Szlalom, tűzoltás, LEGO kiállítás, parkolás – volt itt minden
Ahogy végigcsinálunk egy Parkoló Parádét, mindig letisztul, hogy mire lesz szükség a következő szervezésében, vagy mi az, amit még át kell gondolni. A parkolás részének megvan a maga feelingje, örök klasszikus, de a veterán látogatóknak lehet, hogy így a 27. alkalommal már több kell. A parádé mindig is családbarát esemény volt, úgyhogy most felnőttnek, gyereknek egyaránt készültünk programokkal. A kicsik legózhattak, a nagyok balesetmegelőzési előadást nézhettek, viszont ott volt a parkoló és a szlalomverseny, ami mindenkinek szólt.

Volt időm mindent végig járni, akár többször is, de nem tudok választani, hogy mi volt a kedvenc részem. A fülem után mentem, úgyhogy a szlalomversenyen kezdtem a szájtátást. A parkolóban a csapatok, szétborított autók mellett felváltva szorongatták a villáskulcsokat és a kempingszékek karfáját. Nem tudom hányan voltak, és egész pontosan miket láttam, de azt hiszem valahol a kék szlalom-Trabant és a Honda motoros Fiat X1/9 között vesztem el. Végleg.

Elég megdöbbentő nyomórudas futóművet látni egy kétütemű Trabantban. A két ütem megmaradt, de a vízhűtéses hengerek és a pokoli megindulás árulkodott arról, hogy itt valami komoly technika lapul. Sok mindenre gondolna az ember, ami szlalomautó alapja lehet, de amikor megjelent a Yugo, egy pillanatra mindenkinél megálltak a fogaskerekek a fejben.
Mégis egy Skoda Fabia volt a kedvencem. Kívülről egy patika állapotú Fabia kompakt gördült be a rajthoz, kizárólag a fehérre festett acél lemezfelnik és a gumik árulkodtak. Ennek ellenére sem vártam nagy durranást, de amikor elindult füstölő kerekekkel és olyan köridőt ment mint kevesen, valahogy elfelejtettem pislogni. Ott álltak a szétherélt Saxo VTS-ek, a hergelt Cliók, erre jön ez a makulátlan nagypapaautó és mindenkit visszaküldött a bokszba.
Teljes képkiesés, hogy hogyan jutottam át a verseny placcáról a parkolóba, de sikerült és realizáltam, hogy lemaradtam a behajtásról. Egyre inkább azt látom, hogy márka- és típusközösségek, klubok vagy csak baráti társaságok megkeresik egymást és egy helyre rendeződnek, így, aki Seat Leonokat akar nézegetni, az egy helyen tehesse meg. Ugyanígy klikkesednek az alfások vagy a BMW-sek, mégis a kedvencem az volt, amikor autók árnyékában, sátáni körben kihelyezett kempingszékekkel buliztak baráti társaságok.
A gyerekeknek szóltak az ingyenes pedálos gokartok, amiket nap végére csapágyasra hajtottak. A nyugodtabb típusoknak ott volt a mini Parkoló Parádé, ahol egyedi és kreatív LEGO autók lepték el a kicsinyített parkolót. Ugyanúgy a résztvevők parkolhattak és csodálhatták egymás műveit, sőt totalcaros kollégáink szakszerűen és szubjektíven értékelték a pályaműveket, amivel később király LEGO-készleteket nyerhettek.
Nehéz volt elmenni a gyönyörűen restaurált piros Mercedes tűzoltóautó mellett, amit a kicsik és nagyok ugyanúgy imádtak, a hőségben jól is jött a vízfüggöny. A gyerekek játszhattak tűzoltósat igazi tűzzel, igazi tömlővel, a felnőtteknek pedig volt szakszerű tűzvédelmi oktatás, sőt poroltókat is tanulmányozhattak természetes közelségből. Ha valakinek ez nem lett volna izgalmas, akkor bemehetett a mesterkurzusra, ahol Pintér József baleseti helyszínelő tartott balesetmegelőzési előadást.
Sokan nyeremény LEGO-készlettel mehettek haza, a pörgősebb fiatalok pedig egész nap meríthették magukat a parkolóban rohangálva, vagy a gokartokkal versenyezve. Végig tömegek lógtak a szlalomverseny kerítésén és mindenkiben láttam a gyermeki rajongást. Még csak alakul és formálódik, hogy a következő októberi Parkoló Parádénak mi lesz a programja, de készüljön mindenki a megszokott nagy bulira. Mi készülünk, és várunk minden autórajongót.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
A harmadik hely a Mercedesé lett.
- Hírek
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.
- Hírek
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
A piaci helyzetük ezt követeli.
- Hírek
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.
- Hírek
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.
- Belsőség
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!
Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.
- Nepperűző
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.
- Szerelem
Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.
Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.
- Hírek
Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint
A 700 ezer otthoni töltőhelyet nem számolva.
- Hírek
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Hírek
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Közélet
Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4
Kétmillióval a zsebben kerestük a tökéletes használt autót, de nem volt minden darab kegyes hozzánk.
- Hírek
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.
- Szerelem
Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerébenNagyon menő Skyline-ok – Első rész
A 700 millióstól kezdve, a világverőn át, egészen a legritkább rendszámos darabig. Szuperérdekes Skyline-ok következnek.
- Hírek
Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y
A legnagyobb Smart hatalmas akkumulátorral, nagy hatótávval érkezik, és Európában is kapható lesz.
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Hírek
Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte
Hamiltonnak megvan az első győzelme a Ferrarival, és Piastri is behúzta az F1-es karrierje első pole-pozícióját.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
