni garázsunkba is - ami egy T3-as Transporterről nem mondható el
- nem félteném, hiszen nem képvisel túl nagy értéket, nem túl ritka, nem drága a fenntartása (már ha nem kell rommá lakatolni)
- nem sajnálnám kicsit kusztomizálni (egy jópofa ködlámpa, korhű könnyűfém felni...)
Nekem felesleges lenne a 4x4-re, és a kéthengeres sem igazán indít be. Egy ezres vagy egy ezeregyes kéne, dupla nyitható tetővel, valami késői évjáratból - lehetőleg rozsdamentes közeli állapotban. És persze ne legyen túl drága, mert az megöli az egész lazaságát, a kedves hülyeséget. A legutóbbi T3 vásárlásom óta pedig bejött az az íratlan szabály is, hogy csak használható hobbiautó jöhet a házhoz, projekt nem, tehát az üzemképességen is túl kell mutatnia az állapotának.
Az árak érezhetően elindultak felfelé, egy szebb példány 500 ezer és 1 millió között is lehet, miközben pár éve tényleg 1-200 ezerért lehetett válogatni. Ez nem jó hír, de szemem a pályán!
