A világ leghülyébb motorsportjai
Biztosan mindenki hallott már a népszerű angol fűnyíróversenyekről, amik olyannyira ismertek, hogy még a legnagyobb sportfogadóoldalakon is szerepelnek. A vásári látványosságokban jártasabb közönségnek sem kell bemutatni a Fekete Laci foggal húzza el a kamiont típusú műsorokat. Vannak közismert, nagy hagyománnyal rendelkező őrültségek, de egészen elszigetelt agyrémek is, amik voltaképp a motorsport kategóriába tartoznak. A kreatív ötletek jelentős része amerikai, legalábbis angolszász, de elvétve azért találunk európai találmányokat is köztük.
Összeszedtünk egy szubjektív hetes listát a legviccesebbekről.
7. Jégmotorozás
Mit is csináljon egy szenvedélyes motoros, ha beköszönt a fagy, és leesik a hó? Hát semmiképpen ne az orrát lógatva nézze a garázsban pihenő motort, mert a tél is tartogat remek lehetőségeket.
Ez itt, kérem, egy elismert, komoly sportág, és még csak nem is újkeletű - az első hivatalos versenyt 1939-ben rendezték Moszkvában, de akadnak fényképek a jeges motorversenyekről már az 1920-as évekből, Svédországból is.
A motorok természetesen egy kicsit át vannak alakítva: a gumikra fémtüskéket szerelnek, hogy egyáltalán lehetséges legyen a jégen közlekedni - és már indulhat is az első ránézésre is életveszélyes akció.
A 40-es, 50-es években a Szovjetunióban és Észak-Európában terjedt el, de persze Amerika és Kanada sem maradt ki, jellemzően 125, 250 és 350 köbcentis motorokkal, sőt, helyenként oldalkocsival is versenyeztek.
A Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM) ma is rendez jégmotoros versenyeket, jövő évben januártól lehet nyomon követni a túlnyomórészt skandináv versenyzőket.
Íme egy kis ízelítő a tavalyi világbajnoki selejtezőről egy látványos eséssel:
6. Lakókocsiverseny
Ez az amerikai vásári attrakció valójában sokkal szórakoztatóbb, mint a híres Monster Truck Show-k, de azért ennek is van némi roncsderbi jellege. Több amerikai államban is rendeznek ilyet, de a legnagyobb és legismertebb verseny minden évben az illinois-i Rockford Speedway Figure 8 Trailer Race, ami pontosan az, aminek hangzik: egy nyolcas alakú versenypályán mérik össze magukat a sofőrök, mindenféle utánfutókkal versenyezve, jellemzően lakókocsikkal, de csónakot is ki lehet szúrni a videókon. Ugyanezeken a pályákon rendeznek egyébként iskolabuszversenyeket is. Igazi amerikai kisvárosi búcsú-látványosság, és elnézve a versenykiírásokat, nyaranta minden héten akad egy ilyen a hagyományosabb közép-nyugati államokban.
Egy kis szórakozás a prériről a borúsabb napokra:
5. Vonatozás - autókkal
Kinek ne lenne ismerős a lagzik tetőpontján bekövetkező vonatozás, amikor a kivörösödött orrú nagybácsi lelkesen ordítja, hogy a vonat nem vár, és közben boldogan szorongatja az előtte ugráló női vendég derekát (jobb esetben). Na mármost, Amerikában még ezt is autóval csinálják. Szintén a Nagy Amerikai Alföld kisvárosi fesztiváljainak egyik csúcspontja ez az agyament derbi: három autót kötnek egymás mögé lánccal, az elülső sofőr kormányoz, a hátsó fékez, a középsőben pedig nem ül senki. Mindez szintén a nyolcas alakú versenypályán történik, aztán az ügy időnként roncsderbibe torkollik. Egyébként ezeket a kvázi vásári játékokat nem szabad lebecsülni: eszméletlen népszerűségnek örvendenek, akárcsak a rodeók, és bármelyik videón látni lehet, hogy az összes lelátó tele van.
Az ember megpróbál elsőre nem az emberi százlábú című sokkoló filmre gondolni a furcsa szerelvények láttán, de hát gyarlók vagyunk.
4. Motoros foci
Egy több évvel ezelőtti nyaraláson néhány ittas barátom elszabadult a kertben. Először focizni kezdtek, majd ebbe bevontak különböző tárgyakat, előbb a kapuval kezdtek dobálózni, utóbb biciklivel próbáltak gólt rúgni és elgázolni egymást, végül a biciklit is egymás fejére húzták.
Egy ponton feltettem a kérdést:
- Fiúk, itt most mi folyik?
- Ez egy új sportág, és ha tudni akarod, látványfodball a neve - felelte egyikük teljes komolysággal.
Amikor először hallottam a Motoball elnevezésű sportról, egészen hasonlóan képzeltem el, és hát egészen hasonlóan is néz ki, csakhogy közben ez egy nagy múltú, elismert sportág, amiből szintén a Nemzetközi Motorsport Szövetség rendez komoly bajnokságokat. Az 1930-as években, Franciaországban már játszották ezt a nem kevés ügyességet igénylő játékot, ami egy rendes focimeccs, csakhogy a játékosok a kapus kivételével mind motorral mozognak a pályán. Ez a többivel ellentétben mindig is inkább Európában volt népszerű. A pálya száz méter hosszú, a labda a megszokott focilabdánál sokkal nagyobb, másfél kilogramm is lehet, és helyi szövetségtől függően három vagy négy húszperces játékrészből áll, tízperces szünetekkel. Általában speciálisan átalakított, 250 köbcentis, kétütemű motorokkal játsszák.
A játékosok többsége persze nem focisták, hanem inkább volt motorversenyzők közül kerül ki.
Egy rövid, de látványos bemutató az idei francia bajnokságról:
3. Autóverseny hátramenetben
“Jól haladsz mostanában - rükvercben” - mondja egyik dalszövegében BetonHofi, és azóta szeretném ezt oltásként elsütni valakinek, csak még nem találtam meg a megfelelő alanyt. Hollandiában a hetvenes-nyolcvanas években alapoztak erre egy komplett sportágat, ugyanis a holland gyártmányú DAF 600-as autók egyedülálló váltója lehetővé tette, hogy ugyanolyan sebességet, közel 120 km/h-t legyenek képesek felvenni hátrafelé, mint előre. Ennek az autónak, és a hozzá tartozó Variomatic váltónak az eltűnésével sajnos ezek a versenyek is kihaltak, pedig az egyik legegyszerűbb, és éppen ezért legszórakoztatóbb formája a spontán roncsderbivé változó látványos autós kabaréknak. A koncepció pofonegyszerű: semmi különös nem kell hozzá, csak rükvercben haladni végig a versenypályán, bár ma már százhússzal nem menne, de valószínűleg harminccal is lehetne meglepetést okozni. Amilyen könnyűnek hangzik a feladat, olyannyira nem az, a résztvevő autók olykor fejreállva végezték. Bárki tarthatna ilyet bármelyik eldugott útszakaszon, persze legjobb lenne, ha hivatalos formában, némi biztonsági előírással jönne vissza a versenyzésnek ez a formája.
Némi hőskori retró felvétel Hollandiából:
Tavaly két világhírű Forma 1-es versenyző, Max Verstappen és Yuki Tsunoda is összemérték az erejüket egy-egy klasszikus holland DAF-66-ossal, az eredmény itt megtekinthető:
2. Motoros bárszékverseny
Ezennel elérkeztünk a legnagyobb baromságok birodalmába, amelyek láttán az ember leesik a bárszékről, és hát időnként maguk a versenyzők is. A szintén leginkább az Egyesült Államok déli államaiban népszerű motoros bárszékverseny az, aminek hangzik. Rendes, valós bárszékek alá szerelt gokart-alváz és egyhengeres motor, a legtöbb versenyen azt is kikötik, hogy csakis saját, otthon összeeszkábált járművel lehet indulni. A neten körülnézve számos oldal foglalkozik tippekkel és trükkökkel, hogy hogyan kell ilyesmit csináld-magad módban összerakni.
A gokartvázon guruló tákolmányok döbbenetes kanyarokra, és néhol akár 60 km/h-s sebességre is képesek, na meg persze látványos borulásokra, így aki kedvet kap, jól teszi, ha komplett motoros felszerelést ölt magára.
A Montana állambeli Martin Cityben még tovább fejlesztették a sportot: motorral ugyan nem, de sílécekkel szerelik fel ugyanezeket a székeket, és aztán hajrá lefelé a hegyről, de nem akárhogy: a célba érésig a versenyző kezében kell, hogy maradjon a söröskorsó. A legenda szerint 1978 telén a hegy tetején álló hotelben két unatkozó részeg fogadott egymással, hogy lejutnak-e ilyen formában a hegy tetejéről a kisvárosba.
Azóta is minden évben megrendezik a versenyt, ami a városka egyik legnagyobb bulija:
1. Pig N'Ford
Elértük a csúcsot ezzel a szintén amerikai, kifejezetten farmer-eredetű motorsporttal, ami nemcsak klasszikus 22 lóerős Ford T-modelleket, de még malacokat is felvonultat.
Az Oregon állambeli Tillamookban a múlt század húszas évei óta rendezik meg a versenyt, aminek menete a következő: a résztvevők a startpisztoly eldördülésekor átrohannak a pályán, felkapnak egy élő malacot, amivel a hónuk alatt visszafutnak az autójukhoz, kézzel bekurblizzák, majd malacostul végigzúznak a pályán. Mindezt három körben csinálják végig.
Ennek a versenynek is van egy legendája: 1925-ben két farmer akkori Ford T-modelljével tartott hazafelé, amikor megláttak egy elkószált sertést. Egyikük a hóna alá kapva visszafuvarozta az eltévedt állatot a szomszédos farmra, és azóta verseny formájában reprodukálják a közel százéves fuvart.
A komoly tradíciónak a fele sem tréfa: a Tillamook megyei fesztiválon minden évben a hivatalos Pig N'Ford Szövetség rendezi a versenyt, és a résztvevők jelentős részének már az apja és a nagyapja is megmérettette magát a malacfuvarozásban. Kérdés, hogy az állatok mennyire örülnek a nemes farmerhagyománynak, ami itt megtekinthető:
Kihagytunk valamit, ismertek még nagyon furcsa autós vagy motoros versenyeket? Osszátok meg kommentben!