Űrhajósok? A magyar Mig-pilóta is odapisilt a gépnek indulás előtt

Kedves Dávid!

Érdeklődve és szórakozva olvastam cikkedet a repülés előtti pisilés témakörében. Engedd meg, hogy ma már nyugállományú vadászrepülőként némi adalékkal szolgáljak e "rituálé" történeti eredetéről!

A Mig-ek (21, 23, és 29) hadrendi alkalmazása során Magyarországon is általános volt (- általam is - minimum nagy gyakoriságú) a repülőgépek mögötti pisilés. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az indítózónában a gépek még a betonon álltak, de mögöttük a gázsugárterelő védőlemezek már a füvön voltak felállítva. A repülőgépek műszaki átvétele során a hajózó személyzetek általában ezt a helyet szemelték ki a könnyítésre. (Tudok olyanról aki talán babonából, de rendszeresen a repülőgép diffúzorházába/köznapian kiömlőnyílás/ pisilt - mondjuk ez csak adott típusoknál volt lehetséges létra nélkül. :)

Na jó, de miért a gépátvétel során? Az ok egyszerű: mert az oktatója, kiképzője is ott és akkor pisilt. Meg annak az oktatója és annak az oktatója is, és így tovább. A "szoclágerben" alapvetően orosz tematikájú és szellemiségű (megjegyzem kiváló) kiképzés volt. Az oroszok nagyon tartották ezt a szokást, így az egész szoctábor vadászrepülő egységei a magassági állomásokon csili-vilivé váló vizesblokkok ellenére gépátvételkor a fűre pössentettek. A gyakorlati haszna mellett szinte pavlovi reflexként égett be szinte mindenkibe ez az évek során.

Volt ennek a rituálénak egy diszkrét és logikus bája. Ha kimentünk a géphez, akkor minden esetben kezet fogtunk (csupasz kézzel) a gépet üzemeltető technikussal, jött a gépátvétel, hátul fűlocsolás, majd előre menet kesztyűt húztunk, s a gépátvételi könyvet már abban írtuk alá. A szokás berögzülése talán már érthető, de az igazi "miért?"-re kapott választ, az eredetet a távolabbi múltban kell keresnünk és egészen a II. Világháborúig kell visszatekintenünk.

A légcsavaros vadászgépek alapvetően géppuska, vagy gépágyú fegyverzettel rendelkeztek, a lehetséges fegyveralkalmazási távolságból következően a harctevékenység egyik meghatározó jellege a közeli manőverező légiharc volt. A csatagépekkel szemben a vadászgépek lényegesen gyengébb páncélvédettséggel rendelkeztek, hiszen minden kg többlet a manőverezőképességet rontotta. Sebezhetőség szempontjából a pilóta kabin ideális célpont volt. Egy-egy kötelék légiharc során kis túlzással több volt a vas és repesz a levegőben mint oxigén. Igazi húsdarálók alakultak ki, olvadt a fém, s szakadt a hám rendesen. Megfigyelték, hogy a teli gyomor és hugyhólyag rendkívüli mértékben rontja a sebesült pilóta túlélési esélyeit. Ez abból következik, hogy egy nagysebességű fémdarab (lövedék, repesz) becsapódása egy viszonylag puha folyadékkal telt szervbe (pl.: hugyhólyag) a hidrodinamika törvényszerűségeiből következően felnagyítja annak behatási energiáját. Így vált a pisi-kaki kérdéskör a túlélési esély növelésének sarkalatos pontjává.

Nagyon leegyszerűsítve: teli hugyhólyag biztos halál, üres húgyhólyag talán túlélés. Ez akkor egy ökölszabály volt, amit vérrel írtak. A repülésben van ma is néhány ilyen, de ma már a fenti nem aktuális. Csak a rituálé maradt fenn úgy az ezredfordulóig bizonyosan. Gagarin semmi mást nem csinált, csak mint a többi hasonszőrű vadászrepülő tett volna: a lehető legkésőbb és legteljesebben ürített repülés előtt. Van úgy, hogy az ember fiának csak egy buszhátsó jut. :)

Repülő üdvözlettel:

Perjési Zoltán (ny.á. alezredes :)