Csevapot ettünk és 1600 méteren táboroztunk - ilyen volt az első TC Balkán Tour

Úgy éreztem magam, mint egy felfedező, aki megy az ismeretlenbe, és csinál valami király dolgot, de a szervezők miatt megvolt a biztonságérzet is, nagyon jól éreztem magam. - résztvevő

A rajtszámok és rádiók kiosztását követően tíz autóval, két motorral, összesen huszonkét bátor pionírral léptük át a barcsi barikádokat, hogy felfedezzük Boszniát, Montenegrót, Albániát és Észak-Macedóniát. Utunk első szakasza Horvátország gondozott, zöldpázsitos falvain keresztül vezetett, majd Jasenovacnál beléptünk Bosznia-Hercegovinába, és beszakadt az agyunk. Bevallom, én azt hittem, a Balkán egy valamelyest pejoratív jelző, de tévedtem.

A gondozott és tiszta falvak egyre csak sokasodtak, ahogy a valaha helyben gyártott kettes Golfok is, majd mire kettőt pislogtunk, már a Bliha vízesés fa deszkáin tipegtünk a napsütéstől szikrázó pagonyban, lábunk alatt kristályvizű patak csordogált. Tüneményes látvány volt. Itt éreztük először Porschés Levivel, hogy valami jót sikerült összehoznunk.

A gondot egyedül a nem éppen vízszintes domboldalba épített gugolós budi jelentette, ahol először léphettek ki kalandoraink európai toaletthez szokott komfortzónájukból. De kiléptek.

Túrázni indultam és nagyon jó volt. Nem is akartam vissza indulni. Olyan élményekben volt részem amit a túra nélkül soha nem éltem volna át.

 - résztvevő

Majd kettéváltunk (nem a macskára gondolok). Én az onroad osztaggal a jajcei vízeséshez indultam, ami Európa egyik legnagyobb városon belüli zuhataga, csakhogy, mint kiderült, nem mi voltunk az elsők. Cs.K.Tivadar ugyanis beelőzött minket sőt, festménye tájolásából az is egyértelműen kiderül, hogy azt a zipline (drótkötélpálya) túlvégén alkotta a mester, vagyis menő arc lehetett, másképp nem juthatott oda. 

Na, és mi van vízesésre néző kilátó közepén? Hát egy benzinkút. Logikus, nem? Ha már úgyis ott parkolnak a népek, hát tankolhatnak is, vagy vehetnek afrikai hangulatú szuveníreket, arab mintás szőnyegeket, de akár Aladdin lámpást is a hidzsábos hölgyektől. Big biznisz hír!

Mindeközben Levente terepen terelte az offroad egyletet, hogy a hatszáz kilométeres nap végére együtt érjük el Bugojno városát. Bugojno egy Siófokhoz hasonló city' Bosznia kellős közepén, csak épp Balaton nélkül. Tó helyett akad viszont zsíros embertömeg, kiutat fürkésző turisták, csevapos vendéglők, járdán kéregető koldusok, nameg menő arcok, főleg az Államokból importált, valaha német prémiumokkal.

Ők ugyanazon a két utcán krúzolnak körbe-körbe megállás nélkül és üvöltetik a helyi slágereket mielőtt vészvillogóval leparkolják autóikat a város egyetlen diszkóját jelentő Popeye Bar előtt. Látszólag a poros lábú, flipflopra nagyestélyit húzó, vakolókanállal kikerázott tizenéves lányokat hajtják rendületlen, hogy együtt tűnjenek el később a balkáni éjszaka forgatagában. Nem mondom, van egy hangulata, itt éreztük először, hogy ez már nagyon nem az Unió.

Best ever, nagyon nagy élményt kaptunk a nevezési díjért, a túra is zseniális volt, másrészt készülünk 26-os Bamakóra, azzal kapcsoltban is sokat okosodtunk. Szerintem nem túlzok, ennyi élményben ennyi idő alatt még nem volt részem. - egy résztvevő

Na meg akkor, amikor helyet foglaltunk a szigorúan láncdohányzó, csevapgőzös étterem galériáján. A nyolcból ugyan csak három villanykapcsoló működött, és senki sem beszélt angolul, az euró emlegetése azonban áttörte az összes nyelvi akadályt. Jól éreztük magunkat, telefonnal világítottunk. Pljeskavica, kajmak, hagyma, sörkóma. Ez volt az első nap, a társaság összekupálódott, mi pedig egyre optimistábban álltunk a folytatás elé.

Másnap irány Montenegró

Reggel a közeli TC hipermarket (haha, tényleg ez a neve) parkolójában verődött újra össze a társaság, hogy Mostar történelmi városa felé vegye az irányt. Egész eseménytelenül zajlott utunk az első emelkedőig, amikor az egyik frissen vásárolt és túrázásra épített Audi Q7 először dobott hibakódott. Bár egy gyors újraindítás ideiglenesen megoldotta a problémát, a későbbiekben még akadt vele dolga a srácoknak, de ne rohanjunk ennyire előre. Útközben még utoljára megálltunk csodálni a boszniai panorámát, majd a gázba tapostunk, ugyanis több száz kilométer volt az aznapi etap, na meg egy városnézés Mostarban.

Mostar híres az öreg hídjáról és óvárosáról, meg mostmár a TC Balkán Tour-ról is. A sereghajtó pozícióban ugyanis arra lettünk figyelmesek, hogy a helyiek a rajtszámainkról már megismernek minket és kanyarról kanyarra óbégatva, hevesen mutogatva vezetnek a közös parkolóba. Végül kedvezményt is kaptunk, máskor pedig, ha előre szólunk, dedikáltan készülnek ránk.

4-5 éve ez volt az első olyan dolog, ami érdemben kirángatott a komfortzónámból, meg a beszürkült hétköznapokból. Azon kívül: nagyon jól választottatok útvonalat, és táborhelyeket, látnivalókat is. Aminek külön örültem, hogy mindenki jó arc volt a csapatban, de ez inkább szerencse. Az is tetszett, hogy nem hagytátok szétesni a “konvojt”, figyeltetek mindenkire. - résztvevő

Maga a város egyébként gyönyörű, a macskaköves kisutcák tömve turistával, fagyizók sűrítik az éttermeket, a háborúban lebombázott majd 2004-be újjáépített UNESCO világörökség híd pedig csoda, hogy nem szakad le a nézelődők hada alatt. Először nem értettük, miért állnak félmeztelen férfiak a tetején, később megtudtuk, hogy pénzért vetik a mélybe magukat, ami nem kispálya, hiszen 25 méter csak leírva tűnik kevésnek, élőben legalább a duplája.

Motorjaink felbőgtek, a rádiók zsizsegni kezdtek, egy órával később tovább indultunk tovább Montenegró felé. A határt Vratkovicinél léptük át, ami egy apró átkelő távol minden civilizációtól, a határőrök pedig rendesen lefagytak a hosszú konvoj láttán. Végül a montenegrói kolléga futva rohant a boszniai kiléptető oldalra, hogy segítse munkatársát, aki látszólag baromi ideges volt, hiszen épp kedvenc sorozatát nézte a képcsöves TV-n. A hely annyira apró volt, hogy egyik motorosunk Roland először észre sem vette a kilépő oldal bodegáját, őt a montenegrói sorompótól küldték vissza ügyintézni. Végül várakozni kellett, de az idő remekül telt és mint később megtudtuk, pont jókor jött ez a kis pihenő.

Nagyon jól éreztük magunkat, fantasztikus volt az útvonal. És nagyon szuper, hogy gyerekekkel is teljesíthető volt a túra, ők is élvezték. - résztvevő

“Figyu, versenyezzünk, hogy melyik csapat ér a bivakba először!” - mondta az off-road élén ügető Porschés Levi már Montenegróban, majd ezzel a lendülettel el is tűntek a bozótban. Hát, nekünk se kellett több, a gázba tapostunk és kezdetét vette az utolsó 70 kilométer ágyúgolyó futama. Percekkel később már a hegyi, egysávos szerpentineken csapattuk, hogy beelőzzük a szőröstökű terepjárósokat, és megérte sietni, ugyanis az utolsó közös szakasz kezdetét jelentő hídra pont előttük csapódtunk be, miattunk nem tudtak ráfordulni.

Végülis nyertünk, csakhogy ünnepelni nem maradt már időnk, mert egy utolsó, Q7 forraló emelkedő nézett velünk farkasszemet, hogy azt megmászva felérjünk az 1600 méteren kitűzött, első nomád bivakunkba. Az aznapi, 300 kilométeres etapot záró látvány felfoghatatlan volt. Emberfeletti. Íme: 

Sátrainkat közvetlenül a szakadék szélére vertük, fotóztunk és ekkor már visszavonhatatlanul egy csapatként gyönyörködtünk a naplementében, meg a lábaink alatt nyújtózó Piva folyó azúrkék vizében. Idővel előkerültek az indulásnál kiosztott amerikai MRE (Meal Ready to Eat - katonai ételcsomag) csomagok is, na meg a hazai pálinkák, úgyhogy az est további részére nem is emlékszem igazán. De a többiek sem! :))

Aznapos harmadnap

Tudod milyen érzés, amikor hajnalban kihúzod a sátrad cipzárját, és egy 1600 méter mély kanyon kíván jóreggelt a világ egyik legszebb hegyi tavával? Káprázatos, szavakba sem önthető, egyszerűen zseniális. Mindezt csak tetézheti a szélcsend, a hátad mögül sütő nap első sugarai, na meg az egytől egyig csodás emberekből összeverődött társaság, akikkel bármennyi időt hajlandó lennél eltölteni a világ bármely táján. Frenetikus reggel volt, sosem felejtem el.

Aztán lementünk fürdeni oda, abba a nyálcsorgatóan tisztának tűnő tóba, amiben előtte még fentről gyönyörködtünk, ugyanis pont ez volt az itinerben. A part egyébként bárki számára ingyenesen megközelíthető, van kiépített strand  kávézóval, meg néhány stéggel. A víz pedig élőben is kristály volt, 25 fokos. 

Aztán irány a Durmitor Nemzeti Park, ahol végleg leszakadt az arcunk. A  Piva tóban csobogást követően a P14-es út alagutakkal és szerpentinekkel tűzdelt, egysávos, ám tükörsima aszfaltján csapattuk fel a hegyekbe és állapítottuk meg, hogy Montenegró úthálózata is fenomenális.

Nincsenek kátyúk, nincs tönkrement aszfalt, "S" helyett már "Z"-kanyarok várnak és szalagkorlátok, de szigorúan csak ott, ahol korábban már lezuhant valaki. Szabadság. Egy túlszabályzástól mentes világba érkeztünk, ahol azt csináltunk, amit csak akartunk, és mégis mindenki tudott normálisan viselkedni. Nem volt szemét, vagy idegbeteg módon előzgető idióták, mindenki tudta mikor kell félreállni és elengedni a szemből érkező másikat. Az emberek udvariasak voltak egymással, amit eleinte furcsálltam is, de szerethetőnek tűnt.

A fennsíkok tekergős ösvényeit fák híján főleg idős árusok szegélyezték, akik asztalaikról mézet és pálinkát kínáltak az arra utazóknak. Amikor megkérdeztük honnan a szajré, csak a hátuk mögé mutattak, mi pedig örömmel vásároltunk, mert ott volt a kaptár, na meg a barackfák is, szóval ez tényleg helyi cucc volt. Ráadásul az öreg, akinél vásároltunk már a végén inkább magától engedett az árból, csak legyen valami alkudozás hangulat is! :D 

Az út felénél megálltunk szusszanni az ország sokáig legmagasabb csúcsa a Bobotov Kuk alatt, majd folytattuk a trippet Zabljak városába. Zabljak fontos regionális központ Montenegróban, ugyanis itt van utoljára benzinkút és bolt, na meg értékelhető éttermek. Vásároltunk, benyomtunk egy jól átsütött helyi bárányt és percekkel később már a Tara kanyon hídjára néző, domboldalba telepített félnomád kempingben vertük fel sátrainkat. A négynapos on-road etap számára ez volt az utolsó este, úgyhogy tábortüzet gyújtottunk, kiosztottuk az okleveleket és éjszakába nyúlóan dumáltunk, iszogattunk.

Másnap az off-road gárda tovább csapatta Albánai és Észak-Macedónia felé, amin már sajnos nem tudtam részt venni, de úgy hallottam ez talán még egy fokkal durvább volt, mint az együtt töltött néhány nap. Először a Q7 adta fel a harcot, amikor elrepedt a kiegyenlítő tartálya, nem sokkal később mindkét, terepre nevezett motoros titánunk kiállt, ugyanis az egyikük a végletekig kimerült, másikuk pedig megevett valamit, amit nem kellett volna. Az én szememben mindketten hősök, hiszen emberfeletti teljesítményt nyújtottak, akárcsak az autósok, akik végigtolták mind a nyolc napot.

A különböző beszámolók szerint volt homokos tengerpart sétáló kocákkal, vacsorára szánt csevapot grillről elfújó szélvihar, motortolás sziklás terepen, na meg további szerelés, hőség, éjszaka hideg. 

Epilógus

Porschés Leventével rengeteget idegeskedtünk, szerveztünk, megállás nélkül csak azon munkálkodtunk, hogy ez a túra létrejöjjön. De nem volt elég megvalósulnia, mi azt akartunk, hogy mindenki remekül érezze magát és egyben próbára tegye saját, és járműve képességeit is. Mostmár bátran állítom, hogy sikerült, hiszen a visszajelzések arról árulkodnak, hogy minden elejtett izzadtságcsepp megérte. 

A látnivalók tetszettek a legjobban, főleg ahová csak az off-road-os szakaszokon lehetett eljutni, elképesztően gyönyörűek voltak. A táborhelyeken lélegzetelállító panorámák voltak, felejthetetlen élmény marad. A tavak voltak a legcsodálatosabbak és hogy a túra úgy volt megtervezve, hogy jutott idő fürödni is bennük, az volt a hab a tortán! És persze a hegyek is nagyon tetszettek, főleg az albán Alpok. Nagyon tetszett az is, ahogyan figyeltetek a résztvevőkre és segítettetek mindenkinek, ahol csak tudtatok, lehetett számítani rátok. Főleg Levente segítőkészségét emelném ki, mivel off-road-osként vele voltunk több időt. Nagyon figyelmes volt és igyekezett mindenki igényét figyelembe venni. Köszönet mindkettőtöknek ezért az útért! - résztvevő

Most pedig osztunk, szorzunk, és ha minden jól megy szeptember végére / október elejére még összerakunk egy újabb kört, a cél pedig levinni az aszfalton indulókat is a tengerpartra, egy utolsó éjszakára.

Videós összefoglalók hamarosan érkezik, érdeklődésed jelezni a következő túrákkal kapcsolatban pedig ide kattintva tudod.

Mindeközben óriási erőkkel készülünk a 2025-ös Budapest Bamako Rally gambiai futamára, felkészülésünket ide kattintva követheted.