Akasztják a hóhért: vezetéstechnikai tréningen voltam
Orosz Peti* anélkül volt korszakos szerző a Totalcarnál/Jalopniknál, hogy eleinte akár csak jogosítványa lett volna. Aztán itt vagyok én, aki legfeljebb port ha vehetek a Doktor lába fejéről, de a cipőnk annyiban azért hasonlít, hogy egyikünk sem egy neurotikus BaumgartnerZsolt. A fejlődés lehetősége viszont megadatott, a Vállalat a résztvevő felek és a közjó érdekében helyet szorított nekem a szokásos totalcaros-groupamás vezetéstechnikai tréningen mondván, ártani nem árthat. Tényleg nem ártott, és igazából senkinek se ártana.
Csapó egy, Hungaroring. A pálya üres, csak a gokartosok és a falevelek zümmögnek, mi az egyik szervezői Skodát követve, libasorban gurulunk a Ring belseje felé, ott van ugyanis a Groupama tanpályája. Betonplaccok balról és jobbról, a köztük vezető aszfaltcsíkon, háromszor tízes csoportokban sorakozunk fel. A kép vegyes, a madártej színű Fiat Seicentótól kezdve a Mitsubishi L200-on át a Nissan 370Z-ig van minden. Az instruktoroknak is üdítő a változatosság, a flottás oktatásokon sorba kötve tapossák egymás sarkát a klónozott fehér Octaviák. Én a kettes csoportba kerülök, előttem egy új Corolla kombi, alattam a vitéz kettes Prius, a sor végén meg egy hármas, lehetnénk akár hibrid gittegylet, de igazából mindenki szimpatikus arc: alázatot, de minimum egészséges önértékelést feltételez, hogy itt vannak - esetleg egy rettegő utas finom ajándék-érzékét - , az meg bárkiben tök pozitív.
![](https://kep.index.hu/1/0/4067/40678/406786/40678615_714a2afa1c9591985bb1ed3e87066ca3_wm.jpg)
A helyzet kicsit olyan, mint konvojban menni nyaralni: mindenkinél van egy walkie-talkie, alacsony frekvencián serceg az izgalom, miközben a hozzáértők azt magyarázzák, hogyan kell felhajtani a kompra. Autó alapján azonosít és egyenként szólít az adott pályához tartozó instruktor, indulhatsz a Superbével, szép volt azzal a Lagunával, az pedig külön pozitívum, hogy kellő mértékben ismerik is a típusokat, releváns kommentekkel tudják okosítani a tulajokat. A magamfajta lámpalázasoknak elsőre frusztráló lehet, hogy az egyes csoportok egyetlen csatornán hallgatják az instruktor kommentjeit, ezenközben mindenki kitekert nyakkal, az ajtóra könyökölve bámulja az épp a pályán kalácsot fonó sofőrt. De ez így jó, egymás hibáiból legalább annyit lehet tanulni, mint a sajátokból.
![AYLÁPNAT#](https://kep.index.hu/1/0/4067/40678/406786/40678617_13e3a3e255f66b8780719c4dd5d892c8_wm.jpg)
Közben a Totalcar képviseletében Anti és a szegről végről rokonunk, Bertalan Miki (ő a Nürburgringen versenyez és oktat) keselyűkként köröznek a pályákon, és könyörtelenül bevágódnak a résztvevők mellé. Funkciójuk a megnyugtatás és a tanácsadás, de ha valaki szégyenlős (vagy sajnálja a plusz 65-80 kiló BoP súlyt a szlalomversenyen), annak a szuverenitását természetesen tiszteletben tartják. Érdemes beengedni őket a jobbegybe, eskü, nem lopják ki a telefontartót, se a wunderbaumot, cserébe pl. Anti naprakész tapasztalatokat tud megosztani a belépőívekről, kigyorsításokról és féktávokról, hisz az egyik gyakorlat egy az egyben a Tulaj a Pályán előző nyomvonalának része. Miután lemegy a turnusunk, be is ül az öccse Ford SportKájába, és megy egy bemutatókört, de nyárigumikkal azért ő sem tud csodát tenni a fellocsolt műgyantán - téligumis groupamás Skodával köszörüli a csorbát.
![Anti olyan gyors, hogy svenkelni is lehetetlen. Telefonnal legalábbis](https://kep.index.hu/1/0/4067/40678/406786/40678619_cb51c99017312167aa2c5793e3716197_wm.jpg)
Nem mintha a másodpercek faragása lenne a cél a tréningen, de az alkalmi versenyszituáció sokat hozzátesz a határok feszegetéséhez felfedezéséhez, plusz egy egészséges, felszabadult hangulatot is kölcsönöz az eseménynek, így anélkül tanul az ember, hogy közben tengeri uborkára izzadná az ülést. Tompítja a helyzetnek azt az egyébként nagyon komoly és recés élét is, hogy itt éppen anyagi kártól, szilánkosra roncsolt medencecsonttól, rosszabb esetben gyásztól próbáljuk megkímélni a jövőbeni énünket.
![](https://kep.index.hu/1/0/4067/40678/406787/40678711_b1df25df811044f03e0a4d2406673607_wm.jpg)
Ha valaki azt gondolja, hogy egy laza délután nem helyettesítheti az évtizedes rutint, nem téved. A szervezők is pontosan ezt mondják, tényleg nem helyettesítheti. Az autósiskolák ontják magukból a friss jogsis csimótákat, és lehet, hogy nem mindegyiküknek szabadna vezetni. Másként: vannak, akik egyszerűen több foglalkozást igényelnek az átlagnál, amit nem feltétlenül kapnak meg a képzési rendszerben. Engem se tanítottak meg vészfékezni, mert az megterheli az autót, de sötétben sem vezettünk, mert az későn van. Oktatója válogatja persze. A tréning felbecsülhetetlen mértékű segítség lehet az ilyen, bizonytalanabb sofőröknek, de a tapasztaltabbjának, három-négyszázezer kilométeren túl lévőknek is mutathat újat, mert ha szerencséjük volt, elkerülték őket azok a szélsőséges helyzetek, amikről ez a tréning szól. A szerencséről amúgy sok szó esik, nem túl hízelgő kontextusban: a szerencsét ki kell iktatni az egyenletből, a közlekedés nem kaszinó, és különben is mindig a bank nyer - esetleg a legtahóbb svindler, már ha a magyar utakról van szó.
![](https://kep.index.hu/1/0/4067/40678/406786/40678635_344004159ab47336c88fbf7e40f90e7b_wm.jpg)
A tréningtől tehát nem lesz senki rögtön Fittipaldi. Deklarált célja sokkal inkább az, hogy neonfényekkel mutassa fel a sofőr gyengéit, hiányosságait, így lehet tudni, mire kell figyelni a hétköznapokban. Nekem például a bal kezemre kell. Mert ügyetlen: a rántópadon balra gyönyörűen ment a korrekció, már a számban bizsergett a büszkeség tutti frutti íze (a pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt), jobbra viszont nem voltam elég gyors, megforgott a Prius. Most már ezt is tudom, sőt igényem van visszamenni, gyakorolni - amúgy ez sem ördögtől való, nem egy résztvevő már másodszorra jött. Legalább ennyire fontos, hogy a gyakorlatok mintázatot vésnek az emberbe, így a vészhelyzet nem egy teljesen ismeretlen szituáció lesz, mert van egy olyan emlék, amihez nyúlhat az agy, nem kell kizárólag az ösztönre hagyatkoznia. Ami ráadásul - mint pánikreakció - sokszor téved is, erről az oktató is beszél sokat a gyakorlatot megelőző bő hatvan perces elméleti részben.
![Minden pickup-tesztben leírjuk, de tényleg így van: üres platóval nem könnyű](https://kep.index.hu/1/0/4067/40678/406786/40678623_466e4360b2bc83da21e79d0caaf00f88_wm.jpg)
A rántópad, a fellocsolt műgyanta és a vízsugarak pont a fentiek miatt hasznosak: kockázat nélkül lehet megkeresni az autó, a gumi és a saját képességek határát, és akkor sem hal, sérül, nyomorodik meg senki, ha ezek a határok netán túllépetnek - legfeljebb a büszkeség kap egy-két pofont. Az enyém megússza egy parasztlengővel, de nekem könnyű: a hibrid az instant villanynyomatékkal pusztít a szlalomon, a láb is két pedállal operál három helyett. Az egyik instruktor meg is jegyzi, neki is ugyanilyen kettes Priusa van, mondom én, hogy alakul az a gittegylet. A technika egyébként klasszikus népmesei dramaturgiát ír a tréningnek: az apró gyenge Seicento (és sofőrje) felmossa a padlót az erősebb autókkal, és mindennél látványosabban mutatkozik meg, mennyit számít a gumi. Egy-ketten jöttek csak nyárigumikon, kívülről úgy tűnik, ők tapasztalják meg a szenvedés és a szórakozás pszichedelikus töménységű keverékét, a téligumisokhoz képest kétszeres féktávjaikat és dupla Rittbergereiket úgy hiszem, Pljuscsenko és Sebestyén Júlia is állva tapsolná.
![](https://kep.index.hu/1/0/4067/40678/406786/40678621_35c772c5a37067cd8e4203e872bae480_wm.jpg)
Közben ránkesteledik, az utolsó feladatokat már sötétben csináljuk. A fő épület halljában Antiék még mondanak egy köszönetet, az instruktor úr pedig autós jókívánsággal búcsúzik. Miki és Anti kezében egy-egy paksaméta villan, oklevelek, mindenkinek névre szól. Lesz mit lobogtatni a betétlap helyett az elkerült balesetek után.
*Egyszer találkoztam Orosz Petivel
Hegyek közti aprófalu Kiotó prefektúrában, a szélén tradicionális japán porta. A kerti tó csatornájában két szalamandra alszik, a csúszóablak sínjében darázsnál kisebb béka. A padláson éjjel egy tanuki zajong, esetleg a bácsi, akié a ház, 700 éves. Középkorú lányával élnek itt ketten, néha vendégül látnak egy-két turistát, akik alkalomadtán még nyugatiak is, de vidéken nem nagy biznisz ez, szerényen élnek. Mi sem fizetünk, csak vendégségbe jöttünk - az egyik vendéghez. Orosz Peti az, a feleségem tanította japánra a The Wilds of Shikoku projektje előtt, és mivel nem laktunk messze, buszra szálltunk az ismerős, magyar hangokért. Petiék sem fizetnek a párjával, a szállást ledolgozzák: a ház kornyadt zsupfedelét újíttatja fel épp az öreg, azon lehet dolgozni kosztért, kvártélyért. Egy-két napra csatlakozunk hozzájuk, mi is melózunk - régi, megmohosodott zsuppot le, padlásról a friss kévéket ki, majd jön egy szakértő brigád, hogy rendbe szedjék a léceket, és akkurátusan, maroknyi csomónként kötözzék vissza rájuk a szalmát. A padláson a portól alig látni, gyorsan sárosodik a száj elé kötött kendő és az izzadó halánték. Peti közben Leicával lövi a melósokat, néha minket, valamikor ebből is könyv lesz, mint a Shikokuból.
Peti magas, a TC cikkeiből sosem jött át, mennyire, tekintete meg keverék kölyökkutyáé, pedig közelíti a negyvenet. Nem öregszik, a gondolatai is úgy villognak, mint a pisztrángok a ház melletti patakban, míg én bamba horgászként körömvillantózok a partról. Este közös vacsora, szól a tévéből a szokásos varieté maszlag, a bácsi oldalt fordulva nézi. Mi édeskrumplit hámozunk és tintahalat pucolunk, de lassan előkerül a helyi viszki és a háromdecis Suntory Premium sörök is, amúgy közönséges láger. Többnyire Zitanejem beszélteti a bácsit és a lányát, Petiék meg azon röhögnek, mennyire autentikusan tolja a helyi gesztusokat, eeeee-zik, n-zik és feszülten figyel, mint a párkányon a béka - öreg, mormogó japánt nem könnyű megérteni. A bácsi a krumpli és a sörök után elnyúlik a tatamin, nem sokkal később el is csoszognak aludni, de mi tovább dumálunk csendben.
![Mindenki. Csak a telefonos képeket találtam meg](https://kep.index.hu/1/0/4070/40703/407036/40703627_4ae2a823aef7d142f5939e05ddcaf8d3_wm.jpg)
Valahogy előkerül az autós téma, de Peti gyorsan eloltja azzal, hogy rég kiábrándult belőlük. Nem firtatom, azt se hozom fel, hogy amúgy a TC holdudvarát seprem külsősként. Kettő fele mi is lefekszünk, a nyomorult kakas persze fél négykor már sivalkodik a szomszéd épületben, küzdünk, hogy ne menjünk át picsán rúgni. Másnap még piszmogunk valamit a tetőn, adogatjuk a csomókat a zsuppolóknak, egyikük jófej, talán csak udvariasságból, de megadja a számát, ha esetleg munkát keresnék, de már Budapest felé áll a vitorlánk, tudom, hogy nem fogom felhívni. Kora délután indulunk vissza Kiotóba, gyalog másfél óra a buszmegálló. Az egyik parcellán kispolszki méretű, hernyótalpas kombájn arat, a rizst pöttöm Suzuki Carry platójára ereszti, marokra lehetne fogni az illatát. Petiék a falu széléig kísérnek minket, padlizsánbokrok mellett nyújt át egy példányt a könyvéből emlékbe, azt mondja, a következőbe beleír minket.
![Suzuki Carry. A kombájn még úton](https://kep.index.hu/1/0/4070/40703/407036/40703655_b158a1745cea8927aacfab94fb6907fc_wm.jpg)
Ez itt a kölcsönkenyér cikk.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=0thA4uchz4z8jgoCRrjw6uUUnKQFaphXhF49ybHqN0r.B7/stparam=uafodmjgku/fastid=gvsizggmkyvgllaijwbcnbspdnle/nc=0)