Így szenved egy autószerelő-tanuló és egy szerviztulajdonos

2018.11.22. 17:03

Kedden hosszú riportot közöltünk a budapesti Bánki Donát közlekedésgépészeti szakgimnázium és szakközépiskoláról, miután részt vettünk az iskola novemberi nyílt napján. A cikkben nem csak az igazgató és a tanárok, de néhány diák és egy szülő is megszólalt. A cikk megállapításai sajnos elég vegyes képet festenek arról, hogy mire számíthat manapság egy tizenéves fiatal, ha autószerelő, karosszérialakatos vagy fényező szeretne lenni. Több értelmes levelet is kaptunk, melyek közül most kettőt emelünk ki. Az elsőben olvasónk, akit kérésére eredeti neve helyett Péternek nevezünk jelenleg egy másik, szintén nagy szakiskola a Csonka diákja, így nagyon közelről látja az ottani viszonyokat. Levele szükségképpen szubjektív képet fest és nem túl vidám. A második levet is érdemes elolvasni: egy vidéki autószerviz tulajdonosától jött, aki a probléma másik oldalát mutatja be, saját tapasztalataival.

Feladó: Péter

Címzett: Zách Dániel

Dátum: 2018. nov. 21., Sze, 9:13

Tárgy Így (nem) lesz a gyerekedből autószerelő? - A Csonkában sem...

Tisztelt Zách Dániel Úr! Olvastam a tárgyban említett cikkét. Sajnos arról kell biztosítanom, hogy amit a Bánki Donát Szakiskolában tapasztalt nem egyedüli eset.

Én a Csonka János Szakiskolában tanulok, esti felnőttképzésen. Kicsit fura figura vagyok, szeretek tanulni, a sokadik szakmámra készülök. Az itteni körülményekről mesélnék egy kicsit, hátha ezzel segíthetek objektívebb képet adni a mai autószerelő-képzésről.

Már másodéves vagyok, elvileg áprilisban záróvizsgázom majd. Tavaly szeptemberben, amikor elintéztem a jelentkezésem és leadtam mindent, majd megismerkedhettem az új osztálytársaimmal, igen vegyes társaságba csöppentem. Van közöttünk börtönőr, rendőr, nyugdíjas, taxisofőr, kárpátaljai srác, aki minden nap az ukrajnai helyzet alapján próbált átjutni hozzánk suliba. Illetve van még néhány fiatalabb osztálytársunk is, aki nem tudja, hogy érettségi után mivel foglalkozzon, illetve volt két osztálytársnőm. Elég sokféle embert fúj tehát össze a szél, hogy a hétköznap délután-estéjüket feláldozzák a tanulás oltárán.

Sajnos, a kezdeti jó hangulatot gyorsan sikerült letörni, ugyanis miután ismertették az órarendet és elkezdődött az "oktatás" az első hónapban körülbelül a felére csökkent a létszám, majd az első év végére, az induló emberek felének a negyede is úgy döntött, hogy el tudja ő tölteni jobban is a délutánjait-estéit, minthogy órán üljön.

De vajon miért történt mindez? Az egyik első gyakorlati órán közölték velünk, hogy az itt tanító tanároknak új kihívás, hogy nem csak papírért jön ide egy gyakorlott autószerelő. Itt már látható volt, hogy valami nem kóser az oktatási rendben. Folyamatosan változtak az órarendjeink, néha úgy csíptek el a tanárok, hogy épp kivel hogyan leszünk. Az első év annak, aki szerelni szeret, maga volt a pokol egy bizonyos szempontból, ugyanis az "alapozó órák" szárazsága nagyon gyorsan megtöri a lelkesedést. Sokan nem értik, hogy mi értelme tartópillérekre ható erőket számolni amikor azt se tudják, hogy hogyan kéne meghúzni egy csavart. Egyetlen menedékünk volt: a karbantartási gyakorlatokra (melyeken elvileg fémipari alapozás lett volna) be lehetett hozni saját autót, amelyet végre magunk szerelhettünk, magunk ismertünk meg.

A gyakorlati tanárunk egy igazi kisöreg, a maga beidegződött humorával, de nagy tudással. Mindig partner volt abban, hogy az emelőn legyen egy autó. Ezzel csak egy óriási gond volt, nem azért voltunk ott, hogy tanítsanak minket, hanem hogy egymástól tanuljunk. A többi órán vagy elméletet tuszkoltak belénk, vagy, ha csepegtettek is némi információt jeladók, egyebek működéséről mindig hozzátették, hogy mi ezeknek az alapjait még nem tanultuk, és az oktatási rend szerint autóhoz sem érhetnénk.

Az osztályfőnök egyetlen prioritása az volt, hogy legyen aláírva a jelenléti ív, és legyen meg mindenkinek a jegye, különben jön az osztályozóvizsga, bár senki sem értette, hogy miből, hiszen maximum pár feladatot vettünk egész évben és annak sem sok köze volt az autószereléshez.

Nyár elején lemenedzseltük, hogy ki hova kerül gyakorlatra. Munka mellett igen nehéz ezt megoldani, de valahogy mindenki elkerült ide-oda. Aztán indult az idei év és jöttek a sztorik. Kiderült, hogy akiknek az aranyéletet ígérték a BKV telephelyeken végül még annyit sem tanult, mint aki egyszerűen kapott egy pecsétet a letöltött gyakorlatról. De bent kellett lenni és úgy tenni mintha csináltak volna valamit. Se ösztöndíj, se kajapénz, pedig ezek jártak volna. Tovább zsugorodott az osztálylétszám, mert néhány ember megint átgondolta az életét és úgy döntött, hogy ennyit nem ér az egész.

Most, másodévben elvileg már tele kéne lennünk gyakorlati órákkal... csak hát... az igazgatónőnk bekameráztatta a műhelyekhez vezető utakat, és minden tanárnak hangoztatnia kellett az első egy hónapban, hogy ide márpedig saját autót darabokban sem lehet behozni. Mondanom sem kell, hogy milyen sokunknak okozott kellemetlenséget, hiszen már mindenki tervezgette, hogy milyen munkákat fog tudni megcsinálni egy csápos emelőn, amit otthon a panel előtt nem tud.

A gyakorlati órák? Ülünk és beszélgetünk, van, hogy 2-3 külön órán ugyanazt vesszük újra (a megszakítós gyújtást már betéve tudja mindenki, mert három különböző tárgyból is leadták az anyagot). A tanárok azt hangoztatják, hogy milyen rosszul teljesítenek a diákok az írásbelin és, hogy hogyan fogunk mi átmenni. A gyakorlat meg a szóbeli pedig majd úgyis meglesz, ha már ott vagyunk. Elég pár szót szólni és egy kis segítséggel mindenki át fog menni. Szerintem ennek a hátulütőjét mindenki érzi. Van olyan osztálytársam, aki egy gyújtótrafót nem ismer fel egy régi Swiften. Az ő hibája? Nem feltétlenül. Fiatal még, nem tudta, hogy mire vállalkozik, hogyha ezt a szakmát meg akarja tanulni, akkor nem elég órára járni, hiszen az órákon nem fognak minket megtanítani. Senkit nem érdekel, hogy ha valahogy átcsúszunk a vizsgákon onnantól kezdve mi bármikor bekerülhetünk egy műhelybe, ahol fékeket kell javítani.

Több iskolát kijártam, de máshol valahogy nem csak a vizsgán akartak minket átbuktatni, hanem próbálták megtanítani a szakmát. Ezekben a képzésekben mindenki csak védekezik és mutogat, a tanárok, hogy van egy rendszer és abban kell megfelelniük, az igazgató, hogy legyen minden a legnagyobb rendben, nehogy kirúgják. Az áldozatok valóban a diákok, a gazdaság és a leendő ügyfelek.

Remélem levelem eléri és egy kicsit sikerült hozzátennem a nagyobb képhez, hogy mi folyik az oktatás ezen pici szegmensében. Ha érdekli, hogy mi folyik nálunk, nyugodtan jöjjön el egy napra a suliba. Levelemet felhasználhatja szabadon, de kérem a nevemet változtassa meg, szeretnék eredményesen levizsgázni.

Üdvözlettel: Péter

Feladó Egy bajai autószerviz

Címzett Zách Dániel

Dátum 2018. nov. 21., Sze, 11:53

Tárgy Az "Így (nem) lesz a gyerekedből autószerelő? című cikk nyomán

 

Üdvözlöm Dániel!

Én Baján üzemeltetek autószervizt. Mivel én is szakemberhiánnyal küzdök, érdeklődve olvastam az „Így (nem) lesz a gyerekedből autószerelő?” cikkét! Megtisztel, ha elolvassa a gondolataim ezzel a témával kapcsolatban. Írok pár szót a tevékenységünkről hogy lássa, tudom miről beszélek. 2004 óta üzemeltetem a szervizt, magam építettem kifejezetten erre a célra. Ez egy jól felszerelt műhely négy beállási lehetőséggel, futómű-beállítás, gumicsere, háromféle diagnosztikai műszer, fék és lengéscsillapító-mérő pad, csápos emelők, akna, célszerszámok stb. Három autószerelő, egy raktáros és egy munkafelvevő itt, illetve én.

Egy közlekedésgépész szakiskolát végeztem 2002-ben majd levelezőn egy főiskolát, de annak nincs köze a szakmához. Szóval nagyon jól tudom milyen tudással lép ki egy diák az iskolából és egykori tanáraim is sokat mesélnek a jelenlegi helyzetről. Több történetet, tapasztalatot fogok önnel megosztani.

Jól emlékszem, hogy amikor diák voltam az évközbeni gyakorlatok kimerültek két hetente két napban, az iskola saját két beállásos műhelyében, mely nagyon szép és új volt. Csoportunk körbeállta az oktatót és nézte mit csinál. A nyári gyakorlat egy hónapig tartott, akkor mi választhattunk más autószerelőt vagy szervizt. Amikor az első nyári gyakorlat után szeptemberben visszamentem a suliba, mondtam az oktatómnak, hogy egy hónap alatt többet tanultam mint egy év alatt az iskolában. Ezt a szakmát nem lehet nézéssel elsajátítani ezt csinálni kell! Mik a Gátak? 1: két beállásos műhelyben nem tud egy oktatóval tizennyolc gyerek egyszerre dolgozni és tanulni. Ezért sem jön ki az iskolákból képzett diák.

Gátak 2 : A gyakorlatok száma minimális, ez nem elég. Véleményem szerint két hét elmélet után két hét gyakorlatra volna szükség, valamint a gyakorlatokat csak és kizárólag ki kell szervezni külsős autószervizekbe! A vállalkozásokat ösztönözni kell, hogy foglalkozzanak a tanulókkal, de nem 1800 forint kedvezményt kell nekik adni a szakképzési hozzájárulásból. Mi egy diák kezébe adunk szerszámot és ezzel komoly kockázatot vállalunk. Egyetlen csavar nem megfelelő nyomatékú meghúzása hatalmas anyagi károkat okozhat, vagy akár komoly személyi sérülést idézhet elő. Ez nem játék és amikor a hatóságok jönnek ellenőrizni, ők sem viccelnek. Évek alatt a diák is látja a cég működését és a cég is látja, hogy neki megfelelne-e a diák az iskola után. Ha viszont nem találkozik a diák és az őt potenciálisan alkalmazni képes vállalkozás irányvonala, akkor majd a következő tanuló beválik. A tanulónak pedig majd a következő szerviz.

Gátak 3: Mint írtam, mi tizennyolcan voltunk a gyakorlati órákon, ma ez a szám legfeljebb 5-8 fő. Jelentkezett egy diák nálam személyesen, hogy jókat hallott rólunk és szeretne jönni nyári gyakorlatra szervizünkbe. Mondtam, hogy semmi akadálya, hozza a papírokat az iskolából, leigazolom és mehet is! Eltelt egy hónap, majd még egy és gondoltam felhívom a srácot, hogy áll a dolog. Erre ő: bocsánatot kért és mondta, hogy kijön a szervizbe és elmeséli az okot. Az történt, hogy megfenyegette őt az oktatója, hogy ha elmegy a suliból a nyári gyakorlatról, akkor meg fogja buktatni a szakmai vizsgán. A magyarázat szerint az iskola vagy támogatást vagy pályázati pénzt kap a diákok szakmai oktatása után. Ezt a diák és az egyik volt tanárom is megerősítette. Ez a megoldás elég komolyan akadályozza a diákok szakmai fejlődését, tehát itt az oktatási rendszerrel van baj. Én is kapnék valamiféle támogatást a diákok oktatására, de ezzel nem foglalkozom az eszement bürokrácia miatt, pedig tényleg szívesen foglalkozunk olyan diákkal, akin látszik az akarás.
Gátak 4 : Szülők. Egy mondat amit talán ön is hallott a szüleitől mikor látott kőműveseket, kukásokat, becsületes munkás embereket. „Dani tanulj, mert kőműves leszel ” vagy szegény leszel vagy bármit behelyettesíthetnék... Na, ez a mondat mára beért. Itt mindenki tanul és diplomát akar. A szülők is elvették a fizikai munka becsületét, mert sokuk már gyerekkorban rögzíti, hogy ez „gáz”.

A szakmát sok más dolog is sújtja, vidéken a szegénység, a feketén dolgozó szerelők és a NAV tétlensége. Csak hogy egy példát említsek: hogyan lehetséges, hogy miközben féket elvileg csak az javíthat, aki rendelkezik fékmérő paddal a fékjavítás utáni ellenőrzéshez és a gyakorlatban sok műhely hozzányúl a fékhez az eszköz nélkül? Hasonló a helyzet a fáradt motorolajjal is, melyet mint veszélyes hulladékot a megfelelő céggel el kell szállíttatnom. Megteszem, de mások nem feltétlenül. A fékalkatrészeket és a motorolajat, olajszűrőt bárki megveheti a „nagykernek álcázott kiskereknél”, jóllehet ezek javításához berendezésekre, szakértelemre van szükség és veszélyes hulladékok maradnak utánuk. Az nem probléma, hogy az árokba eresztik és elfűtik a fáradt olajat, az pedig igen, hogy Euro 4-es dízellel jár valaki?

Üdvözlettel: Egy bajai autószerviz