Vettem egy Cápát, köszi, infláció!

Töröm a fejem, mégsem tudom felidézni a pillanatot, amikor megláttam és megszerettem a Cápa 5-ös BMW-t. Talán a Pumukli kalandjaiban találkoztam vele először, már csak azért is, mert Derricket leghamarabb a 2000-es években láttam, az viszont nem kérdés, hogy régóta ez volt a legvagányabb és legstílusosabb autó a szememben, valami, amit nekem találtak ki. Ha már szóba került a Derrick, nehéz elképzelni finomabb árukapcsolást annál, mint felkérni a jól bevált termékelhelyezésre használt krimi zeneszerzőjét a gyári kisfilm hanganyagának megkomponálására.

Ez az ötperces bemutató a grafikai megoldásokon túl Frank Duval erős atmoszférát teremtő zenéjével hipnotikus erővel kelti életre a 80-as éveket, azt az időszakot, amikor az NSZK-t a fejlett és kevésbé fejlett világ talán a legjobban irigyelte. Itt még ropogósan friss volt az E28, nem úgy, mint bő tíz évvel később, amikor használt autóként megfizethetővé vált, és sorban fogyasztották a filmesek a különböző autós üldözésekben. A Cobra 11 korai részeiben sokat összetörtek, a stáb becsületére váljon, hogy a bontóba vezető útjukat számítógép segítsége nélkül, bevállalós kaszkadőri munkával tették emlékezetessé!

Itthon az Interagon keresztül újonnan is hozzá lehetett jutni, a hazai Cápák többsége mégis szürkeimporttal lépte át a határt. Tartóssága és eredendően sportos karaktere az oka, hogy sokuknak nem a karbantartás vagy a típusismeret hiánya, hanem tipikus vezetői hibák (lásd csapatás) okozták a vesztét. A 90-es évek végén még szép E28-akat lehetett kapni 300 000 Ft-ért. Ma is előttem van egy Platanengrün (a kedvenc színem) 524td az ablakra celluxozott A4-es papírral. Ott álltam előtte földbe gyökerezett lábbal, és próbáltam rávenni a szüleimet, hogy vegyük meg, úgyis már csak hét év van a jogsiig...

Nem vettük. Bende Tibi is felajánlotta, hogy lemond a javamra a gyári dísztárcsákkal tényleg klasszikus Derrick konfigurációjú 518i-jéről, de akkor nehezen tudtam volna összeszedni azt a pénzt, amit egy szépen felújított Cápáért már bátran el lehetett kérni. Egy kicsit sajnálom a pár évvel később, egy Fiat 132-es fotózása közben majdnem megvett 520i-t, amit egy baráti összegért tovább adtak volna. Mivel frissen került be a telephelyre, és a kipufogó hallhatóan a végét járta, jófejségből átvizsgálták, ki is derült, hogy a csapágyas motor miatt fogott olyan vékonyan a ceruza... Menthető lett volna, de már szégyellték, hogy felajánlották.

Tényleg úgy tűnt, hogy nekem már sosem lesz Cápám. Azóta volt esküvőm, és hiába volt jó hozzám Csikós Zsolti, és adta kölcsön a kék állólámpását úgy, hogy ki kellett hagynia a bulit, nem a spórolás miatt értékeltem nagyra ezt a szívességet. Fel sem néztem a Mobilére, nem akartam tudni, milyen csodák jöttek volna ki a keretből. Pár év múlva itthon találtam meg azt a BMW-t, ami gyerekkorom másik nagy álma volt, egy gyárias állapotú E39-est. Nem maradt elkölthető pénzem, az árak kezdtek kilőni, az olcsóbb E12-k és E28-ak eltűntek, legalábbis a szemem elől, de már beférkőzött a tudatomba, elengedésről szó sem lehetett.

Szorgalmasan gyűjtőttem tovább a megfelelő alkalomra várva, amit a Covid, a háború és az infláció hozott el. Ilyen optimista gazdasági környezetben nincs is logikusabb lépés egy öreg autó megvételénél, nem igaz? Osztottam, szoroztam, végül kitaláltam, ha meg akarom őrizni a pénzem értékét, a fióknál (pláne egy bankfióknál) jobb helyen lesz egy veteránban. Sosem nézegettem még ilyen emelt fővel, bűntudat nélkül a Használtautót. Kerestem a legjobbat, a legszebbet, a legértéktartóbbat, valamit, amit szeretni fogok, és ha muszáj, nem kell évekig árulnom ahhoz, hogy újra pénzre válthassam.

Apai ágon autós lelkületű feleségem, Gyöngyi észszerű keretek között a veteránozásban is benne van, együtt válogattunk GTV-k, CX-ek, Manták, 190-esek között, mondjuk utóbbi neki túl modern, ha tavaly töltötte a 40-et akkor is. Tuti vételt még nem találtunk, az esélytelenek nyugalmával rákerestem a Cápára. Kettő is felkerült a kétmillió alatti árkategóriában, nézzük csak! Az egyik egy gyönyörű metálkék 525i a holland papírjaival. De kár, hogy automata! De kár, hogy utólagos a napfénytető! Viszont a másik magyar rendszámos, kézi váltós és gyári tolótetős, egy 1987-es, metálszürke 520i Edition szép belsővel.

Egy kicsit tuningolt, de ezek Zender cuccok. A fekete vese nem az én világom, Gyöngyi azt mondja, kapok egy krómosat karácsonyra, meg lehet ezt csinálni szépre. A képek őszinték, a leírásból minden emberismeretemet bevetve azt olvasom ki, hogy igazi BMW fanatikustól vehetem meg, aki tudja, mit vezet, és meg is adja neki, amit kell. Rozsda állítólag nincs, bár szebben is ki lehetett volna lakatolni. A képen látható felni nincs benne az árban, viszont az én szememnek kellemes pókhálós (Styling 5) jár hozzá. Egy gyors telefon, hétvégére kapok időpontot, irány Sátoraljaújhely, a hercegkúti rokonokat úgyis meg akartuk látogatni.

Amikor a kertben megláttam az ismerős részleteket, nem akartam elhinni, hogy megint egy karnyújtásnyira kerültem az álmomhoz. Gyöngyi akkor már tudta, hogy ha most megveszem, utolsó vagyontárgyaim között fogok megválni tőle. A jó befektetés attól még jó befektetés, a szeretet pedig szeretet... Körbejártuk, a lelkes tulajdonos még egy emelőt is hozott, hogy alá tudjak nézni, rozsda egy-két pöttytől eltekintve tényleg nem volt, igaz, középdob sem, de azt a többi, kisebb hibával együtt elmondta, a legtöbbet le sem tagadhatta volna. Ennyiért aligha kapok patika E28-at, végülis a legfontosabb dolgok rendben voltak, a többi megoldható.

Egy bizonyos Vendel már biztosan mosolyogna magában a jobb egyen, én viszont bíztam a gondviselésben, és belevágtam, amúgy is az volt a terv, hogy a második hobbiautóm ne egy széltől is óvott, vitrinben tartott szobor legyen. Vezetnem, élveznem kell, az pedig könnyebb, ha tudom, hogy egy kicsit ütött, egy kicsit kopott, viszont élni akar - úgysem tudom megállni, hogy szépen sorban formába hozzam. Csoda, hogy szegény túlélte a 90-es éveket, nem fog fájni, ha néha kint alszik. Helye még nem volt, este az akkori munkahelyem mélygarázsában ágyaztam meg neki. Aznap éjjel már a saját Cápámmal álmodtam...

A következő rész tartalmából:

Listát írok a javítani- és cserélnivalókról, megpróbálok együtt élni a tuningelemekkel (hiába), lehúzott fejjel ülök a hátsó ülésen, miközben a barátaim fülig érő mosollyal tesztvezetnek és gyanús folyadékot találok a garázs padlóján.