Mint arról korábban a Totalcar beszámolt, tűzhöz közeli, nevük elhallgatását kérő források állítása szerint a BYD-nál egészen grandiózus tervek merültek fel a globális márkaimázs építésére, így a Forma–1-be és a Le Mans-i 24 órást is magába foglaló endurance-világbajnokságba (WEC) is beszállhat a kínai gyártó.
A dinamikusan növekedő, első európai üzemét Szegeden építő BYD eddig hallgatott a témával kapcsolatban, azonban a 2026-os Pekingi Autószalonon Stella Li, a márka alelnöke megerősítette, hogy valóban fontolgatják az F1-es program elindítását, amiről már a széria vezérigazgatójával is egyeztettek – írja helyi értesülések nyomán a RacingNews365.com.
Sanghajban találkoztunk Stefano Domenicalival. Szoros kapcsolatot ápolunk vele, és rendszeresen beszélünk
– mondta Li, majd hozzátette: „Szeretem a Forma–1-et, mert minden a szenvedélyről és a kultúráról szól, emellett sokan álmodnak róla, hogy a Forma–1-ben versenyezhessenek.”

Amikor arról kérdezték a BYD alelnökét, hogy tényleg konkrét lehetőség lehet-e a Forma–1-be történő beszállás, határozott igennel felelt, megjegyezve, „ez egy valódi lehetőség a technológiánk tesztelésére”.
Habár korábban Mohammed bin Szulajm, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke kijelentette, hogy szívesen látna egy tizenkettedik csapatot is az F1-es rajtrácson, arról egyelőre nem szól a fáma, hogy teljesen új csapatban vagy egy meglévő felvásárlásában gondolkodnak-e a BYD-nál.
Borítókép: Stringer/Anadolu/Getty Images










